.

A felszólalás szövege:

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, foglalják el helyeiket. Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

 

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 5. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Hegedűs Lorántné és Földesi Gyula képviselőtársaim, jegyzők lesznek segítségemre.

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Kövér László fideszes és Semjén Zsolt KDNP-s képviselő önálló indítványát T/39. számon megismerhették.

 

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Kövér László úrnak, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben.

 

 

 

 

 

 

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Hölgyek és Urak! Megtiszteltetés számomra, hogy a választók bizalmából fakadóan ma itt állhatok önök előtt, és egy olyan törvényjavaslat előterjesztőjeként szólhatok, amely a trianoni békediktátum által okozott nemzeti tragédia 90. évfordulójáról hivatott megemlékezni.

 

Az emléktörvény régi műfaja a törvényhozásnak. Nemcsak a dualizmus kori vagy a két világháború közötti parlamentek alkottak ilyen jellegű, deklaratív jogszabályokat, de az 1990 óta működő demokratikus Országgyűlés is élt már jó néhányszor ilyen lehetőséggel. Mi több, a rendszerváltozás parlamentjének első törvényhozási aktusa 1956 forradalma és szabadságharca jelentőségének törvénybe iktatása volt, mintegy kinyilvánítva: a rendszerváltozás új politikai elitje e világraszóló teljesítményben keresi önnön történelmi gyökereit.

 

Azóta számos hasonló törvény született, közöttük Nagy Imre mártír miniszterelnök emlékéről, az 1944-es Ideiglenes Nemzetgyűlésről, a Szent István-i államalapításról vagy éppen május 9-e Európa napjává nyilvánításáról. Mindezekkel az volt a törvényhozás szándéka, hogy jelezze, melyek azok a múltunkban felhalmozódott értékek, amelyeket a maga számára és az általa képviseltek számára egyfajta útjelzőként számításba vesz, mérceként használ. E törvények sorában, meggyőződésem szerint, a most önök elé terjesztett javaslat különlegesnek mondható. Különleges annyiban, hogy míg a többi törvény alapjául valóban történelmivé vált események szolgáltak, még akkor is, ha például 1956 megítélésében inkább csak a felszínen volt egyetértés a különböző politikai erők között, addig a 90 évvel ezelőtt történtek mind ez ideig nem tudtak történelemmé sűrűsödni. Azaz nem váltak kitörölhetetlen részévé a múltnak, vitathatatlan elemévé a jelennek és eligazító erejű tanulságává a jövőnek, hanem feldolgozhatatlan kollektív traumaként nehezednek nemcsak a magyarság, de szemlátomást a szomszéd népek közgondolkodására is.

 

Az elmúlt 20 esztendőben valahányszor, amúgy ritkán, szóba került e Ház falai között Trianon kérdése, a vita mindannyiszor a feldolgozatlanságot, a közös történelemmé válni nem tudást demonstrálta. Akkor hát mi végre terjesztettük most be a szóban forgó javaslatot Semjén Zsolt képviselőtársammal? - kérdezik önök közül talán néhányan. A magam válasza erre röviden pedig az, hogy éppen ezért. Miután a magyar nemzet tragédiái között a trianoni történelmünk legmeghatározóbb, legmesszebb ható és legösszetettebb következményekkel járó eseménye, nem folytatható, hogy nem nézünk szembe a kérdéssel: egy emberöltő után, a XXI. század második évtizedének kezdetén a 20 éve hiányzó új nemzetstratégia megalkotásáért is felelős Országgyűlés képes-e meghaladni végre azt a korszakot, amelyre Trianon teherként való kezelése volt jellemző? A Trianon-tabu pedig egyet jelent, jelentett egy negatív nemzetstratégiával, a vélt vagy valós nemzetközi elvárásoknak való megfelelés védekező kényszerével, a magyar állam határain kívülre rekesztett magyar közösségek felett a szomszédok nacionalista politikai elitjével való összehajolással, az alapszerződés-politikával, a "tanuljunk meg kicsik lenni" szégyenteljes doktrínájával, a szociális irigységre politikát építő 23 millió románozással, a 2004. december 5-ét megelőző gyalázatos, nemzetellenes uszítással.

 

Természetesen, tisztelt képviselőtársaim, az általunk beterjesztett törvényjavaslat nem pótolja, nem is pótolhatja, és nem is volt szándékunk, hogy pótolja 20 esztendő mulasztását. Nem hisszük, hogy elegendő az ország és a nemzet feldarabolásával előidézett trauma feloldására, nem hisszük, hogy egymagában pozitív nemzetstratégiát adna.

 

 

 

 

 

(11.10)

 

 

 

Ellenben megkísérli megtenni az első lépést ebbe az irányba, ugyanis Trianon és következményeinek őszinte és nyílt számbavétele, a politikai viták szalonképes témái közé történő beemelése nélkül nem lehet a jövő, nemzetet érintő kérdéseire sem választ találni.

 

Miért éppen most? - következhetne az újabb kérdés. Azért, mert a békediktátum kerek, 90. évfordulója kikerülhetetlen kényszert jelent, kötelezettséget ró ránk. Kényszert, mert a jelen politikai tagoltság mellett ha akartuk volna, sem tudtuk volna kikerülni az évfordulóhoz való viszonyulásunk egyértelművé tételét; s kötelezettséget, mert egyrészt ennyivel tartozunk az önbecsülésünknek, másrészt - e helyről most a legteljesebb jóhiszeműség és tárgyilagosságra törekvés hangján fogalmazva - a jelen politikai tagoltság mellett nekünk, a Fidesz és a kereszténydemokraták szövetségének mint nemzeti jobbközép erőnek látszik a legtöbb esélyünk arra, hogy e kérdésben a politikai szereplők minél szélesebb köre számára kínáljunk vállalható álláspontot.

 

Ugyanakkor nemcsak kötelezettséget és kényszert, de lehetőséget is jelent e kerek évforduló. Azt a lehetőséget, amellyel élve nem csupán az anyaország történelmének elmúlt húsz esztendejét zárhatjuk le, s kezdhetünk egy új korszakot, de a Trianon utáni emberöltőnyi korszak lezárásával az egész nemzet számára is új időszakot kezdhetünk. Legyen ez az esztendő az új kezdet éve ne csak a belpolitikában, ne csak a mai magyar állam területén élők, de a magyar nemzet minden közössége, minden tagja számára! Új nemzetpolitika kell, amely értelmetlenné teszi a "határon túli" s a "határon inneni" jelzős szerkezetek használatát, hiszen csak egy magyar világ, csak egy magyar nemzet van, csak magyar emberek vannak, s "minden magyar felelős minden magyarért". (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban. - Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

Tisztelt Ház! Mit üzen az előbbieken kívül e törvényjavaslat? Azt, hogy az Európai Unió tagállamaként le kell zárnunk a 90 évvel ezelőtti ország- és nemzetdarabolás tudomásul nem vételének korszakát, kimondva: ahogy sikertelen volt a nemzeti célok elérése szempontjából a revizionizmus politikája, ugyanúgy sikertelen és folytathatatlan az elhallgatás, az önmegtagadás szocializmust is túlélt politikája is.

 

A történelmi Magyarország nem támasztható fel. De nem is szükséges, hogy feltámadjon, hiszen él: a lelkünkben, a kultúránkban, a nyelvünkben, az általunk épített templomokban, emberi kapcsolatainkban. A közép-európai rendszerváltozások és Európa újraegyesítésének folyamata bár csalódást keltett a nemzeti problémáknak automatikusan sikeres demokratikus megoldásában reménykedők számára, mégiscsak az eddigi legkedvezőbb kereteket kínálják a nemzeti érdekérvényesítési törekvéseink számára. Az ebben rejlő kihasználatlan lehetőségek megragadásához magunk mögött kell hagynunk a trianoni traumát, és el kell szakadnunk attól a fatalista, tragikus történelemszemlélettől, amely az európai civilizáció védelmében hozott - amúgy valóban óriási - áldozataink és amúgy valóságosan és joggal létező sérelmeink tényeiből próbálja megálmodni a mindig csak az - egyébként ellenségesnek tekintett - külső környezeten múló jövőt. S vissza kell térni a Millennium kísérletéhez, a "merjünk nagyot álmodni" szemlélete által vezetett cselekvéshez, a nemzet határok felett megvalósuló újraegyesítésének programjához. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)

 

Merítsünk erőt abból, hogy a trianoni tragédia után meg tudtuk őrizni nemzetünket, gazdasági és kulturális fejlettségét tekintve Európa középmezőnyének élére vittük a békediktátum által pusztulásra szánt országunkat, s hogy mindez olyan anyagi és erkölcsi tartalékokat jelentett a magyar élet számára, amelyet egy újabb világégés és majd fél évszázadnyi idegen megszállás és kommunista diktatúra sem volt képes teljesen felemészteni. Tartsuk számon és tiszteljük mindazok teljesítményét és áldozatvállalását, akik nélkül talán mi sem lehetnénk ma itt. Állítsunk emléket minél több helyütt a helytállás hőseinek, a Kratochvill Károlyoknak és katonáiknak, a Márton Áronoknak és Esterházy Jánosoknak! Ne felejtsük el azokat, akik Golgotára mentek a magyarságukért! De legyen mégis június 4-e gyásznap helyett a nemzeti összetartozás napja! (Nagy taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt üzeni e törvényjavaslat, hogy a magyarság nem mások ellenében kívánja megélni nemzeti önazonosságát, hanem a szomszéd államok és a magyar állam területén élő, saját önazonosságukat szintén őrizni kívánó népekkel együtt közös hazájának tekinti a Kárpát-medencét, amely több mint ezer esztendőn át közös állami kereteket is adott az együttélésnek. A magyar nemzet érdekeit az szolgálja, ha a szomszéd népek államainak demokratikus fejlődése jólétet, jogbiztonságot és jogegyenlőséget hoz polgáraik - köztük a magyar nemzet ezen országok fennhatósága alatt élő tagjai - számára.

 

Ugyanakkor a magyarság fenntartja magának a jogot, hogy a nemzet tagjai bármely, a trianoni békeszerződés eredményeképpen vagy azután létrejött új állam fennhatósága alatt éljenek is, igényt formálhassanak mindazon garanciákra, amelyek nemzeti önazonosságuk, illetve közösségeik megtartását és erősítését célozzák, ideértve az Európában gyakorlatként működő autonómiaformáknak megfelelő közösségi önrendelkezést.

 

A magyar állam a Kárpát-medence államaiban és a diaszpórában élő magyar közösségeket az egységes magyar nemzet részének tekinti, és vitathatatlan feladatának tartja a nemzet államhatárok feletti újraegyesítését, e közösségek és tagjaik emberi és polgári jogainak, nemzeti önazonosságának és méltóságának védelmét.

 

A magyarság tisztában van azzal, hogy a trianoni békeszerződés számunkra tragikus következményei más nemzetek történelmi céljainak beteljesülését is jelentették. Ugyanakkor kifejezzük azon meggyőződésünket, hogy a fegyverek békéje után a lelkek békéje csak akkor valósulhat meg, ha az egymás mellett élő népek megértik és elfogadják a különböző történelmi kiindulópontokból származó eltérő lelki viszonyulások létjogosultságát. Demokratikus politikának csak az tekinthető, amelyiket ez a megértés vezérel.

 

 

 

(11.20)

 

 

 

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Szeretném felhívni figyelmüket a javaslat 4. §-ának egy fordulatára, amely arra hív fel mindnyájunkat, hogy tartsuk számon más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is. Én most ezt megtoldom azzal, hogy tartsuk számon azon hibáinkat is, amelyek nem mások, hanem a mi kárunkra voltak, s vannak, s forduljunk bátran szellemi életünk azon volt nagyjaihoz, akik ezeket már számba vették.

 

Engedtessék meg nekem, hogy - mondandójukban az előttünk álló négy esztendő törvényhozási vitáihoz alapgondolatokul is szánva - most közülük kettőt idézzek, akik Trianon tanulságairól írnak. Németh László ekképpen A magyar élet antinómiái című, 1934-ben megjelent tanulmányában: "A magyarságnak Trianon után nem volt nagyobb feladata, mint hogy idegen kézre került testvéreit ott, ahol voltak, életben tartsa. A határokat szerződések csinálják és szerződések mossák el. Az államformáknak, a nemzetről és nemzetiségről alkotott felfogásoknak megvan a divatjuk: amint az utolsó században vesztünkre változtak, megváltozhatnak még a javunkra is. De hogy egy népcsoport van-e vagy nincs, meg tud-e kapaszkodni földjén és hagyományaiban: az az élet alapténye; a népnek, mely elfogyott, szerződések sem szerezhetnek országot, s a népet, melyben bő természet terjeszkedik, szerződések sem tudhatnak ki az országból."

 

A következő sorokat pedig Móricz Zsigmond vetette papírra 1926-ban: "A magyarság a történelem folyamán öt krisztusi sebet kapott: Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos és Trianon. Ez az öt seb nem a kiválasztottság isteni szimbóluma volt, hanem valóságos öt halálos szúrás, mindenik elég arra, hogy egy faj elvérezzen bele, hacsak az életereje nem oly roppant szívós, hogy kiheverje. A magyarság idegen erők játékának lett áldozatává, s a maga erejéből heverte ki, amint békén hagyták ezek az idegen erők. Egyetlen hibánk, hogy nincs alapgondolatunk egy valódi nemzeti életre. Magyar ember nem tekinthet a világra hódító szándékkal, és nem tekinthet szolgai kishitűséggel. A magyarságnak egy lehetősége van: birtokba venni az országot, s kitermelni belőle a legmagasabb értéket, amit lehet. A magyar faj eddig a história folyamán öt krisztusi sebet kapott. A Krisztus életét azonban a hatodik oltotta ki, a lándzsaszúrás a bordák közt a szívbe. Vigyázzon a magyarság, hogy ezt a hatodik szúrást meg ne érje."

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselőtársaim! Az előttünk álló négy esztendőnek az a tétje, hogy vajon megtaláljuk-e az alapgondolatunkat egy valódi nemzeti életre, megtaláljuk-e azokat a válaszokat, amelyeket a XXI. század kihívásai jelentenek számunkra, és megtaláljuk-e magunkban az erőt, hogy megfeleljünk ezeknek a kihívásoknak. Ez a törvény erre hívja önöket.

 

Kérem megtisztelő támogatásukat. (Hosszan tartó taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Megköszönöm Kövér László képviselőtársam előterjesztését. Tisztelt Országgyűlés! Most az alkotmányügyi bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint ötperces időkeretben. Megadom a szót Cser-Palkovics Andrásnak, a bizottság alelnökének, a bizottság előadójának.

 

 

 

 

 

 

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság május 19-ei ülésén megtárgyalta az előttünk fekvő emléktörvényt, és azt 17 igen szavazattal tárgysorozatba vételre javasolta, valamint általános vitára alkalmas törvényjavaslatként támogatta. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő javaslat egy emléktörvény. Ahogy az már el is hangzott, korábban többször került már sor hasonló jellegű emléktörvény elfogadására, tárgyalására itt, a Parlament falai között. Mint minden emléktörvény, ez is politikai emelkedettséget igényel tőlünk, országgyűlési képviselőktől.

