Budaházy György nem biztos, hogy elfogadná a királyi trónt, talán fog írni könyvet, a Jobbikban csalódott és Gyurcsány Ferencet egy valóságshow-ba száműzné a társadalom érdekében. Börtöninterjú olvasóink által beküldött kérdésekkel.
Az elmúlt évek tüntetéseinek terroristának kikiáltott vezéralakjához, bár továbbra is lakat alatt őrzik, már messze nem olyan nehéz bejutni, mint néhány hónappal ezelőtt. Az állítólagos terroristavezér immár szabadon fogadhat újságírókat a váci börtönben, nyilatkozhat, interjút adhat, s vasra verve sincs már, mint korábban bírósági tárgyalásai során. Szikáran és lefogyva bár, de továbbra is szálegyenesen lépett elénk. Nyoma sincs rajta megtörtségnek vagy félelemnek. Szerény delegációnk - jómagam, Nagy György, Gubicza Eszter a Szent Korona Rádiótól, illetve Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak frontembere – több mint három órát tölthetett vele, s ő készséggel válaszolt a Bombahír olvasói által beküldött kérdésekre.
TaraP:
Budaházy úr, mit gondol, mikor engedik ki az előzetes letartóztatásából?
Budaházy György:
Hát, már azt gondoltam, hogy kint leszek mostanra. (Nevet.) Nem tudom. Tarthatatlannak érzem ezt az egészet, hogy még mindig bent vagyok. Tizennyolc gyanúsítottból hárman vagyunk bent, de abból is a másik két ember már volt kint. Érdekes dolog, hogy ki-be küldözgetik az embereket. Volt, aki négy hétig kint volt, semmit sem követett el, de állítólag megsértette a házi őrizet szabályait, és visszazavarták, azóta is bent van. A másik srác csak egy hétig volt kint. De engem még egyszer sem engedtek ki. Nem látom, miért vagyok én különleges ebben az ügyben, hogy nekem bent kell lenni.
Azt gondolom, hogy a bíróságoknál, ügyészségeknél '90 óta nem volt rendszerváltás. Akik a 2006-os megtorlásokban részt vettek, meg a 2002 utániakban is, azok a hatósági személyek ma is a helyükön vannak. Szerintük minden rendben volt 2002 és 2010 között. Ők folytatják tovább, köszönjük szépen. Folytassa, bíró, folytassa, ügyész! Nem tudom, milyen forradalomról beszél a Fidesz, amíg ezek ott vannak. Ugyanaz az ügyész folytatja ellenem ezt a Magyarok Nyilai-ügyet, aki a 2002-es hídblokádos ügyemet is vitte. Ugyanaz a bíró, amelyik bezárt ide, készül most elítélni engem egy másik ügyben az alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt. Az is egy koholmány. Bezárult a kör körülöttem, és nem feltétlenül a hatalom részéről, hanem a végrehajtó szervekben ülő személyek részéről. Én most ezt látom. Nagyon függ attól, hogy a társadalom részéről lesz-e elegendő támogatás, hogy mindazok számára, akiket az elmúlt nyolc évben politikai eljárás alá vontak – nem csak az én esetemről van szó – kiköveteljük az amnesztiát, az eljárások megszüntetését. A hatalom ugyanis csak beszél a forradalomról, de a beszéden túl nem történik semmi.
Ha forradalom van, miért ülök én még mindig börtönben? Ez azért furcsa. Egyszóval nem tudok arra válaszolni, hogy mikor szabadulok. De remélem, hogy hamarosan.
InvalidUser:
Szabadulása után hogyan fog tudni újra egzisztenciát teremteni önmaga és a családja számára? Tervez-e könyvet írni a vele történt dolgokról?
Budaházy György:
Az első jó kérdés, általános probléma. Talán tizenöt hónap alatt nem omlott szét minden körülöttem, a családom még most is megvan valahogy, bár elég sokat panaszkodnak, hogy nehéz nekik. Bízom a Jóistenben. Eddig is megéltem a jég hátán is... Ha nem lenne Magyarországon ez a hazaárulás, ha az elmúlt húsz év nem így alakult volna, akkor én nem is lettem volna közéleti szereplő. Vállalkozóként, hagyományőrzőként eléldegéltem volna a családommal, nekem nem motiváció a pozíció, a pénz, ezt igazán nem is mondhatja rólam senki, és ezt nagyon jól mutatja a jelenlegi helyzetem is. Engem csak az motivál, ami az őseimet ezer éve, vagyis hát nyolcszáz éve, mert addig tudom visszavezetni a családfámat: ha hazaárulást látunk, ha a haza veszélyben van, megmozdulunk. Ez belém is kódolva van, és úgy éreztem, hogy meg kell szólalnom, kiállni azért, amiért senki nem áll ki. Ez indított el ezen az úton. Ezen túlmenően pedig mindig képes voltam valahogy a számításomat, még ha nem is lettem egy Széles Gáborhoz hasonló milliárdos, hogy megéljek és eltartsam a családomat. Normális szinten persze, nekem nem kell luxus, nem kell hat terepjáró, elég egy autó, ami megy, és beleférnek a cuccok, ha elmegyünk nyaralni. Remélem, ezt ezután is meg tudom oldani, bízom magamban.
Persze ha ellehetetlenítenek, akkor nehéz... Voltam már tíz hónapig lakhelyelhagyási tilalom alatt egy olyan ügyért, amiben felmentettek utána. Aztán újratárgyalták, nagy nehezen elítéltek egy év felfüggesztettre, de még ahhoz is irreális tíz hónap lakhelyelhagyási tilalom. Ilyen eszközökkel lehet nehezíteni az ember sorsát, de még egy házi őrizet is ég és föld ehhez, az előzetes letartóztatáshoz képest.
Ami a második kérdést illeti, a könyvírást, hát... nem tudom. Lehet, hogy egyszer az is eljön. Volt már, aki könyvet akart írni az én dolgaimról, amikor még kint voltam. Számomra ismeretlen volt, de elhajtottam, senki ne akarjon az én dolgaimon pénzt keresni. Ha akarom, majd megírom én. Franka Tibor könyve a hídblokádról csalódás volt nekem, mert nem pont úgy volt megírva, ahogy akartam. Bár ideadta, hogy javítsam ki, de nem volt már idő, vinni kellett a nyomdába. Nem volt túl precíz, meg nem volt túl jó, pedig ha könyvet írunk, az azért valamilyen szinten egy történelmi kordokumentum. Akkor eldöntöttem, hogy inkább megírom én. Azért, hogy egy írónak legyen ebből egy jó bevétele, azért ne írjon rólam könyvet senki.
Hogy most fogok-e írni? Sok mindent megírtam már itt, a börtönben. Ezt lehet majd bővíteni, hogy könyv legyen belőle. Lehet. Ez a válasz.
Ketemén:
Engem az érdekelne, hogy ha Magyarországon kitörne a forradalom, és lehetőség lenne visszaállítani a törvényes királyságot, Gyuri elfogadná-e a trónt. Az idei évben sokfelől lehet hallani monarchisták részéről a „Szent Koronát Budaházynak” szólamot, egyelőre bátortalanul, de kíváncsi vagyok, bevállalná-e?
Budaházy György:
Hát ez elég furcsa kérdés egy börtönben, ahol tulajdonképpen a társadalmi ranglétra legalsó fokán vagyok... (Nevet.) Bár, aki sokra vitte, az gyakran innen indult, a nagy magyar történelmi személyiségek szinte mindegyike, Rákóczitól Kossuthon át egészen napjainkig.
Az én közjogi rendszeremben, amelyet meghirdettem, a Hunnia-rendszerben a legfontosabb hatalmi szempont, hogy egyvezetős rendszer legyen. Ami ma van, hogy van egy köztársasági elnök és egy miniszterelnök, ez egy bohózat. Még az amerikai rendszer is jobb, ahol csak egy elnök van, és ő „a” főnök. Az egyfőnökös rendszerben hiszek, és mellette egy, a magyar hagyományoknak jobban megfelelő országgyűlést szeretnék. Hogy a főnököt minek nevezzük, már megegyezés kérdése: elnöknek – bár idegen az összes magyar hagyományoktól ez az elnevezés - kormányzónak, országfőnek vagy királynak. Ennek persze vannak történelmi hagyományai, lehet, hogy inkább ezekhez kellene igazodni. Királyt dinasztiákból szoktak választani, bár a magyar hagyományok szerint ez sem volt feltétlenül merev rendszer, tehát nem csak apa-fiú leszármazásból, más családi kapcsolat is elég, ez volt például Koppány vezér trónkövetelésének alapja.
De igazából nekem nincs ilyen merev elképzelésem, hogy legyen királyság. Ilyen szempontból pedig, hogy királyságra pályázzak... hát, elég erős, de... hát, nem tudom. Ha olyan helyzet lenne, az... az teljesen más helyzet lenne, nem tudom beleélni magamat. Ki tudja, mi lesz, Orbán Viktor sem tudta, hová sodorja a szél húszévesen, amikor még egyetemre járt. Nem ő a példaképem, félreértés ne essék, csak azt gondolom, hogy az, hogy most ő a miniszterelnök, az akkor még nem volt biztos. Sőt, lehet, hogy abszurdnak érezte volna akár ő, vagy akárki más. Igazából ez a felvetés, hogy én király legyek, még abszurdabb ilyen szempontból. Nem tudok rá válaszolni. Lehet, hogy egyszer úgy hozza a helyzet, hogy ez reálissá válhat, és akkor azt mondanám, hogy igen, de... ki tudja mi lesz.
Nem akarok ilyen nagyképűségeket mondani, hogy királyságra pályázom. Egyébként sem vágyom pozíciókra. Az ilyen embereket, mint én, akik saját kárukra kiállnak közügyekért, normális államokban megbecsülik, kitüntetik. De legalábbis békén hagyják. Engem meg nemhogy nem hagynak békén, hanem itt gyötörnek. Hagyjanak engem békén! Nem kérek én semmit tőlük, soha nem is fogok kérni. Ne gyötörjenek, ne üldözzenek. Üldözzék azt, aki lopott, csalt, hazudott, tönkretette az országot. Akkor én lennék az utolsó, akit üldöznének. Meg a hozzám hasonlók. A királyság nem is olyan fontos, csak ez meglenne.