 

Az alkotmányügyi bizottság többségének álláspontja szerint természetes, hogy az Országgyűlés foglalkozzon a trianoni békediktátum 90. évfordulójával. Az emléktörvényből egyértelműen látszik, azon túl, hogy történelmi tényeket rögzít, üzenettel bír a jövőre vonatkozóan is. Így van jól egy emléktörvény esetében.

 

Az emléktörvény egyértelműen mutatja, hogy a XXI. században mire kötelez bennünket az a 90 év, amelyet magunk mögött hagytunk. A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételnek gondoljuk ezt a 90 évet, ezért - álláspontunk szerint - a nemzeti sorstragédiáinkból erőt kell merítenünk. Nekünk ma az a feladatunk, kötelességünk, hogy a XXI. században a nemzeti összetartozás jegyében éljünk, cselekedjünk, dolgozzunk itt, az Országgyűlés falai között. Erről szól a nemzeti összetartozás napja és az előttünk fekvő emléktörvény is.

 

Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, mindegyikünk nevében mondhatom, hogy nagy megtiszteltetés e Parlament falai között olyan törvényeket, törvényjavaslatokat tárgyalni, mint amilyen a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslat, s mint amilyen ez a mostani emléktörvény. Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehetek, és köszönöm szépen, hogy ezeket a szavakat elmondhattam.

 

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 20-20 perces időkeretben, ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Simon László úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

 

 

 

 

 

 

L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai felszólalásra készülve egy valamikor betiltott, bezúzott kötet családunknál megőrzött példánya került a kezembe, amelyben Karinthy Frigyes Levél című írása is olvasható. Engedelmükkel ebből idézek: "Édes kicsi Fiam! Te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok, és szabadon, és őszintén. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról, arról, hogy akinek levágták a kezét és lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd, Kolozsvár, és ezt, Erdély, és ezt, Kárpátok, meg fogod tudni, mire gondoltam."

 

90 évvel Karinthy Frigyes fájdalmas szavai után még mindig sajognak az ujjaink, zsibbadnak nem létező végtagjaink, mert a feldolgozatlan fájdalom nemzedékről nemzedékre öröklődik, akár akarjuk, akár nem. Sokunk az anyatejjel szívta magába nemzetünk már-már génjeinkben hordott fájdalmát, mások felnőttként az első erdélyi utazás, a Székelyföldön hallott első magyar szó után értik meg nemzeti létünknek ezt a különleges terhét, valahogy úgy, ahogy az örökbe fogadott gyermek néz felnőttként megtalált igazi szüleire: hol voltatok eddig, miért nem mondtátok, hogy összetartozunk?

 

Karinthy írása, a Vérző Magyarország a Magyar írók Magyarország területéért című kötetben jelent meg, abban a könyvben, amit a politizálástól visszahúzódó Kosztolányi Dezső szerkesztett. Miért vállalkozott mégis egy ilyen kötet összeállítására? Kosztolányit a személyes sorsa is arra döbbentette rá, hogy az első világháború elvesztése, a Tanácsköztársaságnak nevezett vörös terror pusztítása, majd az ennek következményeként is bekövetkezett békediktátum és Magyarország darabokra hullása megszólalásra kötelezi a korábban mégoly apolitikus írókat és alkotókat is. 1918 novemberében szeretett szülővárosa, Szabadka szerb megszállásakor lelkileg megtört.

 

Felesége a visszaemlékezéseiben így írt azokról az időkről: "Az első halálos csapás most érte. Napokig nem mozdul ki a házból, égő arccal mered maga elé. Nem akarja hinni, nem akar belenyugodni. Kétségbeesve lázadozik. Fuldoklik a fájdalomtól. Ezekben a napokban új háborúról beszél, és azt mondja, abban ő is részt vesz.

 

 

 

(11.30)

 

 

 

Arról ábrándozik, hogy a felszabadító sereg élén elsőül vonul szülővárosába. Kiszínezi ennek a bevonulásnak minden részletét. Majd elcsügged, és az írói egyesületben azt indítványozza, hogy egyetemesen tiltakozzanak, és szólítsák fel Európa valamennyi íróját Magyarország érdekében. Indítványát azonban nem tartják időszerűnek és célravezetőnek. Ez a tiltakozás akkor elmaradt, s ő többet nem vesz részt az írói egyesület tanácskozásán."

 

Kosztolányi távolmaradása csendes lázadás volt, de jól mutatja a hazáját szerető író, gondolkodó ember mély, ma már csak nyomokban tapasztalt felelősségérzetét, és ezt jelzik a későbbi versei is, az 1919 tavaszán megírt Magyar költők sikolya Európa költőihez, majd a Rapszódia című fájdalmas vallomása, amelyben ez olvasható: "Nincs, ahova hazatérjek, ténfergek, mint a kísértet éjszaka."

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Kosztolányi Dezső fájdalma a mi fájdalmunk is, a kései utódoké, azoké, akik ki merik mondani, hogy Magyarország határai lassan gyógyuló hegek a Kárpát-medence történelem által felhasogatott térképén; azoké a mai magyar demokratáké, európai uniós polgároké, akik ennek ellenére sem kérdőjelezik meg a szomszédos országok területi integritását és szuverenitását; azoké, akik tudják, hogy parlamenti képviselőként is kötelességünk két dolgot megtenni: egyrészt minden lehetséges alkotmányos, az uniós normáknak is megfelelő eszközzel segítenünk kell a határon túli magyarok szülőhelyükön való megmaradását és magyarságuk minél teljesebb megélését, ezzel mi, anyaországi magyarok is gazdagabbak leszünk; másrészt emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, mert az emlékezés joga bennünket is megillet, összetartozás-tudatunkat ezáltal is erősítenünk kell.

 

Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt fekvő törvénytervezet éppen erről szól, arról, hogy próbáljuk együtt megérteni a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiáját, a történelmi Magyarországot szétdaraboló s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító békediktátum következményeit; hogy próbáljunk számot vetni - hogy idézzek a törvényből - a békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak. A beterjesztők e jogszabállyal is hozzá kívánnak járulni a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésén és együttműködésén alapuló békés jövőjéhez, egyúttal a XX. század tragédiája által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez.

 

Számot vetni nemcsak a negatív következményekkel kell, hanem a sikerekkel is; azzal is, ahogyan a megmaradt ország egy elvesztett háború után képes volt gazdaságilag és lelki értelemben talpra állni, megerősödni, oktatási rendszerét újjáépítve szellemileg, kulturálisan is Közép-Európa meghatározó szereplőjévé válni. Ehhez nagyformátumú, hazájukért minden áldozatra kész államférfiak kellettek, olyanok, akik példát adtak a most kormányt alakító konzervatív többségnek is.

 

A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény a trianoni döntés 90. évfordulóján lép hatályba, ami érthető módon felerősíti az évforduló, valamint a kisebbségi sorba kényszerült magyarság régóta aktuális kettős állampolgárságát megoldó törvény körüli hazai és nemzetközi figyelmet. A törvénytervezet benyújtása és parlamenti vitája azt is megmutatja, hogy a választók akaratából kétharmados többséggel rendelkező pártszövetség nemcsak az ország gazdasági bajait kívánja orvosolni, nemcsak az önkormányzatiság és a nagy ellátórendszerek reformjára készül, hanem a szimbolikus politizálás terén is otthonosan és bátran mozogva lelki bajainkra is gyógyírt ajánl. A történelmi tragédiáival és felemelő időszakaival, a határon túli magyar testvéreinkkel kapcsolatos kodifikációs tevékenység is a szimbolikus politika részét képezi, s hozzájárul az emlékezet éberen tartásához.

 

A mögöttünk hagyott évtizedekben, de különösen a szocialista diktatúra idején az elhallgatással, a problémák, a veszteségek és a bűnök szőnyeg alá söprésével csak tetéztük a bajt. "A tragédia az - nyilatkozta pár napja Duray Miklós -, hogy ezen időszakot vagy a felejtés, vagy a félelem határozta meg, mi több: a görcsök nem múlnak. Nem tudtuk semmilyen szempontból feldolgozni ezt a múltat, amely sajnos egészen élő része a jelenünknek. A szomszédos népek vonatkozásában sem történt semmilyen előrelépés. Nekik is megvan egyébként a maguk Trianon-görcse, mégpedig azon körülmények miatt, hogy miképpen kerültek akkor nyertes pozícióba. A két jelenség - folytatja Duray - egymástól függetlenül nem oldható fel, ami pedig a mostani generációnak a történelmi feladata: ennek a kétirányúságnak a tudatosítása. Ehhez kell méltóság, történelmi belátás és önvizsgálat is, hogy egyértelműsítsük, hol követtünk el hibákat, s hogyan tehették ezt velünk." - véli Duray Miklós. Hibákat pedig mi is és a velünk együtt élő népek is elkövettek.

 

Bibó István szerint Közép-Európában "A legnagyobb baj nem az volt, hogy a nyelvi határok nagyon kacskaringósak voltak, és nem igazodtak földrajzi, gazdasági előírásokhoz; hanem az, hogy e nemzetek történelmi érzelmei - minthogy túlnyomó részüknek volt történelmi emlékezete - más és rendesen nagyobb területhez fűződtek, mint amely területen a megfelelő nyelvű lakosság élt. A nemzeti érzés itt is, mint mindenütt a világon, nemcsak az embereknek egy bizonyos csoportját fűzi egymáshoz, hanem az embereknek egy bizonyos csoportját a lokalitásoknak, szent városoknak, történeti emlékeknek egy bizonyos területi egységéhez is. Különösen erősek voltak ezek az érzelmek, ha a szóban lévő lokalitásokat egy kisebbségben levő, kisebbségbe került vagy területileg körülzárt, de a nemzeti nyelvet beszélő lakosság lakta." A közép-európai nemzetek határvitái egy sor háborút és katasztrófát okoztak. A nemzeti lét és a területi státus bizonytalansága a fő forrása a közép- és kelet-európai nemzetek politikai hisztériáinak.

 

Tisztelt Képviselőtársaim! A XXI. század eleji ember történelmi tapasztalatai nagyon összetettek, olyan tragédiák és genocídiumok vannak mögöttünk, amelyek a modern európai polgárokat a békés együttélésre ösztönzik. A Fidesz képviselői által benyújtott törvényjavaslat éppen ezért kellően önkritikus, tekintetbe veszi a mellettünk élő nemzetek érzékenységét, kerüli mind az önostorozást, az önsajnálatot, mind az öndicséretet, ugyanakkor emelkedettsége méltó a törvényhozás dicső hagyományaihoz. Ezzel a törvénnyel emléket állítunk a hazájukhoz és nemzetükhöz mindig hű magyar őseinknek, magunkhoz öleljük méltatlanul eltaszított testvéreinket, megtiszteljük a szomszédainkat, s példát adunk gyermekeinknek, unokáinknak, mert a jövő felé kell fordulnunk, korszerű, napjaink mediatizált, digitalizált, digitális társadalmában is megélhető és vállalható nemzetképet mutatva fel a mögöttünk jövőknek, a helyünkre állóknak.

 

Tisztelt Országgyűlés! A törvény elfogadása arra is lehetőséget teremt, hogy külpolitikánk és a vele összefüggő országkép-alakító kormányzati kommunikáció is új irányba induljon el. Minden külföldre járó magyar egy görcsbe merevült erőfeszítés volt, hogy a rosszul informált külföldet felvilágosítsa. "Miért kellett ez? - teszi fel a kérdést Bibó István. Azt, hogy etnográfiai jogcímen történt területelcsatolásoknál tekintélyes számú magyart is elcsatoltak, s ez igazságtalan, a 'külföld' minden nagyobb felvilágosítás nélkül is megértette s akceptálta - véli Bibó. Felvilágítani arról kellett, hogy a magyarok miért beszélnek folyton az ezeréves országról, melyben nem csupa magyar lakik. Ez a felvilágosító munka pedig reménytelen volt, mert a világosság nem a külföldön hiányzott, hanem a magyar közvéleményben. A magyar közvélemény krónikus vaksága azután végzetesen megbosszulta magát a magyar külpolitika és a magyar kisebbségi politika alakulásában."

 

Bibó gondolatai elkeserítően aktuálisak. A magyar értelmiség és a külpolitika a két világháború között nem volt képes a trianoni békeszerződés félrevezető tanulságait levonni, s habozott választóvonalat húzni az etnikai alapon követelt revízió és az ezeréves határokat visszakövetelő irredenta között, ugyanígy az elmúlt húsz évben sem tudtuk jogos fájdalmunkat feldolgozva a nemzetet lelkileg, szellemileg egyesíteni.

 

 

 

 

 

(11.40)

 

 

 

 

 

Bár a jelképes nemzetegyesítésre az Unió adta keretek alkalmasak lennének, a munkát nem végeztük el. Sőt, tovább rontottunk a helyzetünkön. 2004. december 5-e gyalázatos népszavazása nemcsak testvér és testvér közé vert éket, hanem az anyaország külpolitikai mozgásterét és erejét is nagymértékben csökkentette. Ezt kell visszafordítanunk.

 

Nemzetpolitikánk helyes pozicionálásának első és az állampolgársági törvény mellett minden bizonnyal az egyik legfontosabb lépése a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénytervezet elfogadása lesz, éppen ezért frakciónk nevében nagy tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy az előterjesztést szíveskedjenek támogatni.

 

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm Simon László szavait. Megadom a szót Hiller István úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.

 

 

 

 

 

 

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A múlt alakulásáról és a jövő alakításáról kívánok beszélni. A trianoni béke igazságtalan béke volt. Igazságtalan és megalázó, de a békeszerződés tényein túl elhibázott és rossz. A béke, ha jó, a konfliktuskezelés eszköze, az a célja, hogy megoldjon problémákat. De Trianon nem megoldott, hanem új és az addiginál még nagyobb jelentőségű konfliktusokat hordott, hordozott magában.

 

Trianon egy átfogóbbnak szándékolt békeszerződés egy eleme, az első világháborút lezáró Párizs környéki békerendszerekbe illeszkedik bele. De nem illeszkedik bele az azt megelőző évszázadok európai hagyományába, az európai konfliktuskezelés tradícióiba, és az addigi békerendszerek fél évezredes központi gondolataiba. Trianon, a béke vae victis, "Jaj a legyőzötteknek" alapú béke volt, amelyben a legyőzött nem egyszerűen vesztes, hanem megalázandó.

 

A korábbi európai békeszerződés-történet és mentalitás mást mutat. A bécsi-zsitvatoroki kettős béke 1606-1608-ban, amely a legnagyobb magyar politikai siker volt Deák Ferenc 1867-es kiegyezéséig, Vesztfália Európát rendező rendszere 1648-ban, a napóleoni háborúkat lezáró békék 1815-ben integratív békerendszerek voltak. Ennek az volt a lényege, hogy a vesztest integrálja, a vesztest emelje be az új létrehozandó rendszerbe, az új szisztémába. Vesztfália a nemzetközi jog alapja, a kis államok jelentősége, a mai napon is olyan gyakran emlegetett szuverenitás megfogalmazója. Kérem, emlékezzenek, 1815-ben a legyőzött Franciaországot beemelték az új rendszerbe, és nem kitaszították. A rendszer minősítése nélkül mondom ezt.

 

Trianon, a Párizs környéki békerendszer szakított ezzel, nem beemelt, hanem kirekesztett, nem integrált, hanem vae victis alapon antiintegratív lett. Ebből a véleményből fakadott minden, a területek elszakításától kezdődően a morális megalázásig, az például, hogy az olimpiára aztán nem hívták meg a vesztes hatalmakat. De, tisztelt Országgyűlés, itt az áttekintés nem fejeződhet be. Trianon ugyanis nemcsak következmény volt, egy elhibázott politika következménye, hanem önmagában is ok. Trianon kezelése évszázados rossz válasz. Erre alapult a két világháború közötti politika, a revizionizmus rendszerének egésze, újabb hibák és újabb bűnök és újabb tragédiák forrása.

 

A megalázottságtól vak érzelem világtalan politikát vezetett. Törvényszerűen sodródott az ország az igazságtalan béke és annak rossz kezelése nyomán egy embertelen politika kiszolgálójaként az új, még nagyobb és még tragikusabb konfliktusba, a második világháborúba és az újabb vereségbe.

 

Tisztelt Ház! A történelem nem szakácskönyv, nincsenek garantált receptek, de vannak és léteznek folyamatok. Kérem, vegyék figyelembe, Trianont gyakran hasonlították - nem minden alap nélkül - Mohácshoz. De Mohács ellenszere nem lehetett és nem is lett egy ellen-Mohács. A döntő vesztes csatát sohasem egyenlítette ki egy másik döntő győztes csata Európa közepén. Ugyanúgy a trianoni diktátumot nem egyenlítette ki egy anti-Trianon. Nem egyenlítette ki a revizionizmus politikája, mert történelmileg és geopolitikailag vesztésre volt ítélve.

 

Ám az sem volt semmivel sem jobb, ami a második világháborút követő politikai rendszer sajátja és lényege lett. Az elhallgatás és elhallgattatás semmit nem oldott meg, és nem is gyógyított. Az égő sebek megmaradtak, ha nem is volt, nem is lehetett erről beszélni. Az ellenhatás azonban mindig folyamat. A sebet egy pillanat alatt ejtik, a behegedés mindig hosszú.

 

Az összetartozás, a nemzet határokon átívelő összetartozása nem önmagában politikai kategória, hanem kulturális, mentalitásbeli, az anyanyelv ápolása, a közös identitás, a kapcsolattartás egészének szabadsága, legyen az politikai, gazdasági vagy éppen egyéni, családi. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy ez megvalósuljon és kiteljesedjék. Nem a revizionizmus és nem az elhallgatás, hanem a közösen vállalt és vallott identitás formáinak szabadsága; ennek kiterjesztése az a folyamat, amely oldja a trianoni, amely oldja az európai szégyent.

 

Tisztelt Ház! Kölcsey Ferenc, elődünk országgyűlési képviselőként nagyszerű gondolata, a "haza és haladás" ma is élő igazság. Haza és haladás annyit tesz, hogy magyarság és európaiság, így együtt. Fontos a két szó: magyarság, európaiság, és ugyanolyan fontos az "és" szó is, a kapcsolat, az összetartozás kifejezése.

 

Ezért azt javaslom, a nemzeti összetartozást, a haza és haladás ügyét, a magyarság összetartozását, a magyarság és európaiság összetartozását fejezzük ki együtt. Fejezzük ki együtt ugyanazon kifejezéssel, és nevezzük Trianon dátumát, június 4-ét és Európa napját, május 9-ét a nemzeti összetartozás napjának.

 

Nem ismerek olyan egykori elszakított területet, ahol az ott élő magyarok ne akarták volna vagy ne akarnák az európai összetartozást és annak intézményes formáját, a mi közös uniónkat, Szerbiától Szlovákiáig, Ukrajnától Horvátországig és Szlovénián át Ausztriától Romániáig. Vannak olyanok, akiknek már velünk együtt ez valóság, és vannak olyanok, ahol elérhető közelség, és vannak olyanok, akiknek távoli cél. De elvetni, ezt nem akarni, egyik sem látszik.

 

Ezért azt javaslom, és azt indítványozom, hogy kössük össze a szétszakítás napját és az egybetartozás folyamatát együtt. Kölcsey gondolata él, a nemzeti összetartozás ügyében is nem elég igazat mondani, a valóságot érdemes kifejezni.

 

 

 

 

 

(11.50)

 

 

 

Mindent, amit akarunk, mindent, amit akarnak, a két dátum egysége, a magyarság és az európaiság egysége fejezi ki hűen. Történelmet, múltat és céljaink megfogalmazását, alakítását, a jövőt ez az egység, magyarságunk büszke vállalása és európaiságunk büszke vállalása együtt adja.

 

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban. - Vona Gábor tapsol.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Megköszönöm Hiller István úr szavait.

 

Megadom a szót Simicskó István úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának.

 

 

 

 

 

 

DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megmondom önöknek őszintén, hogy tegnap este, inkább talán már az éjjeli órákban és ma reggel, úgy érzem, elindult valami, ami a nemzeti önbecsülésünket ismételten erősíti és életre kelti, mint amikor a kómában lévő beteg lassan ismét megmozdul, életjeleket kezd mutatni. Én azt hiszem, hogy megmozdult valami. Igen, megmozdult végre a szívünk, amikor a kettős állampolgárságról szóló törvényjavaslatot, illetve a magyar állampolgárság megadásának lehetőségéről szóló törvényjavaslatot vitattuk tegnap este, és ma, amikor az összetartozás napjáról beszélgetünk Trianon emléke kapcsán. Azt hiszem, minden jó érzésű magyar emberből mély érzéseket vált ki e két törvényjavaslat.

 

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én remélem, hogy mindannyiunk számára az egyik legfontosabb közös cél egyszerűen megfogalmazható, mégpedig nem más, mint az, hogy jó érzés legyen magyarként élni ebben a világban, itt a Kárpát-medencében és Magyarországon.

 

Hogyan tudjuk ezt elérni? Nyilván sok mindent meg kell tennünk ennek érdekében. De talán az első és legfontosabb lépés, s talán ez az előbb említett két törvényjavaslat is azt mutatja, hogy elsőként a lelkünket kell rendbe tennünk. Azért mondom ezt, mert óriási lelki teher van rajtunk és volt rajtunk, volt a magyarságon az elmúlt 90 évben: el nem végzett munka, rendezetlen adósságok sora, és itt van az egyik legnagyobb tragédiánk, talán a legnagyobb a magyarság történetében: Trianon ügye. A nemzet lelkét kell tehát megerősítenünk, mert csak így lehet az előttünk álló feladatokat tisztességesen elvégeznünk. Ha rendben van a lelkünk, akkor képesek vagyunk a legnagyobb feladatok megoldására is, hiszen tudjuk, lélekben az igazi erő.

 

Nekünk, tisztelt képviselőtársaim, nem adatott meg, hogy a Rákóczi-szabadságharc időszakában éljük az életünket, nem adatott meg, hogy 1848-49-ben vagy '56-ban éljünk, nem születtünk azokban a történelmi időszakokban. Viszont megadatott az a lehetőség, hogy most rendezzük ezt az adósságot, ami előttünk áll; megadatott nekünk, hogy erősítsük a nemzetünk lelkét ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával is.

 

Én is úgy látom, ahogyan az előttem szólók - Kövér László és Simon László -: szükség van a tanúságtételre, tanúságot kell tennünk, s az idő itt van, a lehetőségünk is itt van erre. A nemzet összetartozik, az összetartozás, mint tudjuk, a nemzeti érzés egyik legfontosabb kifejeződése. Az összetartozás nem puszta szó, hanem valódi felelősséget jelent egymás iránt, minden magyar iránt. Az összetartó közösség egyébként önmagában biztonságot nyújt tagjai számára, tehát ez a törvényjavaslat kifejezi az összetartozásunk érzését, és önmagában biztonságot sugall minden magyar számára, hogy odafigyelünk egymásra, törődünk egymással, mert minden ember, minden magyar ember számít nekünk.

 

Tisztelt Országgyűlés! Mi, magyarok tudjuk, hogy egyetlenegy eszközt sem használtak olyan kegyetlenül, mint a térképeket megrajzoló ceruzát, hiszen Magyarországot Trianonban valóban megalázták, megalázó békediktátumot hoztak a magyarságra nézve.

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Az igazságos béke nevében a szó szoros értelmében Magyarországot felnégyelték, és el kellett szenvednie a magyarságnak a háború borzalmait, a bolsevik forradalmat, a román megszállást és a békeszerződés megalázó következményeit. Tudjuk, hogy a kifosztott országot még 3 milliárd aranymárka jóvátétel megfizetésére is kötelezték.

 

Milyen igazság volt ez? - kérdezhetnénk. Egy olyan országgal szemben, tisztelt képviselőtársaim, egy olyan néppel szemben, amely a Monarchia nem független államaként ugyan részt vett a háborúban, de ellenezte annak kirobbantását; egy olyan néppel szemben, amely évszázadokon keresztül védelmezte Európát, és évszázadokon keresztül befogadta a nálunk menedéket és boldogulást kereső népeket.

 

Tisztelt Képviselőtársaim! Trianon 1100 éves Kárpát-medencei történelmünk legnagyobb csapása, Európa történelmében ilyen mértékű kegyetlenségre talán nincs is példa. A történelmi Magyarország Európa hatodik legnagyobb országa volt. Szétdúlták Európa ezen részének történelmileg kialakult egységét, tartósan állítottak szembe korábban együttélésre képes népeket. Olyan országokat kreáltak, amelyek jó része már nem is létezik azóta. A korabeli döntőbírák bűnt követtek el, de nem csak a magyarsággal szemben, tisztelt képviselőtársaim. A versailles-i ítélkezők kegyetlen döntései egyenesen vezettek a második világháború borzalmaihoz, rengeteg szenvedést, több tízmillió ember halálát okozták.

 

Mit tett Magyarország 1920 után? Erre talán leginkább Klebelsberg Kunó tevékenysége ad választ mindannyiunknak. Klebelsberg Kunó azt fogalmazta meg rendkívüli bölcsességgel, hogy háromféle hazafiság létezik: a szónokló, a kesergő és az alkotó hazafiság. Klebelsberg Kunó az alkotó hazafiság jegyében kezdte meg munkáját akkor. Ő pontosan tudta, hogy a magyarságot csak a kultúra tarthatja meg, és el is indult valami, nem is akármi, tisztelt képviselőtársaim. Elsőként kialakításra került a magyar hangosfilmipar, jelentős irodalmi tevékenység fejlődött ki, a világ zeneirodalmának, zeneművészetének a csúcsára kerültünk, köszönhetően Bartóknak és Kodálynak. Megszületik az első magyar Nobel-díjas, a falvak ellátására Hangya-szövetkezetek alakulnak. Beindul a népfőiskolai program, és még hosszan sorolhatnánk. Tehát egy világos nemzetstratégia mentén a magyar kultúra, a magyar nyelv ereje legyőzi az államhatárokat, és a Kárpát-medence magyarlakta területein egységesen érvényesül.

 

Ma, amikor a schengeni határokról oly sok szó esik, erről sokat beszélünk, Trianon sorompói még mindig közrefognak minket, önsorvasztó, önmarcangoló, önkéntes Trianonok sokaságával. Ma itt, tisztelt képviselőtársaim, ezekben a napokban tehetünk ez ellen. Ez a törvényjavaslat segít ezeket a sorompókat, az önkéntes, önsorvasztó sorompókat lebontani.

 

Tisztelt Országgyűlés! Egy ember jellemét a tragédiákból való felállás és a siker elviselése mutatja meg igazán.

 

 

 

(12.00)

 

 

 

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ókori rómaiak is úgy fogalmaztak, hogy a babérkoszorút egy arasznyi választja el attól, hogy hurok legyen, tehát a siker elviselése sem egyszerű; de a tragédiából való felállás egy óriási próbatétel mindannyiunk számára, nemcsak egyénenként, hanem egy közösség, a magyar nemzeti közösség számára is. A magyar nemzet jellemét ezek a tragédiák, Trianon megedzették. Haladjuk meg ebből az erőből kiindulva, tisztelt képviselőtársaim, Trianon tragédiáját! Az elmúlt 90 év bizonyítja, hogy túléltük ezt a tragédiát, vagyunk és leszünk; a nemzet immunrendszerét, ha tetszik, erősítsük meg, és meg is kell tennünk ezzel a törvényjavaslattal.

 

Én bízom benne, hogy minden országgyűlési képviselő pártállásra való tekintet nélkül átérzi ennek jelentőségét, és arra kérnék mindenkit, hogy ezt szavazatával támogassa. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Megköszönöm Simicskó István úr szavait. Megadom a szót Vona Gábor úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának.

 

 

 

 

 

 

VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban folyt itt, az Országgyűlés falai között egy vita arról, hogy ami áprilisban történt, az forradalom volt-e, vagy sem. Ezt a vitát nem kívánom továbbfolytatni természetesen, hiszen nem ez a téma, és el is mondtam, el is mondtuk a véleményünket, viszont Simicskó István képviselőtársamhoz hasonlóan engem is megihletett a tegnapi este, illetve a ma reggel, és úgy érzem, hogy ha nem is forradalmi ez az Országgyűlés, amely a kettős állampolgárságról, illetve a nemzeti összetartozásról alkot törvényeket, de mindenképp történelmi Országgyűlés.

 

Úgy tűnik, hogy a kettős állampolgárság körül a parlamentben kétharmadosnál nagyobb politikai egyetértés kezd kialakulni; bízunk benne, hogy akár teljes egyetértés is kialakulhat, és talán tényleg gyógyírt tud majd adni ez a törvény - legalább részben - az elszakított területeken élő magyar nemzettestvéreinknek. A tegnapi vita során viszont olykor-olykor előkerült egy másik aspektus is, egy olyan aspektus, ami viszont ennek a mai témának a fő aspektusa, ez pedig az, hogy Trianon nem csupán az elszakított területeken élő testvéreink életét nehezítette, keserítette meg vagy akár vette el, hanem itt, a csonka országban élő magyaroknak, nekünk is megvan a Trianonunk, mi is megszenvedtük ezt, sőt továbbmegyek, vannak itt sokan, akik élő kapcsolatokat ápolnak határon túl élő magyar testvéreinkkel. Talán azt is meg merjük kockáztatni, hogy olykor-olykor a magyarság tüzét, lángját nem mi, itt a csonka országban, hanem ők, ott elszakítva vitték és viszik tovább, talán sokszor mutattak példát nekünk elszakítottságukban is magyarságról, és amikor ezt a törvényt megalkotjuk, akkor ezt az adósságunkat törlesztjük.

 

Hányan vannak ebben az Országgyűlésben, akik hosszan tudnák állni egy varsági székely ember tekintetét? Hányan vannak olyanok, akik ennek a székely embernek úgy tudnának a szemébe nézni, hogy bár nagyon jól beszél magyarul, hiszen ez az anyanyelve, de fogalma sincs arról a szóról, hogy mit jelent az, hogy magyarkodás? Aki vasárnaponként, amikor az Úr napja eljön, felölti ünneplő ruháját, fehér inget, fekete mellényt húz, és amikor ezt a pajzsot látja, amely alatt önök, tisztelt országgyűlési képviselők, plenáris üléseiket tartják, akkor benne ez a pajzs nem megbotránkoztatást kelt, hanem magyar dicsőséget ébreszt. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

Tegnap elhangzott az is, hogy aki nem fogja támogatni a kettős magyar állampolgárság törvényjavaslatát, az kiírja magát a magyar történelemből. Ha megengedik, nem akarom fokozni a tétet, de továbbmennék: aki a nemzeti összetartozásról szóló törvényjavaslatot nem fogja megszavazni, az sohasem volt benne a magyar történelemben. (Taps a Jobbik, szórványos taps a KDNP padsoraiban.) Engedjenek meg egy kis időutazást, hogyan jutottunk ide. Hogyan jutottunk ide? - és itt most az "ide" szó egy optimista és nem pedig pesszimista szó. Mi kellett ahhoz, hogy az Országgyűlés ezt a törvényjavaslatot végre a napirendjére tűzze?