Gábriel angyal:
Annak idején Mindszentynél a börtönben mindig volt egy Krisztus-kép, amelyre ez volt ráírva: „De victus vincit – Legyőzetve győz.” Engem az érdekelne, hogy hisz-e Istenben? Ha igen, akkor az eddig eltelt hónapok a börtönben, hogyan befolyásolták a hitét?
Budaházy György:
Hát én mindig is hittem valamilyen... nem tudom, minek nevezzük, nevezzük Istennek, mert igazából még senki nem talált ki rá jobbat. A hit a miáltalunk ismert és befolyásolni tudott világon túli erőkben mindig megvolt bennem. Egyébként akik bekerülnek a börtönbe, azok nagyon sokan közel kerülnek Istenhez. Abban az állapotban, amibe belekényszerít a börtön, ösztönösen hozzá fordulnak, hiszen máshoz nincs kihez. Ebből is látszik, hogy Istennek már csak azért is lennie kell, mert az emberek, még az ateisták is ilyenkor ösztönösen vagy hozzá fohászkodnak, vagy őt káromolják, nem pedig az ördögöt. Itt, egy istentiszteleten hallottam ezt megfogalmazni, hogy ördögös káromkodás nem nagyon van, vajon miért? Miért nem azt káromolják?
Istennel foglalkozik valamilyen módon mindenki. Ezt el kell fogadni, és itt közelebb is kerül hozzá az ember. Ezért el is járok itt az istentiszteletre. Bár nekem elég sajátos elképzelésem van a kereszténységről. Itt ugyan nem akarok palotaforradalmat kirobbantani, de én máshogy látom a Bibliát, mint az egyházi tanítás mutatja. Amúgy sokat foglalkoztam vele. Idebent elolvastam a Bibliát, a Koránt, az Avesztát, behoztam mindazt a hiányosságot, amit tudtam, hogy be kéne már pótolni, csak hát kinek van erre ideje, mindezt elolvasni, hát most megtettem. Sok mindent megértettem, de kialakult róla egy saját elképzelésem. Szoktam imádkozni is. Aki itt bent nem imádkozik, az vagy hazudik, vagy tényleg egy igazi gazember.
De például nem érzem úgy, hogy legyőzetve győz. Persze Krisztusról is mást képzelek, mint amit általában az egyház tanít. Szerintem ő nem azért jött, hogy feláldozza magát értünk, hanem azért, hogy megmutassa, mit kéne tennünk, mire megölték. De ezt büszkén vállalta, hogy úgy mondjam, tartással. Nem hiszek abban az erkölcsi elvben, ami szerintem valójában erkölcstelenség, hogy a bűneinket Krisztus elvitte, és ezzel meg van bocsátva minden. Amit valaki elkövetett, azt tegye jóvá, ha úgy érzi, hogy bűn vagy vétek. Ne érezze úgy, hogy kétezer éve meghalt érte Isten, és akkor már nem kell vele foglalkoznia. Sajnos a katolikus egyház már olyan szintre jutott, hogy pénzért árulta a bűnbocsánati cédulát, hát ez is nonszensz. De az is, hogy egy miatyánkkal meg két üdvözléggyel meg lehet váltani a bűnt. Ez egyébként a zsidó vallásból jött. Ott van ez, hogy feláldozzuk a fekete bárányt, aztán a bűnöknek annyi. Ezt a szellemiséget nem fogadom el, Jézus tanait igen. De abban is sok mindent máshogy látok, mint ahogy az egyház tanítja. Jó ember volt, és jót akart, és Istennek valahogy része volt. Nem volt még egy ember a történelemben, aki azt mondta, hogy ő Isten, csak ő. Az összes nagy tanító, egy se mondta, hogy ő Isten. Mert ugye az, hogy ő Isten fia, az azt jelenti, hogy Isten része. Ezt csak ő mondta, ez egyedi eset, tehát ő tényleg más, mint Buddha meg a többiek. De azokat is meg kell ismerni, hogy az ember igazán tisztán lásson.
Kinin:
Én azt kérdezném, hogy szabadulása után felhagy-e az önkéntes vezér szerepével?
Budaházy György:
Igazából kurvára nem értem a kérdést. Téged ez zavart? Micsoda kérdés. Én nem „önkéntes vezér” voltam. Én elkezdtem valamit csinálni, és mások odaálltak mögém. Ez így született, nem úgy, hogy: „Hú, de jó lenne vezérnek lenni!” Sok ilyet ismerek, aki így gondolkodik, és azon dolgozik, hogy ő vezér legyen. De nagyon egyszerű, ki kell állni előre, aztán ha mögéd állnak mások, akkor vezér leszel. De nem attól, hogy az akarsz lenni, hanem attól, hogy kiválasztódsz. Nem azért, mert vezér akarok lenni, hanem mert senki nem állt elém. Ha valaki elém áll, például Orbán Viktor, akkor ő a vezér. Csak soha senki nem tette ezt meg. Mindig mögém álltak inkább. De legalább volt, aki jött. Azért ez is nagy dolog!