 

2002-ig invitálnám vissza önöket ebben az időutazásban, amikor is történt egy választási vereség, amelyet a nemzeti keresztény tábor pártpolitikai hovatartozástól függetlenül nagyon nehezen viselt el. Volt akkor egy ifjúsági szervezet, jobboldali ifjúsági közösségnek, Jobbiknak nevezték, amely nem dőlt a kardjába, hanem azonnal levelet írt a parlamenti pártoknak abból a célból, hogy Trianon napja, június 4-e legyen végre nemzeti emléknap. Választ természetesen nem kaptunk, de nem adtuk fel. 2004-ben egy független képviselő, Körömi Attila segítségével - aki egyébként be is lépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomba, amely időközben párttá alakult - az Országgyűlés elé szerettük volna vinni az ügyet, de nem sikerült. Amikor újraértékeltük a lehetőségeinket, úgy láttuk, hogy jelen helyzetben felülről nem lehet ezt a témát győzelemre vinni: akkor vigyük győzelemre alulról. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elkezdte szervezni, ahol csak tudta, a Trianon-megemlékezéseket az ország minden pontján. Ha majd évtizedek múlva történészek kutatni fogják a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapszervezetei és a Trianon-megemlékezések számának növekedését, akkor higgyék el, képviselőtársaim, hogy nem csupán korrelációt fognak kimutatni a két növekmény között, hanem ok-okozati összefüggést is.

 

2006-ban pártunk minden egyes alapszervezete számára a legkisebb falutól a legnagyobb városig kötelezővé tette a Trianon-megemlékezést, és talán nem veszik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nagy részünk volt abban, hogy az utóbbi években, 1945 óta kimagasló számban kerültek megtartásra ilyen emléknapok, nagyon sok Trianon-emlékmű épült; tudok róla, hogy fideszes polgármesterek is állítottak ilyen emlékműveket, és le a kalappal az ő kiállásuk előtt is. (Taps a Jobbik padsoraiban.) Megágyaztunk egy társadalmi igénynek, egy társadalmi vágynak, amely olyan erővel jelent meg, hogy a politika sem tudta már figyelmen kívül hagyni ezt a társadalmi igényt. 2007-ben a Fidesz, ha jól emlékszem, beadott ezzel kapcsolatban egy javaslatot, amit aztán az Országgyűlés nem vett napirendjére; nagyjából hasonló volt a mostanihoz, bár kevésbé volt kidolgozott. Aztán eljött 2010, eljött a mostani Országgyűlés, amelynek alakuló ülése után mi nem mellényügyekkel foglalkoztunk, bár részünk volt az ügy kialakulásában, hanem az alakuló ülés után azonnal benyújtottuk a trianoni emléknappal kapcsolatos határozati javaslatunkat. Örömmel vettük aztán tudomásul, hogy a Fidesz törvényjavaslattal állt elő, amelyet nagyon nagy örömmel támogatni fogunk.

 

Mi tette szükségessé ennek a törvényjavaslatnak az Országgyűlés elé kerülését? Hatvanévnyi homály; 60 évnyi homály tette szükségessé, mert az elmúlt 60 évben generációk nőttek fel úgy, hogy fogalmuk sem volt arról, mi történt 1920. június 4-én. Így alakulhatott ki az a szörnyű, elkeserítő helyzet, amelyet nagyon sokan megtapasztaltunk, hogy ha eljött egy erdélyi, egy felvidéki magyar Magyarországra, akkor rendszeresen megkapta a román vagy a szlovák bélyeget, és ez a fajta tudatlanság, ez a fajta homály ágyazott meg annak a politikai demagógiának, amely aztán 23 millió románnal használta ki ezt a tudatlanságot.

 

Én a tegnapi napon a kettős állampolgárság általános vitáján nagy érdeklődéssel figyeltem a Magyar Szocialista Párt aggodalmát, hogy Szlovákia hogyan fogja kihasználni a magyar kártyát. Hát jelezném önöknek, tisztelt szocialista képviselőtársaink, hogy a magyar kártyát az egész világon önök használták ki a legaljasabb módon 2002-ben, amikor a státustörvény kapcsán 23 millió románnal fenyegették a magyar társadalmat. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.)

 

Történelmi jelentőségű az a törvényjavaslat, amely most az Országgyűlés előtt fekszik, és ez a törvényjavaslat méltó ehhez a történelmi felelősségéhez, úgyhogy gratulálok az előterjesztőknek, bármilyen szándék is vezérelte őket. Gratulálok nekik, hogyha őszinte, belülről átérzett szándék vezérelte őket, és átérezték a felelősségüket, hogy ezt minél hamarabb orvosolnunk kell, de szándéktól függetlenül gratulálok nekik, még akkor is, ha e mellett a szándék mellett esetleg valamifajta politikai gondolkodás is helyet kapott, esetleg az önkormányzati törvényről szerették volna elterelni a figyelmet, vagy pedig úgy gondolkodtak, hogy a Jobbik nemzeti vitorláiból célszerű kivonni a szelet nemzeti indíttatású törvényjavaslatok beterjesztésével.

 

 

 

(12.10)

 

 

 

Hozzáteszem, ha ez utóbbi szerepelt volna a szándékok között, akkor könyörgök, vonják ki az összes szelet a Jobbik vitorláiból. Vonják ki az összes szelet(Taps a Jobbik padsoraiban.), emeljék kormányprogram szintjére a lehető legtöbb jobbikos javaslatot, támogatni fogjuk önöket ebben.

 

Talán Kövér László sem gondolta volna és én magam sem, hogy már a parlamenti ülések első hetében meg fogom őt dicsérni (Derültség a Jobbik és a Fidesz soraiban.), de eljött ez. Biztos vagyok benne egyébként, hogy a négy év során még összeakasztjuk a bajszunkat néhányszor (Derültség a Jobbik, a Fidesz és a KDNP soraiban.), de higgyék el, képviselőtársaim, fideszes és KDNP-s képviselőtársaim, őszintén és tiszta szívből gratulálok ehhez a törvényjavaslathoz, és különösképpen örülök e törvényjavaslat szóhasználatát illetően, hogy végre nem békeszerződésről beszélünk, hanem békediktátumról. Nagyon helyes, hogy békediktátumról beszélünk, mert az volt. Arra kérem önöket, fideszes, KDNP-s képviselőtársaim, hogy ne riadjanak majd meg, ha holnap e miatt a szóhasználat miatt esetlegesen önök is azokat a bélyegeket kapnák, amelyeket mi évek óta elviselünk.

 

Az ellenzék feladata az, hogy a törvényjavaslatokat kritika alá vegye, megtalálja a gyenge pontjait, ezekre a gyenge pontokra felhívja a képviselőtársak, a társadalom, a közvélemény figyelmét, előálljon saját módosító javaslatokkal. Én frakcióvezetőként és vezérszónokként nem ezt fogom tenni. Bizonyára lesznek majd dekonstruktív javaslatok. A mi frakciónk részéről készülünk konstruktív javaslatokkal, hogy ez a törvény valóban a legcsiszoltabb és a legjobb formájában kerülhessen majd elfogadásra. Például szeretnénk majd javasolni - erről Balczó Zoltán képviselőtársam fog beszélni, e törvényjavaslat oktatásban való megjelenítéséről is -, de én frakcióvezetőként nem teszek mást, mint meghajlok a törvényjavaslat előtt. Meghajlok a történelmi pillanat előtt, hogy végre ennek a lehetősége előállt, hogy úgy tűnik, ennek is nagy támogatottsággal meglesz a többsége az Országgyűlésben, meghajlok a törvényjavaslat célja előtt, ugyanis mi, jobbikosok, jobbikos képviselők először vagyunk magyar emberek, és csak utána vagyunk ellenzékiek.

 

Úgyhogy én a Jobbik frakcióvezetőjeként 47-ünk nevében felajánlom a támogatásunkat a törvényjavaslat elfogadásához. De egyben volna is egy kérésem az Országgyűlés képviselőihez, volna egy kérésem a jobbikos képviselőtársaimhoz, frakciótársaimhoz. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez a törvényjavaslat elfogadásra kerülhessen. Talán nem veszik sértésnek a többi frakcióban ülők, ha azt mondom, hogy mi dolgoztunk meg ezért a legtöbbet. (Moraj a Fidesz soraiból. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jaj!) De mégis arra kérem a jobbikos képviselőtársaimat, hogy ne tekintsük ezt a jobbikosok sikerének, és ugyanezt kérem a fideszesektől és a KDNP-s képviselőtársaimtól is, hogy bár önök terjesztették be ezt a törvényjavaslatot, az önök többsége fogja adni az elfogadásához szükséges támogatás gerincét, dandárját, de önök se tekintsék ezt a Fidesz, a KDNP sikerének, mert ha ez a törvény megszületik, ez a nemzet sikere lesz.

 

Hányszor néztük már irigykedve, irigyelve más országok politikusait, pártjait, amikor a számukra fontos nemzetstratégiai kérdésekben összezárták a soraikat! Hát adjunk végre magunknak egy lehetőséget, hogy nekünk is vannak és talán még lesznek is olyan kérdéseink, amelyekre pártpolitikai hovatartozástól függetlenül igent tudunk mondani. Éljük át ennek a felszabadító erejét! Ezt kérem az Országgyűléstől.

 

Azt is meg kell viszont határoznunk, hogy a törvény megszületésével mi a konkrét célunk, hogy ezek ne pusztán papírra írt szavak legyenek, hanem meglegyen a hatásuk is a társadalomban. A törvény előterjesztőinek szándéka szerint ez egy tanúságtétel lenne az összetartozásról, és legyen is ez. De legyen emellett emlékezés is! Ne azért, hogy a kardunkba dőljünk, ne azért, hogy a köldökünket nézzük, hogy búskomorkodjunk, hanem azért, mert a fájdalomnak van látásunkat élesítő hatása.

 

Talán sokan ismerik az "Ismerős arcok" nevű együttes "Nélküled" című számát, amelynek van egy olyan sora, hogy "a lényeget nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket". Hát értsük meg akkor a lényeget, mert megéltük ezeket a nehéz éveket. Éljük át a fájdalmat június 4-én, hogy érthessük a lényeget, és tisztán láthassunk! De ezen túl, a tanúságtételen és a fájdalom átérzésén túl legyen ez az erőgyűjtésnek is a napja!

 

Simicskó István célzott már erre, és nagyon jól tette: egy erős nemzet arról ismerszik meg, hogy tud-e a tragédiáiból is erőt meríteni. Lehet, hogy szentségtörő talán, amit most mondok, de nem az, csak annak tűnhet. Legyünk képesek arra mi, magyar emberek, és ez a nap apropót adhat rá, hogy Trianonból is erőt tudjunk meríteni, hogy a velünk történt tragédiából is erőt kovácsoljunk.

 

Zárásképpen, nem tenném meg, higgyék el, de a törvényjavaslat preambulumában van egy mondat, amely ezt lehetővé teszi számomra, hogy Istenről is beszéljek, hiszen van egy olyan mondat ebben a törvényjavaslatban, hogy az előterjesztők hisznek abban, hogy a történelem ura Isten. Én is hiszek ebben. Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy elmondjak néhány mondatot. Vannak itt a teremben, akik teológiailag nálam sokkal képzettebbek, én laikus istenfélő vagyok. De talán nem mondok butaságot azzal, ha azt mondom, hogy ha hiszünk Istenben, hiszünk abban, hogy ő a történelem ura, akkor abban is hinnünk kell, hogy nemcsak az áldást méri ránk, hanem ő méri ránk a megpróbáltatást is. És ha ő méri ránk a megpróbáltatást is, akkor abban is hinnünk kell, hogy a megpróbáltatás sohasem lehet erősebb annál, mint amit el tudunk viselni, hanem mindig csak annyi, amennyi szükséges ahhoz, hogy talpra álljunk, hogy megerősödjünk.

 

Talán az is célja lehetne ennek a június 4-ei emlékezésnek, hogy végre ebben a hitünkben megerősödve ne csak a megpróbáltatást lássuk Trianonban, hanem lássuk azt, hogy ennek az elszenvedésén keresztül az Isten jobbá, többé akarta tenni ezt a nemzetet, hogy meglássuk június 4-ében a feltámadást is, mert én hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában.

 

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó, nagy taps a Jobbik soraiban. - Taps a Fidesz és a KNDP soraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Megköszönöm Vona Gábor úr felszólalását. Most megadom a szót Mile Lajos úrnak, az LMP-képviselőcsoport vezérszónokának.

 

 

 

 

 

 

MILE LAJOS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatot a Lehet Más a Politika elemezte, és álláspontját úgy alakította ki, hogy összességében az előterjesztést támogatni tudjuk. Maga a címadás is rokonszenves, hiszen a nemzeti tragédiáról való megemlékezés kapcsán az összetartozás szükségszerűségét hangsúlyozza, a megemlékezés, a visszatekintés pozíciójából dicséretesen jut el a jelenben és a jövőben elérendő cél megfogalmazásáig. Valóban, egy ilyen emléknapnak akkor lesz igazán értelme, ha ténylegesen elindítja olyan kapcsolatok kialakulását a társadalom minden szintjén, amelyek nem csak egy nap emelkedett pillanataiban kívánnak megjelenni; akkor lesz igazán értelme, ha élő, tartalmas emberi viszonylatokat eredményez, és kiteljesíti a vágyott nemzeti összetartozást, szolidaritást, amely együtt munkálkodásra, közös cselekvésre készteti a nemzet tagjait.

 

Szintén dicséretes, hogy a nemzeti összetartozás fogalomköréből továbblépve egy tágabb integráció fontosságáig tágítja a kört, jelesül a Kárpát-medencei népek együtt élésének, egymásra utaltságának fontosságát hangsúlyozza. Itt javasolni fogunk egy olyan kiegészítést, amely elismeréssel emlékezik meg mindazokról, akik nem magyarként vállaltak szolidaritást az országgal, a nemzettel, és ezért a kiállásukért sérelmeket szenvedtek. (Szórványos taps az LMP soraiból.) Nagyon helyesen teszik az előterjesztők, hogy úgy tematizálják történelmünknek ezt a tragikus eseményét, hogy a szöveg egy magasabb szintre, a napi politikai ügyek fölötti dimenzióba igyekszik felemelni a róla való gondolkodást. Történelmünk keserű sajátosságából következik, hogy ismét egy tragédiára emlékezünk, ismét egy tragikus esemény kapcsán készülünk emléknapot törvénybe iktatni.

 

A nemzet túlélési technikájának egyik alapja volt, hogy a történelmi csapások után is képes volt talpra állni, a levert forradalmak, az elbukott szabadságharcok az ellenállóképességét egy idő múlva csak fokozták. Ehhez természetesen az szükséges, hogy a történelmi eseménnyel szembesülni tudjunk. Az én nemzedékem még úgy nőtt fel, hogy két dologról szinte tilos és veszélyes volt beszélni, a nyilvánosságban szinte lehetetlen, ez a két dolog Trianon és 1956 volt. Az internacionalizmus eszmei diktátuma alatt nem volt mód Trianon tárgyszerű megközelítésére, értelmes diskurzus kialakítására. Maradtak az otthoni konyhaasztal melletti félhomályban elmondott suttogások: elmondom én neked, drága gyerekem, hogy hogy is volt, de aztán az iskolában erről egy árva szót sem!

 

 

 

 

 

(12.20)

 

 

 

A kettős beszéd káoszának zavarba ejtő félreinformáltságában nemzedékek nőttek fel. Suta, nosztalgikus érzések horgadtak, hol elérzékenyülve, hol hazafias daccal énekeltük itt-ott a vonatkozó dalokat, ilyenkor aztán komikusan keveredett egyfajta gyermeteg hősiesség és a félelem, hogy mikor hallja meg egy rendőr vagy egy jó fülű KISZ-titkár.

 

Kissé elnagyolva valahogy így jelent meg a hétköznapokban a történelmi emlék, és komoly előrehaladásnak számított, ha valamelyik lelkiismeretesebb történelemtanár titokban a kezünkbe nyomott egy tárgyszerű elemzést, esszét, ne adj' isten, egy könyvet, amit kollégiumi szobákban vagy otthon olvasgattunk, aztán hajnalig tartó vitákban igyekeztünk tisztázni viszonyulásunkat a leírtakhoz.

 

Az 1989-90-es alkotmányos forradalom itt is megnyitotta a lehetőségeket, a sokoldalú tájékozódás szabadságát, és teret nyitott az indulatoknak, a szélsőséges megnyilatkozásoknak is. Nagyon reméljük, hogy most a tárgyilagos szembenézés, a higgadt, körültekintő tisztázás pillanatait éljük, és egy olyan folyamat nyitányát, amely valóban elvezet a trianoni események értelmes, előremutató feldolgozásához.

 

A Lehet Más a Politika megalakulása óta hangsúlyozza, hogy égetően szükség van a XX. század traumáinak kibeszélésére, tárgyszerű megközelítésére, hiszen politikai gyakorlat, a politikai hovatartozás egyik meghatározó motívuma volt és még talán most is az, hogy ki hogyan viszonyult, viszonyul ezekhez a traumákhoz. Valóban, a múltat be kell vallani, nemzeti önismeretünk, önbecsülésünk egyik meghatározó feltétele, hogy ezt mennyire bátran és mennyire bölcsen vagyunk képesek megtenni.

 

A szembenézésnek ez a gesztusa nem csupán a felesleges belpolitikai viszályoknak, egymásnak feszülő indulatoknak eredményezheti a feloldását, hanem a Kárpát-medencében élő népek együttélésének békessége is múlik azon, hogy mi mennyire vagyunk képesek józanul feldolgozni a történéseket. Nagy erénye az anyagnak, hogy tekintettel van a környező államok különböző történelmi fejlődéséből fakadó, eltérő történelemfelfogására, történelemértelmezésére. Azt reméljük tehát, hogy le tudunk zárni egy korszakot, az elhallgatások, a tiltások, a félrevezetések és indulatok, pátoszok, nosztalgiák hosszúra nyúlt, romboló korszakát.

 

Üdvözöljük a törvénytervezet azon kitételeit is, ahol a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek, a demokratikus berendezkedés, a szuverenitás, a jogegyenlőség, a kölcsönös tisztelet, az együttműködés, az egyéni szabadság, a belső önrendelkezés fontosságát hangsúlyozza. Ezek mind-mind olyan fogalmak, amelyek egy európai megközelítést mutatnak, és egy korszerű jövőkép kialakulását ígérik.

 

Épp ezért kissé disszonáns a tervezet nyelvezete. Nem kívánom a stilisztikai elemeket túldimenzionálni, ám a szöveg minőségének, megformáltságának is jelentéshordozó ereje van. Értem én, hogy a pillanat emelkedettsége, a történelmi megemlékezés jellege egyfajta pátosszal jár, ám ez retorikai túlzásokat eredményezett: az előterjesztők által veretesnek szánt szöveg inkább terebélyes lett, a magyar romantika időszakának nyelvezetét idézi, némi barokkos mondatszerkesztéssel megnehezítve. Ez itt most azért lényeges, mert az előterjesztők szándéka, vagyis egy korszerű megközelítés igénye és a patinásnak szánt nyelvezet nemcsak a befogadást nehezíti, hanem szemléleti disszonanciát érzékeltet.

 

Talán a jelzett kettősség az oka, hogy a fogalomhasználat sem egységes, hiszen az előterjesztés Trianont egyszer a nemzet egyik legnagyobb történelmi tragédiájaként nevezi meg, majd később a legnagyobb tragédiaként említi. Javasoljuk az egyik legnagyobb történelmi tragédia megnevezést. Nemcsak a szöveg koherenciájának kedvéért tesszük ezt, hanem tartalmi okokból. Történelmünk sajnos bővelkedik tragikus eseményekben, megrázkódtatásokban, katasztrófákban. A XX. század sem kímélt bennünket. Méltatlan bármilyen sorrendet felállítani. A megkülönböztetés, a fokozás esetlen erőltetése épp a szembenézés egyik legfontosabb erényét gyengíti, a belátást, a tárgyszerűséget, a méltányosságot.

 

Bizonyosan szerencsésebb lett volna tehát egyszerűbb mondatszerkesztéssel, szintaktikai megoldásokkal közelebb engedni a szöveg tartalmához kortársainkat, a felnövekvő nemzedékeket, hiszen a fiatal nemzedékek számára is iránymutató lehet, hogy az előterjesztés megemlíti az önismeret fontosságát, nem hallgat az okkal sérelmeket keltő hibáinkról sem. A Lehet Más a Politika azért is tartja támogathatónak a törvényjavaslatot, mert megfelelő keretet ad egy tágabb önértelmezés, az európai együttműködésben való még szélesebb beilleszkedés tartalmainak is.

 

A környező népekkel, államokkal való együttműködés, egymás tisztelete, egymás történelmének, hagyományainak, eltérő kultúrájának elismerése akár példát is jelenthet az európai integráció elmélyítésében. Ehhez valóban szükség van történelmünk katasztrófáival, így Trianon traumájával való szembenézésre abban a hitben, hogy ez a szembenézés egy átgondoltabb politika- és történelemformálás alapja lehet. A Lehet Más a Politika ehhez adja a támogatását.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az LMP, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Megköszönöm Mile Lajos úr szavait. Most az írásban előre jelentkezett képviselők szólnak, de előtte kétperces szólásra jelentkezett Balczó Zoltán úr. Alelnök úr!

 

 

 

 

 

 

BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Két kijelentésre is szeretnék reagálni. Egyrészt Vona Gábor frakcióvezető úr jelezte, hogy módosító indítványt kívánunk beadni, ami kapcsolódik ahhoz is, amit Mile Lajos mondott, és összefügg a törvényjavaslat stílusával. Semmiképp nem akarom meggyőzni, mert ízlés kérdése, de mi külön nagyon nagy erénynek tartjuk azt az ünnepélyességet, azt a magasztosságot, amilyen módon ez a törvényjavaslat megfogalmazódott. Ezért indokolnom kell, hogy mégis miért teszünk arra kísérletet, hogy egy nagyon rövid fél mondattal, ezt nem csorbítva, ha úgy tetszik, hozzányúljunk.

 

Nagyon fontos, hogy a közoktatás keretei között milyen módon jelenik meg Trianon és a nemzeti összetartozás. Mondhatnánk, hogy ez természetes, de nincs így, ezért a holokauszt-emléknap kapcsán külön foglalkoznak a középiskolák ezzel, a kommunizmus áldozatai emléknapja kapcsán külön foglalkoznak ezzel. Ezért tettünk egy nagyon rövid kiegészítést a 4. §-ban, ahol arról van szó, hogy az Országgyűlés "kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket", és itt zárójelben annyit illesztettünk be: az oktatás keretében történő megemlékezés útján is. Egyrészt valóban fontosnak tartjuk, másrészt nekünk van egy javaslatunk beadva az emléknapra. Mi úgy érezzük, hogy ez egy olyan szintű törvényjavaslat, hogy mi nem kívánjuk fenntartani, amennyiben az előterjesztő ezt a szerintem tartalmilag lényeges, a magasztosságot, az egész törvényjavaslat jellegét nem csorbító kiegészítést elfogadná. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm. Az írásban előre jelentkezett felszólalók következnek, 15-15 perces időkeretben; elsőként Zagyva György Gyula úr, jobbikos képviselő.

 

 

 

 

 

 

ZAGYVA GYÖRGY GYULA (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! Szkeptikus embernek ismernek a barátaim, aki mindig pesszimista minden kérdésben. Ebben is az voltam, amikor 2001-ben először szerveztünk Budapesten Trianon napján, június 4-én trianoni felvonulást az összes trianoni utódállam nagykövetsége előtt, a szlovák, a szerb - elnézést, kicsit magas vagyok ehhez a mikrofonhoz (Derültség.) - és a román nagykövetségek előtt, amit 2001 óta minden évben megrendezünk. Akkor nem gondoltam, hogy 2010-ben odáig fogunk eljutni, vagy odáig jut el a magyar nemzet önökkel egyetértésben, hogy már egy hivatalos emléknap fog majd rendelkezni Trianonról, emléknapnak fogja tekinteni a magyar nemzet. Reméljük, hogy elérjük azt az állapotot, hogy 10-15 év múlva ennek az emléknapnak köszönhetően már nem lesz magyar fiatal, aki nem tudja, hogy volt egy trianoni békediktátum.

 

Én koromat tekintve azért jobban mozgok fiatal körökben, mint mondjuk, képviselőtársaim nagy része, és nagyon sok tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogy a 16-20 év körüli fiatalok egyszerűen nem tudják, hogy Trianon mi fán terem, tehát egyszerűen nem tudják értelmezni - nagyon kevesen vannak -, azt meg még inkább kevésbé tudják értelmezni, hogy mondjuk, az erdélyi, felvidéki, illetve délvidéki testvéreiket ne románnak, szlováknak vagy szerbnek tekintsék.

 

 

 

(12.30)

 

 

 

Ennek az emléknapnak köszönhetően remélhetőleg el fogunk odáig is jutni, hogy nem fognak olyan sértéseket ezen testvéreink fejéhez vágni, például egy kolozsvári magyarnak nem fogják azt mondani, hogy jé, milyen szépen beszélsz magyarul, holott román vagy. Számtalanszor tapasztaltam ilyet sajnos, panaszolták ezt nekem erdélyi barátaim, többek között ez is megoldható lesz majd ezzel a törvényjavaslattal. Szocialista képviselőtársaim valószínűleg nem is értik, hogy miről beszélünk, mert nem mozognak ezekben a körökben, és nem is érdekli őket az elszakított nemzetrész sorsa és érzékenysége.

 

Mert ezzel a törvényjavaslattal főleg ezeknek az embereknek az érzékenységét fogjuk tudni majd kezelni. Meg tudjuk adni azt a lehetőséget, hogy tudjanak a román, szerb és szlovák polgártársaikkal szemben folytatott vitákban, a mindennapi együttélésben hivatkozni arra, hogy emberek, Magyarországon ez hivatalos emléknap. Mert folyamatosan azt vágják egy felvidéki magyar fejéhez szlovák munkatársai, hogy veletek az anyaország nem foglalkozik, el vagytok felejtve, Trianon nem hivatalos, mi ez... - ők sem tudják, egy pozsonyi szlovák mit foglalkozik vele. Neki azt mondják az iskolában, hogy Szlovákia ezer év óta létezik. Még idáig is eljuthatunk ezzel az emléknappal, hogy ez szépen átszivárog majd a határokon, és a szlovák származású emberek is meg fogják tudni ezzel kapcsolatban az igazságot, mert bevisszük a közéletbe ezt a problémát.

 

Nem is feltétlenül csak arra gondolok, hogy most majd hivatalosan tudunk keseregni Trianonon, mert valószínűleg a liberális és a szocialista képviselők úgy gondolják, hogy mi ezt arra akarjuk használni, hogy hivatalosan keseregjünk. Én ezt nem erre szeretném használni személy szerint, hanem arra, hogy meg tudjuk tölteni tartalommal, és a lehetőséggel tudjunk élni. Például kapunk egy minimális védelmet azzal kapcsolatban, hogy június 4-én meg tudjunk emlékezni minden egyes városban, tudjunk programokat szervezni. És az egri rendőrség ne jöjjön oda értetlenkedve, hogy mit keresünk mi június 4-én kint az utcán, és mit művelünk ott - mert jelen pillanatban ez az állás. És sorolhatnám az összes várost Magyarországon, illetve a Kárpát-medencei városokat. Mert a mi mozgalmunk, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom arról is híres, hogy évek óta szervez a Kárpát-medencében is trianoni megemlékezéseket, ami sokkal bonyolultabb, mint Magyarországon. Amikor a román rendőrökkel kell farkasszemet nézni, az nem egy egyszerű dolog, ezt higgyék el nekem. Főleg egy ott élő erdélyi magyarnak vagy székelynek ebből rengeteg problémája származhat. Ezt is nyilván kezelnünk kell, és majd meg kell oldani, hogy ezek a problémák se legyenek akkorák, és nekik is védelmet adjunk valamilyen módon, hogy meg tudják tenni ezeket a megemlékezéseket.

 

Arról szerettem volna beszélni, hogy mindenféleképpen bele kellene tenni ebbe a törvénybe, hogy az oktatásban legyen jelen. Balczó képviselőtársam ezt említette, hogy erre beadtunk egy módosító javaslatot, pontosan arra hivatkozva, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapja és a holokauszt áldozatainak emléknapja rendelkezik erről, akkor a Trianon-emléknap is kell hogy rendelkezzen. Illetve még annyival szeretném kiegészíteni, hogy nem feltétlenül csak a középiskolákban, hanem az általános iskolák 7-8. osztályában egy osztályfőnöki óra is foglalkozhatna azzal, hogy az elszakított területeken élő magyarság sorsával megismertetik a gyerekeket. Mert 7-8. osztályban szerintem erről már lehet beszélni. Gondoljunk csak arra, hogy mondjuk, Izraelben a holokauszt áldozatairól már óvodában tájékoztatják a gyerekeket. Szerintem 7-8. osztályban már igencsak érettek arra a magyar fiatalok, hogy egy osztályfőnöki óra keretében erről beszélgessenek, és előkészítsék őket arra, hogy majd a középiskolában lesz egy hivatalos emléknap.

 

Ennyit szerettem volna elmondani, remélem, hogy megfogadják a módosító javaslatunkban leírt két-három szót, hogy bekerüljön az oktatásba ez az előterjesztésünk.

 

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra következik Szávay István jobbikos képviselő.