Ha arra céloz a kérdező, hogy ott folytatom-e, ahol abbahagytam, nyilván ennyi üggyel a nyakamban, amíg üldöztetésben vagyok, nyilván nem. Örülök, hogy élek. Senki ne várja azt, hogy „Na, végre kijött a Budaházy, megint megyünk tüntetni, végre lesz élet!” Budaházyt meg egyből megint beviszik. Most szeretnék inkább a családommal lenni, de azért az elveimet nem adom fel. Azért annyira nem tudnak megtörni, hogy azokat feladjam.
Hódító:
Mit üzensz azoknak, akik közvetve vagy közvetlenül a rács mögé juttattak?
Budaházy György:
Amit a kislányom kapcsán elmondtam. Kívánom, hogy ők is ismerjék meg azt az érzést, amikor a kislányom a börtön felé int, hogy „itt lakik az apukám”. Ezt tudom mondani, lehet, hogy ez nem keresztény dolog, de elég nehéz úrrá lenni ezen az érzésen, és megszeretni ezeket az embereket. Mégiscsak abszurd, hogy valaki azt állítja magáról, hogy ő ezt meg azt a bűncselekményt elkövette, és én vagyok a felbujtó, aztán ő kint van, én meg bent. Hát miért nincs bent ő is? Gondolkozzon el rajta, hogy mit tett. Akár meg is lehet érteni, hogy rossz volt neki a börtönben, de azért gondolja végig, hogy megérte? Ez olyan szintű dolog, olyan szintű árulás valakivel szemben, pláne egy ilyen ügyben, hiszen nem valami betörőket buktattak le, hanem hazafiakat juttattak börtönbe ezek az emberek, így akarnak ezek tükörbe nézni egész életükben? Jó, egy Benkőről el tudom képzelni, hogy neki nem gond. De ezt a Benkőt én nem is ismerem. Igazából sokat nem is nyomhat a latban.
Gondolkozzanak ezek az emberek, szálljanak magukba. A gazemberoldalon, vagyis a hatalom oldalán szolgáló kutyáknak, akik évek óta üldöznek, azoknak meg azt üzenem, vigyázzanak, mert egyszer lehet, hogy megint lesz egy változás. Nem felejtjük el az ilyen emberek nevét.
Egy polgár:
Igaz, hogy a legfontosabb most a saját ártatlanságának bizonyítására koncentrálnia, de néha felmerül-e benne a gondolat, hogy a helyzet, amiben most vegetál, és a mód ahogy letartóztatták, egy továbbfejlesztett emberkísérlet, hogy a magukat nemzeti radikálisokként meghatározók közül terrorgyanúsként hallgattassák el a kiszemelteket? Ön a második. Az első próbálkozás, Tomcat ügye besült. Ott is kiemelkedő kombinációs készséggel, szervező- és íráskészséggel megáldott, a kritikus szókimondás és az igazságérzete szerint kinyilvánított nemtetszés – ami összecsengett sok tízezer ember véleményével – volt a „terrorozás” oka.
Budaházy György:
Van benne igazság. Mint már mondtam, az elmúlt nyolc évben folyamatosan indították ellenem az eljárásokat, keresték a fogást. Ne felejtsük el, hogy valamikor azok az emberek, akik politikai okokból követtek el köztörvényesnek nevezhető, törvénybe ütköző cselekményeket, azok partizánok, szabadságharcosok, ellenállók voltak, így nevezték őket. 2001. szeptember 11. óta mindenki terrorista lett. Az Amerikai Egyesült Államok az egész világra kivetítette ezt, hogy most már mindenki, aki a hatalommal bármilyen formában szembefordul, azt megpróbálják terroristának minősíteni, keresik erre a lehetőséget. Pedig nem is olyan régen még külön kezelték a politikai foglyokat.
Olvastam, hogy az IRA börtönben ülő tagjai a hetvenes években fel voltak háborodva, hogy az angol hatóságok megvonták a politikai fogoly státuszukat. Arról az IRA-ról beszélek, amelyik robbantgatott – megjegyzem, az is egy jogos ellenállás volt az angol megszállással szemben – és emiatt sok halott volt, tehát nem akármilyen ügyekről beszélünk. Persze az angolok is brutálisan bántak az írekkel. Aki ismeri az ír ellenállás történetét, Michael Collins és társainak történetét, az tudja. És még ebben a brutális Angliában is volt olyan, hogy politikai fogoly! És azoknak jobb elbánásban volt részük! Ma már nincs ilyen. Magyarországon sincs ilyen. Köztörvényesként vagyok kezelve. Pedig megnéztem az Európai Emberi Jogi Bizottság 2010. nyári állásfoglalását, hogy mit jelent az, hogy politikai fogoly, és a definíció abszolút illik rám. Még azzal együtt is, amivel megvádoltak.
Amerikában látjuk, hogy aki terrorista, arra más szabályok érvényesek. Ott ugye mindenféle jogai vannak az eljárás alá vontaknak, de ha terrorista, akkor megy Guantanámóra, és ott minden más. Amióta ez a terrorizmus-izé van, azóta itt is ez van. Ez terjed a világban, és egy kicsit úgy érzem, hogy Magyarország is próbált ezzel az eszközzel élni, a működő hatalom próbálta ezt az eszközt helyi szinten megvalósítani. Nem tudom, hogy Orbánék képesek-e ezt továbbvinni, de ha igen, az borzasztó lenne. Ez az új Terrorelhárító Központ, hogy ez is mire kellhet? Bár most hallom, hogy Afganisztánból nem kivonulni akarunk, hanem még jobban bevonulni, így már kezdem érteni. Így aztán tényleg ránk fogják hozni az igazi, kőkemény muszlim fundamentalistákat, aztán majd tényleg lesz terrorizmus Magyarországon. Ez egy óriási hiba szerintem.
Az én esetem, meg Tomcat esete... hát persze, az előző rendszerben simán lehetett ilyen. Tudom, hogy Toroczkait is bele akarták rángatni, meg akit csak lehet. De reméljük, hogy ennek vége.
Egy polgár:
Tervezi-e átértékelni a kapcsolatait (nem üzletit, családit) a Hunnia eszmei vezetőjével-ideológusával, Toroczkaival, vagy a már parlamenti tanulmányait folytató Jobbikkal?
Budaházy György:
A Jobbikkal mindig nagyon szerény kapcsolataim voltak. Nem vagyok Jobbik-tag, nem is nagyon ismerek jobbikos neveket. Akit régóta ismerek, és akivel jó kapcsolatom van, az dr. Gaudi-Nagy Tamás, de ő sem Jobbik-tag, csak felkérték képviselőnek. Hála Istennek, mert ő afféle frontemberré vált. Vona Gáborral egyszer találkoztam, Ópusztaszeren beszélgettünk, néhány nappal azelőtt, hogy letartóztattak. Igazából nem tudom, mit kéne átértékelnem, nincsenek olyan mély kapcsolataim. Azt azért el kell mondanom, hogy azokból a dolgokból, amiben Ópusztaszeren megegyeztünk, nem sok valósult meg. Amit felvetettem, Balázs, te ott voltál, továbbvitte a Jobbik, ahogy megígérte?
Sziva Balázs:
Szerintem nem.
Budaházy György:
Én sem vettem észre, így ez nekem kissé csalódás. Toroczkai Lacival természetesen baráti kapcsolatban voltam az utóbbi időben. Őt régebb óta ismerem, de csak az utóbbi néhány évben kerültünk közel. Majd ha kikerülök és beszélek vele, meglátjuk, hogy értékelem, de remélem, még ugyanaz a hozzáállása felém, ami korábban volt. Talán egy kicsit több aktivitást vártam volna el tőle. Bár legalább a Magyar Jelenben indított egy rovatot rólam, és eleinte nagyon erőt adó volt olvasni azokat az SMS-eket, e-maileket, amelyeket az olvasók küldtek. Ez jó, de azért még valami lehetne. Mondjuk bejöhetne ő is interjút csinálni, hiszen újságíró, van is újságja. De nincs vele szemben semmilyen ellenérzésem. Majd ha kikerülök, meglátjuk.
Egy polgár:
Gondolt-e arra, hogy ha bármelyik kapcsolatot lazítaná, akkor nemzeti hős politikai fogolyból pillanatok alatt árulóvá is válhat, s ez családjára, szabadulása után a megélhetésére is kihatással lenne?
Budaházy György:
Furcsa ez a kérdés. Én válnék árulóvá? Hazaárulóvá? Én kőkeményen megfizettem mindennek az árát eddig is. Az lehet maximum hazaáruló, aki engem cserbenhagy. Mondtam már, a Jobbikkal nincs szoros kapcsolatom, azon nincs mit lazítani. Dr. Gaudi-Nagy Tamással való kapcsolatomon nem látok okot lazítani. Toroczkai Lacival sem látok erre okot, bár vele nem beszéltem már vagy tizenöt hónapja. Szerintem, ha innen kikerülök, bárki, aki engem akar kikiáltani árulónak, az álljon elém. Beszéljük meg szemtől szembe. Na tessék, most rám fognak küldeni egy százötven kilós, kigyúrt állatot. (Nevet.)
BiG:
Budaházy úr! Ön eddigi szereplése sokakban egyfajta „nemzeti faltörő kos” képzetét kelti. A szabadulása esetén, a jelen helyzetben szükségét érzi-e, hogy tovább küzdjön?
Budaházy György:
Hát, ezt szerintem már részben kibeszéltük. Az igaz, jó megfogalmazás, hogy én faltörő kossá váltam, hiszen a jogi ügyeim is ilyenek, azokkal is folyton olyan dolgokba nyúlok bele, vagy olyasmikbe rángatnak bele, amelyekben úttörő munkát kell végezni. Olyasmivel vádolnak, amivel még senkit, át kell gondolni jogászilag, még a jelen ügyem egyszerű iratismertetésénél is felmerültek újszerű problémák. Kint is csupa olyasmit vállaltam be, amit más senki.