 

 

 

 

 

 

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban egy kedves székely barátommal beszélgettem. Érdeklődött, hogyan teltek az első napok a törvényhozásban. Szóba került több minden, hogy mit dolgoztunk ezen a héten, és érdekes módon, kicsit összekapcsolva az alkotmányozási vitát és a mai nap történéseit, székelyes tömörséggel, székelyes iróniával úgy fogalmazott, hogy nem a parlament nagy, hanem az ország kicsi. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

Sok minden benne van ebben a mondatban. De az iróniát félretéve, június 4-én, Trianon emléknapján, úgy gondolom, nemcsak magáról az eseményről, hanem a 325 ezer négyzetkilométeres, ezeréves magyar hazáról is meg kell emlékezni az Országházban, ebben az épületben, amely egy 325 ezer négyzetkilométeres, 20 milliós magyar állam parlamentjének épült. Nem lehetett erről emlékezni 60 éve; 60 éve Trianon szitokszó vagy legalábbis elhallgattatni való, múltunk eltemetni való része. De nem csak ezt mondta székely barátom. Kedvesen felemelve mutatóujját megkért, hogy adjak át egy üzenetet önöknek. Arra kért, mondjam el ma azt itt, hogy ne csak ma gondoljunk rájuk, határon túli magyarokra. Ne csak ma gondoljunk rájuk, hanem mind a parlament, mind a kormányzat minden egyes cselekedetekor, minden egyes törvényének meghozásakor legyen tisztában azzal, hogy azok a döntések, amelyek ennek az országnak a Házában születnek, ahogy több kedves kormánypárti képviselőtársam is kiemelte az elmúlt napokban, ez a Ház a határon túli magyarok háza is, nos, az itt született döntések vagy azok döntő többsége őket is érinti, az ő életüket is befolyásolja.

 

Az elmúlt 20 évben nem sikerült a magyar közgondolkodásba a határon túli magyarok problémáját behelyezni, megjeleníteni. Ismerjük sajnos azt a régi, rossz fogalmazással azt mondanám: viccet, de sok minden benne van abban, hogy hogyan lesz a székelyből legkönnyebben román. Úgy, ha eljön Magyarországra. Sajnos, ebben az egy-két mondatban is sok minden benne van. Benne van az a tragikus magyar közgondolkodás, ami az anyaország magyarságának többségét ennek a témának a kapcsán jellemzi. Ne csodálkozzunk azon, hogy a tegnapi napon az egyik francia televíziónak adtam egy rövid riportot. Az egész Trianon-problémakört próbálták boncolgatni és a francia tévénézők számára érthetővé tenni. Egy nagyon kedves, és felénk mindenképpen nyitott, a magyar történelem iránt érdeklődő úriember volt a riporter, akivel nyilván nagyon egyszerű módon, az alapinformációk szintjén próbáltunk erről beszélgetni. A harmadik-negyedik kérdés után mégis rá kellett jönnöm, hogy nem érti, ez a művelt, az ottani értelmiséghez tartozó úriember sem érti azt, hogy mi történik itt, Kelet-Európában, milyen viszonyok vannak itt, Kelet-Európában.

 

Elmondtam neki azt a történetet, amit kedves határon túli magyar barátaimtól, oly sok magyar barátomtól hallottam, hogy elmennek nyugati egyetemekre tanulni, és nem tudják elmagyarázni diáktársaiknak, hogyan van az, hogy ők Szlovákiából jöttek, de nem szlovákok, hogy Romániából jöttek, és nem románok. Sorozatosan olyan jó szándékú, de buta kérdésekkel találkoznak, hogy mikor költöztetek oda, vagy miért nem költöztök Magyarországra. Ne csodálkozzunk azon, hogy Nyugat-Európában nem értik a viszonyainkat, ha mi magyarok is sokszor érzéketlenül, és azt kell mondjam, sok esetben bután állunk ehhez a kérdéshez.

 

 

 

 

 

(12.40)

 

 

 

 

 

Ezért nagyon fontos ez az emléknap, ezért nagyon fontos ez a törvénytervezet. Beszéljünk róla, ismertessük meg a felnövekvő magyar generációkat ezzel a kérdéssel! Kerüljön be ez a magyar közgondolkodásba, legyen hangsúlyosabb a magyar tömegtájékoztatásban Trianon kérdésköre! Jelenjen meg gyakrabban, erősebben az, amire már tegnap is utaltam, hogy minden negyedik magyar gyermek a mai napig is Magyarország határain túl él.

 

Ne csak ma gondoljunk a határon túli magyarokra, és ne csak azokra gondoljunk, akik a Kárpát-medencében élnek, hiszen többmilliós, több százezres magyar emigráció él szerte a nagyvilágban. Ennek a magyar emigrációnak az irányában az elmúlt 20 év politikájának vajmi kevés mondanivalója volt, és vajmi kevés mondanivalója volt az elmúlt 20 évnek azok felé, akik kényszerűségből, jobb megélhetés vagy jobb munka miatt hagyták itt ezt az országot. Pontosabban: egy mondanivaló volt, az, hogy el lehet innen menni, és itt lehet minket hagyni. (Moraj az MSZP padsoraiban.)

 

Ne csak úgy gondoljunk a határon túli magyarokra, mint egy valamilyen kompakt, egész tömbre, mint olyanokra, akiknek egyetlenegy közös jellemzője van, az, hogy nem Magyarországon élnek. Én arra kérem önöket, az egész parlamentet és a tisztelt kormányt, hogy amikor majd olyan döntéseket, olyan intézkedéseket fog hozni, amelyek a határon túli magyar közösségek sorsát és életét befolyásolják, akkor bizony legyünk tekintettel arra a számos különbségre, amely a határon túli magyar közösségek életét és sorsát befolyásolja.

 

Más a problémája egy felvidéki magyarnak, más a problémája egy székelynek, de más egy Partiumban élőnek, és más a problémájuk a Délvidéken élőknek, más a Mura-vidéken, más Burgenlandban. Mások a gazdasági lehetőségek, másmilyen a politikai-gazdasági érdekérvényesítés, másmilyen a kultúra, az oktatás helyzete. Arra kérem, önöket, hogy legyen fülünk arra, hogy meghalljuk ezeket az igényeket, legyen szemünk arra, hogy észrevegyük azt, hogy kinek pontosan mire van szüksége.

 

Ne csak akkor gondoljunk a határon túli magyarokra, amikor a támogatáspolitika kereteit kétségkívül - legalábbis nagyon bízom benne - újra fogjuk gondolni, újra fogja gondolni a kormány, és újra fogja gondolni az Országgyűlés! Az elmúlt nyolc évben, az elmúlt két kormányzati ciklusban, a határon túli magyarok véleményére oly érzékeny szocialista kormányzat alatt a határon túli magyarokat érintő támogatáspolitikát és az intézményrendszert meggyengítették, megnyirbálták.(Gőgös Zoltán: Nem igaz!) Nem igaz... - hát, mi úgy gondoljuk, hogy igaz.

 

Felszámolták, megszüntették a Határon Túli Magyarok Hivatalát, felszámolták az agorairodákat, szétverték a közalapítványokat, jelentősen csökkentették a kulturális-oktatási támogatásokat, tönkretették, lényegétől megfosztották a magyarigazolványt és a státustörvényt. Úgy gondoljuk, hogy új támogatáspolitikára, új keretekre van szükség, átlátható, egyértelmű, ellenőrizhető, világos keretekre és az anyagi források tekintetében is megnyilvánuló magyar kormányzati felelősségre a határon túliak irányba.

 

Ne csak akkor gondoljunk a határon túli magyarokra, amikor szervezünk nekik egy programot, elmegyünk együtt a csángóbálba, vagy kitüntetünk egy-egy neves határon túli magyar írót, hanem gondoljunk akkor is rájuk, amikor a környező országok törvényeket hoznak, olyan törvényeket, amelyek az oktatást, a kultúrát, a szabad magyarnyelv-használatot korlátozzák vagy érintik. Legyen ennek a parlamentnek és legyen ennek a kormánynak szava, hatalma és akarata arra, hogy felemelje a fejét minden egyes jogsértéssel szemben, minden egyes korlátozó intézkedéssel szemben. Nevesül most a legfontosabb nyilván az a helyzet, ami a Felvidéken előállt, de nem jó a magyar oktatás helyzete Ukrajnában sem, ezzel önök is bizonyára tisztában vannak, tisztelt képviselőtársaim.

 

Mi úgy gondoljuk, hogy az elmúlt nyolc évben is nemcsak hogy szükséges lett volna, hanem lehetséges is lett volna egy sokkal határozottabb, egy sokkal egyértelműbb, a magyar érdekeket sokkal következetesebben képviselő kül- és nemzetpolitika. Bízunk benne, hogy az elkövetkezendő évek ebben is változást fognak hozni.

 

Trianonról megemlékezni - hallhattunk ezzel kapcsolatban itt érdekes felvetést, hogy mivel kellene ezt összekötni vagy mivel nem. Szerettem volna, de nem rontom az ünnep méltóságát azzal, hogy erre reagáljak. Csak annyit hadd mondjak: mi úgy gondoljuk, hogy Trianonról megemlékezni, trianoni emléknapra nem azért van szükség, hogy a szomszédainkat megszégyenítsük, hanem azért, hogy mi ne szégyenüljünk meg saját magunk előtt.

 

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

 

 

ELNÖK: Megköszönöm Szávay úr felszólalását. A következő jelentkezett felszólaló Gaudi-Nagy Tamás úr, Jobbik.

 

 

 

 

 

 

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt magyar Honfitársak! - akik itt a csonka országban vagy az elcsatolt területeken, vagy a szórványban, vagy a világ emigrációjában élnek. Szólok nekik is, hozzájuk is, és hozzájuk szól ez a törvényjavaslat, amely előttünk áll, és amelyről most elmondjuk a véleményünket; amelyről elmondta Vona Gábor vezérszónokunk, frakcióvezetőnk a véleményét, amelyhez magam is csatlakozom. És valóban történelmi pillanathoz érkeztünk, hiszen a történelmi igazságtétel folyamatában egy jelentős mérföldkőhöz érkeztünk; azon történelmi igazságtételhez, amely az igazságtalan trianoni békediktátum meghaladására irányuló kötelezettségként nehezedik a Magyar Országgyűlésre immáron 90. éve.

 

Ez az előterjesztés szándékában, tartalmában a nemzeti összetartozást, a nemzeti egységet, a nemzeti felemelkedést megfelelően szolgálja. Csatlakoznom kell azonban képviselőtársaimhoz abban, hogy csak és kizárólag akkor jó és helyes ennek a törvénynek az elfogadása, ha utána a kormányzati munka minden részletében, minden elemében meg fog jelenni határozottan és egységesen a magyar nemzeti összetartozás alapvető követelménye, azaz minden egyes döntésben, amit a Magyar Országgyűlés, a magyar kormány vagy bármely magyar közigazgatási szerv hoz, figyelemmel kell lennie arra, hogy nemcsak a Magyar Köztársaság területén élő 10 millió állampolgár ügyével kell foglalkoznia, hanem igenis felelőssége van az elcsatolt területeken élő testvéreink sorsa iránt is.

 

Különösen üdvözlendő, hogy a törvényjavaslat 3. §-a kimondja azt a mondatot, ami, azt gondolom, nagyon sok honfitársunk számára 90 év óta várt pillanat, mégpedig az a mondat a következőképpen szól: "A Magyar Köztársaság Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság és egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme."

 

Ez a mondat hiányzott már. Ennek a mondatnak a kimondása hiányzott már 90 év óta a Magyar Országgyűlésben, ahogy tegnap az állampolgársági törvény vitájában felmutattam az 1941. évi XX. törvényt, de felmutathattam volna a többi revíziós törvényt is. Ott kimondták visszacsatolt testvéreinkkel kapcsolatban a Szent Korona országaihoz: üdvözöljük a visszatérésüket.

 

Most ez a törvény szimbolikusan, lényegében - mondjuk ki bátran - visszacsatolja az elcsatolt sorban élő testvéreinket, átemeli, visszaemeli őket, a magyar nemzet részévé teszi őket, és közjogilag megpecsételni majd pedig az állampolgársági törvény fogja, amelyet az Országgyűlés, remélem, egyhangú szavazással fog szintén ezen törvényhez hasonlóan elfogadni. Az állampolgársági törvény vitájában majd ki fogom még fejteni, egy jobbító szándékú javaslatunk van, amelynek szeretném, ha elfogadást nyerne a tartalma, hiszen nagyon fontos a csángó testvéreink visszaemelése szintén.

 

A törvény 2. §-ához, ahogy Vona Gábor frakcióvezető úr mondta, néhány tételesebb észrevételt, jobbító szándékú észrevételt tennénk annak hangsúlyozása mellett tehát, hogy mind szellemében, mind szövegezésében, mind irányultságában nagyon is helyes és üdvös ez a törvényjavaslat, és valóban döntő jelentőségű, hogy végre diktátumnak nevezi ezt az 1920. június 4-én aláírt okiratot, amelyet 1947-ben a párizsi békerendszerben megerősítettek. Lehetne akár - ahogy egy magyar költő mondja - békefertőzésnek is nevezni, hiszen valóban olyan fertőzést, olyan gennyesedést indított el a nemzetünk életében, amelyből, lám-lám, csak ennyi idő telt el, hogy felocsúdhattunk.

 

Gondoljunk bele az események súlyába, hogy három és fél millió magyar testvérünket csatolták el 1920-ban, és ha nagyon szigorúan megnézzük a statisztikai adatokat, akkor bizony most a Kárpát-medencében elcsatolt sorban élő testvéreink száma sajnos nem sokkal haladja meg ezt a három és fél milliós létszámot.

 

 

 

 

 

(12.50)

 

 

 

 

 

Gondoljunk bele, testvéreim, hogy 90 év alatt ahelyett, hogy megháromszorozódott volna a népesedési mutatók szerint ez a magyar közösség, ehhez képest stagnált a létszám vagy alig növekedett. Milyen vérfertőzéseken, milyen véres eseményeken kellett átmenniük testvéreinknek ahhoz, hogy most eljuthassanak ehhez az ünnepi pillanathoz, hogy a Magyar Országgyűlés kinyilvánítja a nemzethez tartozásukat, amelyet tökéletesen szemléltet az a történelmi címerünk, amely az összes nemzetrészt egy szerves egészben mutatja fel. A Jobbik Magyarországért Mozgalom és az összes, a nemzet ügyéért elkötelezett ember számára azonban evidencia, hogy a magyar állam és nemzet határai nem esnek egybe, és a magyar politikát, a magyar nemzetpolitikát mindenkor erre tekintettel kell alakítani.

 

Ahogy már tegnapi felszólalásomban is jeleztem, nem lehet itt megállni, az állampolgárság kiterjesztése, a közjogi kapocs létesítése mellett elkerülhetetlen kötelezettsége a magyar államnak, hogy egy olyan határozott, kemény külpolitikát folytasson, amellyel eléri azt minimálisan, hogy az önrendelkezési jog legmagasabb szintjeivel élhessenek az elcsatolt sorban élő testvéreink, legelsőképpen, leginkább a területi autonómiák lehetőségével, amellyel a finnországi svédek is rendelkeznek. Hatszázezer svéd számára megadatik, hogy társnemzeti státusban élhessen Finnországban, megadatik, hogy számos napilapjuk legyen, megadatik, hogy finnországi állami fenntartású egyetemekre járhassanak, az anyanyelvükön tanulhassanak, sőt az land-szigeteki svédek számára az is megadatik, hogy finn katona nem teheti be a lábát a szigetekre, és saját kormányuk működik, a 26 ezer fős svéd közösség számára egy önálló kormány szabja meg az élet feltételeit, és meghatározhatják, hogy ki települhet be az adott területre vagy ki nem, arról nem beszélve, hogy az ott befizetett adók döntő többsége helyben marad, és a helyi közösség felemelkedését szolgálja.