Hogy folytatom-e? Ennyi üggyel a nyakamon, ha ez a rendszer is folytatja tovább az üldözésemet, senki ne várja tőlem, hogy tovább menjek előre. Menjen más. Én most már szeretnék végre a családommal lenni, és nem attól félni, hogy mikor törnek rám a kommandósok és visznek el. Mint mondtam, az elveimet nem adom fel, néha meg is fogok szólalni. De előbb lássuk, hogy kerülök innen ki! Lássuk, hogy mi lesz, egyelőre a kérdés is... Azt mondhatom, hogy nem fogok elvtelenné válni, aki mindent megbánt.
BiG:
Ha folytatja, akkor az eddigi eszközöket mennyire tartja hatásosnak, hogy az eszményeit megvalósítsa? Esetleg más módozatok, módszerek szóba jöhetnek-e?
Budaházy György:
Más módszerrel mit értek el mások Magyarországon? Húsz év alatt azon az úton, amit felkínáltak nekünk, csődbe mentünk. Most a Jobbik bizonyítsa be, hogy ezen a játéktéren belül is lehet eredményeket elérni. Elvileg persze ezekkel az eszközökkel is lehet jobban csinálni, mint ahogy mások csinálták, ez igaz, egy új kormány is lehet ezen a rendszeren belül jobb, mint az előző, ha a magyarság hosszú távú túlélése szempontjából előrelépést tud produkálni, mert az eddigi csak hátralépést produkált. Csak hát szerintem még ez sem elég hatékony. Ez az én véleményem. Ezek a módszerek eddig sem voltak hatékonyak, és ha körbenézünk a világban, sehol sem azok. Azok a társadalmak, amelyek ezekben a liberális demokráciában élnek, mindegyik öregszik, pusztul, jövőtlen. Hiába van sok pénzük. Nekünk ráadásul még pénzünk sincs, a gazdaság is kezd bedőlni. Ez a rendszer valahogy nem jó. Hogy ebbe én beszálljak, és ezzel próbáljak én is előrejutni, én ezt nem akartam soha. Én egyébként sem pozícióért csináltam ezt, nem is fogom. Az viszont lehet, hogy ha látom, hogy továbbra sem alakulnak jól a dolgok, akkor továbbra is képviselni fogom a saját álláspontomat, és az igazságtalanságok ellen fel fogok szólalni.
Azért nagyon sok minden, még ha nagy árat is fizettem érte, vagy fizettünk többen, általam, általunk került be a köztudatba. 2006-os ügy nem lehetne most, nem lehetne most felelősségre vonni Gergényit, Gyurcsányt és más gazembereket, ha nincsenek felkelők, akikkel szembement a rendszer, és amiből kirobbant ez az egész dolog, nem? Amiről ma minden nap szólnak a hírek, az azért van, mert voltak emberek, akik megtették akkor, amit megtettek. Különben nem lenne hír semmiről. Nem lehetne elővenni őket szemkilövetésért. Persze ugyanekkora gazemberek lennének akkor is, ha ez nem történt volna meg, de nehezebb lenne rájuk húzni, így meg rájuk lehet. A Szabadság téri szovjet emlékművet lerombolni is megérte. Igaz, hogy most is ugyanúgy van bekerítve, de ez azoknak szégyen, akik most is kint vannak, a radikálisoknak, akik nem tudom, miért nem lázadnak, hiszen április óta ott semmi változás nem történt. De én még ígéreteket sem hallottam, csak azt, hogy Kövér László megnyilatkozott valamit a Károlyi-szobor ügyében. Lehet, hogy az érvényes a szovjet emlékműre is, de arról nem hallottam semmi konkrétumot. Miért nem motivált senki ebben az ügyben, a Jobbiknak ez nem megfelelő cél? Kicsit hiányolom, én biztos megszólalnék, de hát... mindegy.
BiG:
Akadt-e olyan esemény, fordulat a letartóztatása óta, aminek láttán úgy érzi, „ezt szerettem volna én is elérni”?
Budaházy György:
Igen, például a kettős állampolgárság megadása a határon túli magyarok számára vagy a Trianon-emléknap bevezetése. Ezek régi radikális vesszőparipák voltak, ezeknek örülök, hiszen ezekért én is sokat küzdöttem. Még senki nem ragasztott Nagy-Magyarország matricát a kocsijára, mi Novák Előddel már ilyen szórólapokat osztogattunk, ezért kardoskodtunk, felvilágosító kampányt tartottunk az utcán. A kettős állampolgárságért is saját költségemen csináltam tüntetést, buzdítottam mindenkit, hogy írják alá a népszavazási kezdeményezést, arra, hogy menjenek el és szavazzanak igennel. Ennek tehát örülök. De a számonkérés, aminek nagyon örülnék már 1990 óta, az nem akar előrehaladni. Reménykedjünk.
Más most nem jut eszembe. Talán az, hogy az IMF-nek, a Valutaalapnak egy kicsit beintett a kormány. A maga módján. De ez már igencsak időszerű volt. Lehet, hogy ez is felbátorít majd más országokat, hogy ugyanezt tegyék, nehogy már ők mondják már meg mindenhol, hogy mi legyen. Ez is egy pozitív dolog. Most már legalább vannak pozitív dolgok, mert az előző időben nem voltak.
G. Á.:
Mi a véleménye azokról, akik a magyar (?) baloldali elit nemzetpusztító hatalmának a szánnivalóan szerencsétlen Csintalan véresre verésével próbálták útját állni? Biztos, hogy ő volt a legméltóbb ellenfél? A testileg-lelkileg beteg öregúrt porba alázó (három-négy-öt) életerős fiatalemberek lennének hős vitéz őseink méltó utódai? A haza büszkeségei? Egy ludovikás katonatiszt erkölcsei szerint ez gyáva, aljas tettnek minősülne.
Budaházy György:
Megkérdezném azt a ludovikás tisztet, hogy hányszor volt ott az utcai tüntetéseken, hogy így minősítgeti az embereket otthonról, a fotelból. Abban egyetértünk egyébként, hogy nem azonosulok ezzel a dologgal. Egyébként ebben az ügyben két különböző brigádot gyanúsítanak, mi vagyunk a második. Azért az, hogy Csintalan Sándor beteg, öreg, szerencsétlen öregúr lenne, nem valami találó, mindenki láthatja a tévében. Nyilván nem az ő megverésétől fog megváltozni a rendszer, de azt azért ne várja tőlem senki, hogy most elmondjam, mennyire szeretem Csintalan Sándort. Igazából én fel is jelentettem egyszer, mert mocskos módon hazudozott, besározott engem is, Toroczkait is a tévében, a műsorában. Tehát azt nem lehet mondani, hogy nem vagyunk perben, haragban, de ahhoz semmi közöm, hogy ki hogy verte meg. Ahhoz képest az is sok, hogy megírtam róla egy közleményt. Aki azt gondolja, hogy nem érdemelte meg a verést, az gondoljon bele, hogy a „brutális bántalmazás” után egy hét múlva már ott ült a tévében. Még engem is vertek már meg jobban életemben, tehát ne nevezzük ezt valami halálosan, életveszélyesen súlyos dolognak. Azt kell mérlegelni, hogy megérdemelt-e Csintalan valamit vagy sem. Aki szerint ő egy tök jó ember, és minden jó, amit csinál, az nem tudom, hol él, de jusson eszébe, hogy ez az alak 2005-ben vagy mikor állt át a Fideszhez, azelőtt MSZP-s volt. Szóval nem lehet azt mondani, hogy makulátlan figurája a rendszerváltásnak, ő egy elvtelen ember. De azzal, hogy megverték, ez nyilván nem változott. Ebben egyetértek a kérdezővel.
Kaufmann Gábor:
Ön milyen büntetést szabna ki személy szerint Gyurcsány Ferencre, Gergényire és a többi a Magyarok Nyilai részéről ellenségnek tekintett személyre?
Budaházy György:
A Magyarok Nyilai által ellenségnek tekintett személyekről miért engem kérdeznek? Pont ez a lényeg, hogy nem vállalom ezeket a cselekményeket, amelyekkel meg vagyok gyanúsítva. Ráadásul azt se lehet tudni, hogy ez a Magyarok Nyilai egyáltalán létezik vagy létezett-e, egy szervezet volt-e vagy több különböző csoport egy név alatt. Mi meg vagyunk gyanúsítva olyan ügyekkel is, amelyeket a Magyarok Nyilai vállalt magára és olyanokkal is, amelyeket nem vállalt el senki. Ez a kérdés nem is értelmezhető számomra.
Ha arra kíváncsi a kérdező, hogy szerintem mit kellene Gyurcsány Ferencnek meg Gergényinek adni, arra mondjuk tudok válaszolni. Van ez a tévéműsor, mi is a címe? Szigetlakók, vagy valami ilyesmi, olyan Való Világ-szerű, egy szigeten lakó embereket mutatnak, nem jut eszembe a címe. Egy szigetre beköltöznek az emberek, és a műsorban lehet nézni, hogy hogyan élnek. Na, egy ilyet csinálnék nekik. Egy szigetet kellene Magyarországon létrehozni, ahol kapnak pár deszkát, valahogy oldják meg a házat belőle, meg néha bedobunk valami kaját. Jól ellennének, a magyar társadalom meg valamelyik tévécsatornán minden nap nézheti, hogy ma éppen ki kivel jött össze, hogy vesztek össze, hogy élnek a szigeten. Ez szerintem jobb lenne büntetésnek az ilyen embereknek, mint az, hogy börtönbe csukják őket. Meg a társadalom számára is kielégítőbb lenne talán, nem? Valami ilyesmit csinálnék. Most mondhatnám azt is, hogy kötelet nekik, de szerintem ez jobb lenne. Lehet, hogy elintéznék egymást, amint összevesznek a kaján. (Nevet.)
Kaufmann Gábor:
Ha előre látta volna tetteinek mostani következményeit, ugyanígy cselekedett volna, vagy visszafogottabb módon próbált volna a változásért küzdeni?