 

Arra kérem a jövendő kormány képviselőit és a Fidesz-KDNP-s országgyűlési többséget, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ezek a lehetőségek az autonómiaigénnyel fellépő magyar közösségek számára megadattassanak. Itt van a székely autonómiatörekvés: a Székely Nemzeti Tanács immáron sok éve folytatja gigászi küzdelmét a román állammal szemben, és eddig az a hihetetlen helyzet állt fenn, hogy ebben a Magyar Országgyűlés és a magyar kormány támogatását nem élvezték. Olyan kormánya volt ennek az országnak az elmúlt nyolc évben - olyan kormányai voltak -, amely nem támogatta ezt a törekvést, és nem tett meg mindent a nemzetközi fórumokon, de leginkább a kétoldalú viszonylatokban annak érdekében, hogy ezek a törekvések végre elismerést nyerhessenek.

 

Nyilván magasztos történelmi pillanatban vagyunk, és most itt nincs feltétlenül helye annak, hogy kritikát fogalmazzunk meg a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban, de azért mindenképpen ki kell emelni, politikai hibának tartjuk azt, hogy 2005-ben Románia uniós csatlakozásának döntésekor az Országgyűlés döntő része nem úgy döntött, hogy Románia csatlakozását addig nem szabad támogatni, amíg a magyar önrendelkezési törekvések nem teljesedhetnek ki teljes mértékben. Remélem, hogy ezt a hibát nem fogja elkövetni az Országgyűlés és a kormány Szerbia uniós csatlakozásával kapcsolatban, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Szerbia számára kötelező jelleggel írja elő a területi autonómia és a kulturális autonómia legmagasabb fokú biztosítását. (Taps a Jobbik soraiban.)Ne vezessen félre minket semmi, az a kulturális autonómiamodell, amit most Szerbiában elfogadtak, lényegében egy minimális, de nem elégséges eszköz arra, hogy a délvidéki tömbmagyarság, még mindig egy közel 300 ezres magyar közösség, amelyet hihetetlen megpróbáltatások értek - polgárháborúk dúlása, betelepítések, amelyek felborították az etnikai arányokat -, autonómiaigényét kielégítse. Nagyon helyes az a megfogalmazás, amit a 2. § utolsó mondata tartalmaz, amely szerint az Országgyűlés elítél minden olyan törekvést, amely az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjának az előidézésére irányul.

 

Ennek szellemében kérem az Országgyűlés többségét - és ebben a Jobbik Magyarországért Mozgalom teljes körű támogatását mindenkor élvezni fogják - a határozott fellépésre, arra, hogy szakítsunk a "merjünk kicsik lenni" politika eddigi gyászos eredményeivel, végre álljon sarkára ez az ország, és ne azzal foglalkozzon, hogy Ján Slota vagy éppen Fico mikor kap hisztériás rohamot a magyar igények megfogalmazásakor, hiszen egyáltalán ne legyen illúziónk, bármilyen magyar igény megfogalmazásakor hisztériás rohamban fognak kitörni.

 

Annak érdekében, hogy megkíméljük őket a gyakori hisztériás rohamoktól, azt tudjuk tenni, hogy minél nagyobbakat lépünk előre a sok kicsi lépés helyett, és így tehetjük határozottan egyértelművé, a magyar igény az, hogy a Felvidéken élő magyar közösség számára a tisztességes, emberhez méltó élet, az egyenjogú létezés feltételeit biztosítani kell legelsősorban is a területi autonómiával, a beneši dekrétumok eltörlésével és a felvidéki magyarság teljes körű kárpótlásával, amely jelenleg is jogfosztott helyzetben él.

 

Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy ehhez a történelmi úthoz sok tényező játszott szerepet, hiszen itt voltak az úgynevezett alapszerződések - amelyekről Szávay képviselőtársam már szólt -, a kilencvenes években a Horn-kormány időszakában kötött alapszerződések, az első 1991-ben Ukrajnával, amelyek sajnálatos módon a területi határok - úgymond - sérthetetlenségét garantálták, amire nemzetközi jogi szempontból csak úgy lehet tekinteni, mint érvénytelen kikötésekre, mert egy állam, egy nemzet soha nem mondhat le arról, hogy békés eszközökkel elérje, hogy egy állami keretben éljenek a nemzettestvérei. Ne felejtsük el, hogy a nemzetközi jog ezt a lehetőséget egyáltalán nem zárja ki.

 

Még egyszer hangsúlyozom, a helsinki záróokmány biztosítja, hogy a népi önrendelkezés elve alapján a határok népszavazással megváltoztathatók legyenek. Erre pedig már voltak példák, gondoljunk például a soproni népszavazásra. Kétszer volt a XX. században népszavazás, az egyik a soproni népszavazás, amelynek során Sopron és a környékbeli nyolc község visszacsatolásra került Magyarországhoz. Most például Sopront Ödenburgnak hívnák, és alig beszélne magyarul valaki, ha nem lettek volna ott a rongyosgárdisták, akik kiverték az osztrák csendőröket a megszállt területekről, és ez biztosította annak lehetőségét, hogy népszavazást tartsanak. És ugyanez a bátorság jellemezte Balassagyarmat hős embereit, vasutasait, katonáit, akik kiverték az oda betolakodó szlovákokat, és ennek köszönhetően ma Balassagyarmat Magyarországhoz tartozik.

 

Egy európailag abszolút járható modell útját járja ez a törvény. Mindenfajta álságos európázással elködösített nemzetellenes retorikát vissza kell utasítanunk. Gondoljunk például az olasz törvényhozás aktusára. 2004-ben az olasz törvényhozás hozott egy emléktörvényt az Isztriai-félszigetről elüldözött olaszok és Isztria elcsatolása emlékének a megörökítésére. A 60 milliós Olaszország számára egy fél magyar megyényi terület elvesztése elegendő ok volt arra, hogy nemzeti emléknappá nyilvánítsák ezt az évfordulót. Hát akkor hogy a csudába ne lehetne természetes dolog az, hogy Magyarország, amelynek kétharmadát csatolták el, és amelyből három és fél millió magyar embert csatoltak el, ezzel a lehetőséggel ne éljen!?

 

S ne felejtsük el, a Kárpát-medencében még mindig nagyon sok magyar él. Előttem van - felmutatom - Teleki Pál térképe, a vörös térkép, a carte rouge néven elhíresült térkép, amelyet a párizsi békeszerződések során Gróf Apponyi Albert felmutatott, s részletesen bemutatott a delegáció tagjainak, akik megdöbbenve álltak a térkép előtt, amikor rájöttek arra, hogy valótlan adatok alapján hozatták meg velük ezt a döntést. Még most se késő arra rádöbbenteni az európai nemzeteket, hogy addig nem lesz nyugalom és béke a Kárpát-medencében, amíg a magyarkérdés rendezésre nem kerül.

 

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

 

 

Azt se felejtsük el, hogy ehhez viszont a leghatározottabb kiállás szükséges a külpolitika vonalán Magyarország részéről. A nemzetközi szerződések keretei nem korlátozhatják le a magyar törekvéseket ennek a gyalázatos helyzetnek a megszüntetése érdekében, de addig is elementáris kötelezettsége a magyar államnak - és ajánlom figyelmébe a kormánytöbbségnek azt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom programja tartalmaz egy nagyon fontos törekvést, amely a Nemzeti Jogvédő Szolgálat törekvése is egyben -, hogy kerüljön kiépítésre egy olyan jogvédő hálózat a Kárpát-medencében, amely képes hatékony és elementáris erejű jogi segítséget adni a magyar közösség azon tagjai számára, akiket a magyarsághoz tartozásuk miatt sértenek jogaikban. Márpedig ilyenre nap mint nap van példa, éppen napokkal ezelőtt kaptunk egy hírt, hogy Kolozsvárott hurcoltak meg egy magyar fiatalt magyar nemzeti jelkép viseléséért, aztán ne felejtsük el a dunaszerdahelyi magyarverést, és hosszan lehetne folytatni a sort, például a délvidéki magyarverésekkel, amelyek szinte naponta ismétlődnek. Mára eljutottunk oda, hogy Szabadkán szinte már alig lehet magyarul megszólalni.

 

Rengeteg feladat vár még ránk, el kell érni a védhatalmi státust, a nemzeti önrendelkezésért kell küzdeni magyar testvéreink számára. Ehhez kiváló mérföldkő az előttünk fekvő törvényjavaslat és a magyar állampolgárság kiterjesztése honfitársaink számára. De ezen az úton nem lehet megállni, ezen az úton végig kell menni, mert csak akkor tudunk megfelelni Márai Sándor azon követelményének, hogy magyarnak lenni nem hivatás, hanem küldetés.

 

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

 

(13.00)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Két percre megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő úrnak, MSZP.

 

 

 

 

 

 

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából Szávay István után nyomtam meg a kétpercest, csak az elnök úr - nem a mostani elnök úr, hanem az előző - nem vette észre. Informálisan jeleztem ugyan neki, hogy amit mondott a támogatások csökkenéséről, az nem úgy van, ezt néhány konkrétummal szeretném alátámasztani.

 

A legfontosabb az volt, hogy elég komoly takarékossági intézkedések történtek az elmúlt másfél évben, de ez egyáltalán nem érintette - és ez igazolható, bárhol megnézhető - a határon túli magyarok támogatását. Azt akkor egyértelművé tette a kormány, amikor hivatalba lépett, hogy ezen a soron nem kíván takarékoskodni.

 

A másik, hogy például nálunk, a minisztériumban most már több éve önálló sora van a határon túli magyar gazdaszervezetek támogatásának - remélem, ezt majd utódaink is megtartják. Ez sok millió forintról szól, szeretném jelezni. És volt egy különleges és szerintem nagyon fontos megállapodásunk az Agryával, a magyarországi fiatalgazda-szervezettel, hogy Magyarországra települjön a Közép-európai Fiatal Gazda Központ - ez egy 60 millió forintos keretszerződés, több évre szól, a működtetésre, fenntartásra -, és a szerződés pontjai között szerepel, hogy kötelességük ennek kapcsán a határon túl élő fiatal magyar szervezetek létrehozását és működését segíteni. Egyébként kitűnően működik, mindenkinek ajánlom a figyelmébe.

 

És még egy dolgot szeretnék mondani - ezt még nem mondtam, remélem, akiről mondom, annak nem lesz baja belőle -, hogy Magyarországról egy Erdélyből Magyarországra települt állatorvost neveztünk ki attasénak, aki, csak úgy megjegyzem, mellesleg nyolc évig a Fidesz parlamenti képviselője volt. Ezt csak azért mondom, hogy remélem, az utódaink nem élnek vissza ezzel, és nem fognak retorziót venni egy kitűnő agrárszakemberen.

 

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban. - Font Sándor: Teljes a káosz!)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm, Gőgös képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Szávay István képviselő úrnak, Jobbik.

 

 

 

 

 

 

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Nagyon rövid leszek. Kedves képviselőtársam, aki a támogatáspolitikáról szól, vagy arra kíváncsi, hogy a támogatáspolitikáról mit gondolnak a határon túli magyarok meg a határon túli magyar szervezetek, ha már az elmúlt napokban folyamatosan arról beszéltek, és egymást licitálták túl, hogy mennyire fontos őket meghallgatni, akkor szíveskedjen ebben a kérdésben is kikérni a véleményüket.

 

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Balog Zoltán képviselő úr, Fidesz.

 

 

 

 

 

 

BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy olyan pontjához szeretnék hozzászólni az előterjesztésnek, amely ma nem került itt szóba, de azt gondolom, hogy lényeges, mert először fordul elő az újabb kori magyar törvényhozásban, hogy egy törvényt - és éppen egy emléktörvényt - vocatio Deivel, Isten nevének a segítségül hívásával kezdünk. És bár ebben a Házban nem került ez ma szóba, de - lehet, hogy ez egy káros szenvedély - én szoktam kutatni az internetes honlapokat, és mindenfajta blogokon ezzel kapcsolatban egy komoly vita bontakozott ki, amit én egy alapvetően jó dolognak tartok, mert azt gondolom, hogy ha a vocatio Dei, Isten nevének a segítségül hívása egy ilyen törvénynél vagy bármikor egy olyan magától értetődőség, ami fölött elmegyünk, akkor az nem jó. Tehát sokkal jobb, hogyha megvitatjuk, hogy mit is jelent ez, és én erről szeretnék néhány mondatot mondani.

 

Azt a hitvallást fogalmazza meg ez az előterjesztés az első mondatában, hogy Isten a történelem ura, és ugyanakkor azoknak a nevében szól ez a törvény, akik hiszik azt, hogy Isten a történelem ura, miközben a mondatnak a második felében ott van az, hogy természetesen azt szeretnénk, hogyha azok is tudnának azonosulni ezzel az emléktörvénnyel, akik ezt nem így gondolják, hanem a történelem menetét más forrásokból próbálják magyarázni. Ennek a megfogalmazásnak a forrása az újabb kori lengyel alkotmány; az elmúlt negyven év diktatúráját egy olyan országban, ahol több mint 90 százalékban istenhívő katolikusok az emberek, mégis úgy gondolták, hogy lehetőséget kell adni arra azoknak is, hogy azonosuljanak a lengyel alkotmánnyal, akik nem tudják elfogadni ezt az alaptételt. Ezért szerepel ez a két csoportra osztása azoknak, akik az emléktörvényt adják.

 

Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért pont ennél a törvénynél, és más törvényeknél miért nem. Azt tudom ígérni, hogy az áfatörvényt természetesen nem így fogjuk kezdeni (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), de vannak egy nemzetnek az életében és egy embernek az életében is vannak olyan pillanatok, amikor nem kerülheti meg azt, hogy leásson egészen azokig az alapokig, amelyeknél lejjebb már nem lehet ásni, mert ott egészen biztosan lehet állni. Papp Lajos szívsebész professzornak egy mondatát idézném, aki azt mondta, hogy ő a szívsebészet műtőasztalán ateistával még nem találkozott, ott mindenkinek eszébe jut az Úristen - és talán egy ilyen szívsebészeti műtéthez lehet hasonlítani a trianoni tragédiát is. De úgy gondolom, hogy ha nem csak egy negatív képet akarunk idehozni; és valóban nagyon fontos, hogy ne csak visszafelé tekintsünk, hanem előre is, akkor az a gondolat, hogy lehetőségünk van arra - lehetne ezt másképp is tenni -, hogy a képviselői eskü végén, nem az előírt szöveg, de mégis hozzátegyük azt a mondatot, hogy: "Isten engem úgy segéljen!", az pontosan kifejezi azt, hogy amikor az ember nagyon magasan vagy pedig éppen nagyon mélyen van, akkor a lényegről akar beszélni. És hogyha kell talán egy államjogi, államelméleti megalapozás is, akkor én egy német egyház-, államjogásznak az érvelését hoznám ide, akit úgy hívnak, hogy Böckenförde, aki a modern államegyházjognak a megalapozója. Ő mondta azt egy helyen, az egyik írásában, hogy a demokratikus jogállam olyan értékekből él, amelyeket saját maga nem képes létrehozni, viszont nélkülük nem is tudna létezni.