Budaházy György:
Milyen tettekre céloz? Amiket én vállalok, hogy megtettem, arra a mai napig is azt mondom, hogy helyes volt. Az más kérdés, hogy így utólag, ismerve a történetet, lehet, hogy a részletekben ügyesebb lennék, de alapvetően nem csinálnék mást. Nem érzek olyan dolgot, hogy „hú, nem kellett volna megszólalni” vagy „hú, nem kellett volna odamenni”, mert mindegyik olyan, hogy meg kellett szólalni, meg oda kellett menni. Ez lett belőle. Lehetett volna úgy, hogy picit előbb futok el valahonnan, és akkor nem kapnak el, ilyen szintű dolgok. Nem érzem úgy, hogy bármi olyan volna, amit meg kéne tagadnom. Egyébként maga az, ami miatt „terrorizmus” címén be vagyok ide zárva, nevetséges. Hogy valaki Molotov-koktélt dobott az MSZP-irodákra 2006-ban azután, hogy az embereknek Gyurcsány érdekében lövöldözték ki a szemét, az valamilyen szinten érthető reakció, nem? Önmagában ez nem olyan borzasztó dolog, mint amikor valaki legyilkol egy egész családot, hogy elvigyen tőlük ötvenezer forint készpénzt. Ez lenne az a dolog, amire mindenki azt mondja, hogy megátalkodottság, de amivel engem gyanúsítanak, az effektíve nem tűnik számomra olyan dolognak, ami tragédia, borzalmas, hogy a legsúlyosabb maffiózó sem vállalná fel. Talán a legszörnyűbb az összes közül, hogy szegény Csintalant, az öreg bácsit megverte valaki. Ez a legszörnyűbb, de ez sem terrorizmus, hanem súlyos testi sértés.
Kaufmann Gábor:
Vár-e a Jobbiktól mint párttól támogatást, és ha igen, milyent?
Budaházy György:
Hát, eddig kaptam? Én senkitől nem várok támogatást. Talán a hazafiaktól, akik tényleg kiálltak az utcai események kapcsán az ügyekért – most nem tudom személy szerint megnevezni mindet, de mindenki tudja maga is, hogy közénk tartozik-e –, azoktól mondjuk jól esik, meg egy kicsit van is bennem elvárás, hogy álljanak ki. Most is volt, mint hallottam, egy nem túl rossz, sőt, elég jó, sikeres tüntetés. Ezt megköszönöm. De úgy gondolom, hogy bennük van is annyi, hogy tőlük ezt el is lehet várni. A Jobbiktól elvárni... részemről semmit. Miért kéne? Mit tettem én értük? Ők is azt kérdeznék, mit tettem én értük, hogy tegyenek értem? Nem is volt soha célom, hogy pártokat gründoljak. Az már más kérdés, hogy lehet ott olyan ember, aki úgy érzi, hogy nem a Jobbikon, hanem más úton keresztül közel érzi magát hozzám, és ezért kiáll értem, ezt megköszönöm. De nem támasztok elvárásokat. Jó lenne, ha egy kicsit jobban kiállnának viszont sok minden másért. Ez viszont legyen az ő dolguk.
Kaufmann Gábor:
Hogyan értékeli tisztelt feleségének a tevékenységét és segítségét, míg Ön a börtönben van?
Budaházy György:
Úgy érzem, hogy mindent megtesz, amit megtehet. A legfontosabb, hogy ne vegyék el tőle a gyerekeket. A legfontosabbak a gyerekeink, ők a jövőnk. Az én jövőm is. Az én génjeimet, akármi is lesz velem, vigyék tovább, mert ha nem is bennük, de majd az ő gyerekeikben felütik a fejüket, mert a Budaházyak között minden generációban felütötte a fejét egy hozzám hasonló, legalább egy, de volt, hogy kettő. Tisztelem, becsülöm Bernit.
Kaufmann Gábor:
Szabadulása után folytatja-e harcát a paradigmaváltásért, vagy biztonságosabb módon, a demokrácia keretei között keresi a megoldást?
Budaházy György:
Ezen a kérdésen is már túlvagyunk szerintem. Paradigmaváltást tartok szükségesnek mindenképpen, mert én ebben a rendszerben még akkor sem fogok túl aktívan részt venni, ha működik annyira, hogy el lehet benne létezni, hogy az embert nem őrjítik meg naponta, és nem ekkora hazaárulás folyik. Akkor fogok megmozdulni, de nem csak én, ha mondjuk Gyurcsány Ferenc sorsára jut Orbán Viktor, mert ugyanazt csinálja, de az legyen az ő baja. Ha kiderül, hogy volt az öszödi helyett ilyen nem tudom milyen helyen elmondott beszéd, akkor ne várja el senki, hogy ez engem ne háborítson fel. De talán ilyen hibát nem követ el. A paradigmaváltásban jobban hiszek, mint a demokráciában, de lássuk meg, mi lesz itt, lássuk, mi jön ebből ki.
Mordred:
Budaházy Úr! Megérte harcosnak lenni?
Budaházy György:
Meg. (Nevet.) Ennyi.
(bombahir.hu)
Kommentáld!