 

Erre a gondolatra utal a vocatio Dei, ami természetesen nem azt jelentené - ha bárki úgy értené félre -, hogy azok, akik úgy gondolják, és azt hiszik, és azt vallják, hiszen ez egy credo, hogy Isten a történelem ura, azok mindent értenének a történelemben, azok mindig pontosan tudnák, hogy mi miért van. Ez nem így van természetesen. És az sincs így, hogy ha hisszük azt, hogy Isten a történelem ura, akkor ez azt jelenti, hogy minden, ami a történelemben történik, az az ő akarata vagy az ő szándéka, és akkor jól van úgy, hiszen akkor például a protestánsok miért küzdöttek volna annak idején a nemzetnek a függetlenségéért és a saját szabadságukért, vallásszabadságukért. Hanem azt jelenti, hogy ez az a végső, azaz a legvégső transzcendens keret, amelyben meg akarjuk érteni az életünket, azt az igényt fejezi ki, hogy miközben a saját személyes életünket annak a kezéből fogadjuk el, akitől a végső értelmet várjuk, és erre bízzuk, ezt a közösségi életünkre is kötelezőnek tartjuk. És a mondat második fele, amely legalább olyan fontos, hogy vannak olyanok, akik máshonnan vezetik le ezeket az értékeket.

 

A lengyel alkotmányban úgy hangzik ez, hogy azok, akik hisznek Istenben mint az igazságnak, a szépségnek és a jóságnak a forrásában, és azok a lengyelek, akik az igazságot, a szépséget és a jóságot más forrásból eredeztetik, azok a következő törvényt, alkotmányt alkotják. Mi is így gondoljuk ezt. Vannak olyanok, akik a történelmet nem az isteni gondviselésből értik meg, ők is egyenrangú partnerei ennek a vitának. És azt gondolom, hogy éppen Trianon kapcsán nagyon fontos az, hogy megpróbáljunk együtt tanulni a történelemből, és megpróbáljuk, mindenki a saját maga hite szerint, elmondani azt, hogy mit is tanult abból, ami 90 évvel ezelőtt történt és azóta is történik velünk.

 

A közös tehát az, hogy tanulni akarunk a történelemből. A források különbözőek lehetnek, de azt gondolom, hogy ez a közös szándék nagyon fontos itt, és én is bízom benne, hogy ebben mindenki egyetért, és hogy ez a törvény valamilyen módon ennek a jobbra taníttatásnak a szándékát is kifejezi, hiszen valóban nagyon sok mindent meg kell még értenünk abból, ami az elmúlt 90 évben történt velünk. És mindez annak az előfeltétele, és azért van ez a kettősség a Házban - nem mindenfajta fondorlatos politikai szándékról szól ez -, hogy önkormányzati törvényeket tárgyalunk, választási törvényt tárgyalunk, és majd fogunk gazdasági törvényeket is tárgyalni, merthogy ez a két dolog összetartozik.

 

Aki nem rendezi el az erkölcsi dolgait - ma majd október 23-a áldozatairól fogunk beszélni -, aki nem rendezi el azokat a szellemi, lelki dolgokat, amelyek zavart okoznak egy közösségnek az életében, aki nem tud békében élni saját magával, istenével, történelmével, aki nem tudja világosan, hogy kik az ellenfelei és kik a szövetségesei, az nem képes - az nem képes! - valódi teljesítményekre sem egyénként, sem közösségként, az nem képes valódi sikereket elérni, és az ilyen magyarok nem képesek elviselni a nehézségeket sem.

 

 

 

 

 

(13.10)

 

 

 

 

 

Tehát úgy gondolom, hogy a gazdasági felemelkedésnek, annak a nyomorúságos helyzetnek a végét, amiben ma Magyarország nemcsak szociálisan, hanem lelkileg is van, egyszerre kell hogy jelentse egy ilyen emléktörvény, egy ilyen összefogás, ami ebben a törvényben kifejeződhet, és természetesen ugyanakkor a gazdasági bajok orvoslása, mert a test és a lélek és a szellem összetartozik, nemcsak a keresztény ember felfogásában, hanem más emberképekben is. Erre a közös munkára hívjuk azokat, akik támogatják ezt az emléktörvényt.

 

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm Balog Zoltán képviselő úrnak. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

 

Megkérdezem Kövér László urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Kövér László: Igen.) Igen. Kövér Lászlóé a szó.

 

 

 

 

 

 

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni képviselőtársaim felszólalását és a támogató hozzáállást. Nem tartom bajnak, hogy az ellenzéki vezérszónokok azért szükségét érezték annak, hogy jelezzék a kívülállásukat és ellenzéki mivoltukat, ezért kritizáltak is és javaslatokat is tettek, mert alapvetően a vita összhangja, a vita fő hangja, azt gondolom, talán nem vagyok túlságosan merész, ha azt mondom, hogy mégiscsak az egyetértésről szólt, mégiscsak a méltóság keretei között maradt, és azért így az általános vita lezárultával utólag állapítsuk meg, ez azért nem volt eleve elrendelve. Ennek a vitának voltak komoly politikai kockázatai, és azt gondolom, köszönet illeti a tisztelt Házat, a felszólaló képviselőket, hogy ezeket a kockázatokat, úgy tűnik, többé-kevésbé sikerült mérlegelni, és többé-kevésbé - azért ezt a "többé-kevésbét" mégiscsak egy kicsit kihangsúlyoznám - sikerült el is kerülni.

 

Hiller István képviselő úr, miniszter úr a Szocialista Párt vezérszónokaként a haza és haladás, a nemzet és Európa egységéről beszélt. Ezzel nincsen baj, legfeljebb csak annyi, hogy ezeknek a látszólag világos értelmű szavaknak, kategóriáknak nagyon is eltérő tartalmat tulajdonítottunk, tulajdonítunk mi, a patkónak ezen az oldalán ülők, illetve önök, az úgynevezett baloldalon ülők. Ebbe a vitába most nincs mód és nem is ez a nap az alkalmas arra, hogy belemenjünk újra, és szükségtelen is, mert az elmúlt húszéves küzdelmünk a Szocialista Párttal másról sem szólt, mint erről, hogy mit jelent a haza; nem jelenti például a haza a közösségvállalást azokkal, akik fegyvert emeltek a saját népükre, idegen megszállók tankjainak az árnyékában. Mit jelent a haladás; nem jelenti például azt, hogy egyfajta aufklérista, jakobinus vagy éppenséggel bolsevista dühvel boldoggá lehet verni egy társadalmat, ha belepusztul, akkor is. Nem jelenti természetesen a nemzet azt, hogy mindaz, aki magát a nemzetbe sorolja önként, és fenntartja magának a jogot arra, hogy ő maga határozza meg, hogy része-e a nemzetnek, vagy sem, az konzekvencia nélkül nekironthat saját fajtájának, és egy olyan uszító kampányt folytathat, mint amilyen december 5-ét megelőzte 2004-ben, és utána nincsen a Szocialista Párt tagjai közül egy sem, aki legalább az elmúlt esztendőkben, belátva azt, hogy hiba volt mindez, vagy legalább hiba volt cinkosan hallgatni, utólag bocsánatot kért volna mindazoktól, akiknek nemzeti méltóságát és alapvető érdekeit ezzel a kampánnyal sárba tiporták.

 

Szóval, ezek után azt gondolom, már csak arról a javaslatról kellene szót ejtenem, ami május 9-e összeboronálása június 4-ével. Azért mondom feltételes módban, mert bizonyára bennem van a hiba, bár többekkel próbáltam konzultálni, hogy megvilágítsam Hiller miniszter úr felszólalásának az értelmét, de nem egészen tudom, hogy mire gondolt. Nem egészen világos, hogy hogyan kerül a csizma az asztalra; nem egészen világos, hogy hogyan kerül ide május 9-e, a győzők napja, amelyet persze, hogy mindenki számára elfogadható legyen, a vesztesek számára is, átkereszteltünk Európa napjává, ami számunkra azért mégiscsak egy újabb iszonyatos megszállást és annak minden következményét jelentette, hogyan kerül ez a nemzeti összetartozáshoz. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

Az az Európa, amelyben mi gondolkodunk, amelyről mi beszélünk, amelynek, úgy gondolom, mi vagyunk vagy szeretnénk mindenekelőtt - az erre való jogunkat soha nem hagyjuk senki által elvitatni - egyenrangú részesei lenni, az az Európa nem valamiféle mások által írt és felénk támasztott megkérdőjelezhetetlen elvárások kátéja, hanem az az Európa a nemzetek egyenrangúságán, kölcsönös tiszteletén és békés nemzetközi jogi megállapodásokon alapuló érdekek küzdelmének a kerete, terepe. Azt gondolom, hogy ebben még sokat kell nekünk küzdeni, és még sokat kell Európának a mi küzdelmünk által is reményeink szerint fejlődni, változni ahhoz, hogy olyan otthonunknak érezhessük, mint amilyen otthonunk egyébként ebben az Európában ezer esztendőn keresztül a Kárpát-medence volt.

 

Tehát ha képviselő úr majd a későbbiek során esetleg jobban megvilágítja, hogy pontosan mire gondolt, akkor talán ennél részletesebben is tudok a felvetésére választ adni, ha pedig ez csak egy elvi felvetés volt, akkor azt gondolom, hogy ez is illeszkedett a vitának egyébként teljesen elfogadható és méltányos keretei közé.

 

Mile Lajos képviselőtársunknak, régi és új képviselőtársunknak - ha szabad ezt a személyes megjegyzést tennem - a felszólalását is köszönöm. Abba az ízlésbeli vagy stilisztikai vitába, ha nem veszi zokon, nem megyek megint csak mélyebben bele, hogy jó-e a stílusa ennek a törvénynek, vagy sem. Azt gondolom, hogy bizonyos tartalmakhoz és bizonyos helyekhez és időkhöz bizonyos fajta stílus illeszkedik. Ha visszagondolok boldogult úrfi koromra, bocsánatot kérek megint a személyes megszólalásért, kifejezetten rühelltem a formaságokat, a formalitásokat; már megházasodtam, mire megtanultam önállóan nyakkendőt kötni, de az ember azért fejlődik, miközben öregszik, és rájön, hogy ezek a formalitások tartják egyben a világot. Ezek nélkül a formalitások nélkül a világunk olyan szétesett, zavaros és kaotikus lesz, mint amilyennek éppen most mutatkozik.

 

Tehát ha némi anakronizmust vélt felfedezni Mile képviselőtársam és frakciója ebben a szövegben, akkor az lehet, hogy azért van, mert jómagam, illetve az előterjesztők ahhoz a korszerűtlen fajtához tartozunk, amelyek még ezeknek a formalitásoknak éppen a jövő érdekében, a jövő konzerválása, azaz megőrzése érdekében tulajdonítunk némi jelentőséget. És lássa be, képviselő úr, szerelmeslevelet sem szoktunk SMS-ben küldeni, mert annak is megvan a maga formája. Azt gondolom, hogy egy ilyen törvényjavaslatnak is megvan az a stílusa, megvan a formája, amely illeszkedik a tartalomhoz, és azt gondolom, hogy szemben az ön állításával, a tartalom és a forma minimum e vonatkozásban szerintem nem került összeütközésbe.

 

Ámde volt más javaslata is a képviselő úrnak, amelyet szívesen megfogadok, illetve megfogadnék bizonyos feltételekkel, legalábbis az egyiket; a másikat nem áll módomban, mindjárt pontosan megfogalmazom, hogy mire utalok. Tehát arra a kiegészítésre, amely arról szólt - természetesen a szövegszerű változatát én még nem láttam, tehát ebben majd bizonyára tudunk egyezkedni -, hogy emlékezzünk meg azokról is, akik nem magyarként, nem magyar önazonosságú emberekként szolidaritást vállaltak Trianon kapcsán vagy Trianon óta velünk, éljenek vagy éltek akár a Kárpát-medencén belül, vagy akár lehettek, mondjuk, külföldi államférfiak, diplomaták, hogy ezekről emlékezzünk meg, ezzel én egyet tudok érteni; remélem, hogy a frakcióm nagyobbik része is egyet tud érteni.

 

 

 

(13.20)

 

 

 

Ha ehhez megkapjuk az önök technikai támogatását, vagyis ha a Házszabálytól el tudunk térni, hogy a módosító indítvány befogadása esetén is le tudjuk a vitát folytatni és el tudjuk fogadni ezt a javaslatot úgy, hogy az június 4-én hatályba tudjon lépni, akkor ennek a magam részéről szívesen leszek az előmozdítója, tehát szívesen támogatom az önök felvetését.

 

A másikat szívesen elismerném, hogy esetleg hibát követtem el, de nincs jelentősége a dolognak, vagyis hogy kétfajta megfogalmazás szerepel a trianoni tragédia kapcsán. Az egyik az egyik legnagyobb nemzeti tragédiánkként fogalmazza meg, a másik pedig a XX. század legnagyobb tragédiájaként emlékezik meg erről. Igaza van a képviselő úrnak, szerencsésebb lett volna egy egységes fogalmazást használni, azonban azért nem tudom elfogadni az önök ez irányú javaslatát, merthogy a jogalkotás rendje szerint az indokláshoz, amelyben ez az önök számára kevésbé tetsző megfogalmazás szerepel, nem lehet módosító indítványt benyújtani. De megnyugtatásukra közlöm, hogy az indoklás nem is része a normaszövegnek, tehát a kihirdetéskor, amikor ez a Magyar Közlönyben megjelenik, akkor indoklás nélkül csak a normaszöveg jelenik meg, tehát én azt gondolom, hogy nagy sérelem talán az önök álláspontját sem éri, ha ebben döntetlenben kiegyezünk.

 

Zagyva György képviselő úr hozzászólásához szeretnék még egy rövid reflexiót fűzni, illetve aztán a végén majd Gaudi-Nagy Tamáshoz, illetve, bocsánatot kérek, Vona Gábort sem szeretném kihagyni a sorból. Talán akkor kezdem mégis ővele, hiszen a vezérszónoki sorba illeszkedett az ő felszólalása. Nem a dicséretet szeretném visszautasítani, tehát ha ő őszinte és korrekt, akkor még a dicséretet is képes vagyok elviselni. (Derültség a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Tehát nem bánt ez engem, a bajuszunk összeakasztásának a képtelenségéről sem akarnék most itt hosszas vitába bonyolódni (Derültség a Fidesz és a KDNP padsoraiban.), lehet, hogy még lesz rá mód. Csak egyet szeretnék nagy tisztelettel, úgy is, mint most már sajnos a politikai elit középgenerációjába tartozó képviselő, a figyelmébe ajánlani úgy Vona Gábornak, mint fiatal, sőt a nála is fiatalabb képviselőtársainak a Jobbik frakciójában, hogy talán mi is elkövettük ezt a hibát, de önök ne ismételjék meg ezt: a történelem nem a Jobbikkal kezdődött. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Így van.)

 

Ezzel nem akarom elvitatni mindazon törekvések őszinteségét, akár előrevivő erejét, amelyeket önök éppen, mondjuk, Trianon tragédiájának a mindenki számára felfoghatóvá, megismerhetővé tétele ügyében tettek, még csak az osztályrészüket sem vonom ki ebből a folyamatból, amely idevezetett, csak annak a megértését kérem önöktől, ami a jövőre vonatkozóan nagyon fontos, hogy a világ nem konstans, az idő zajlik, ami valójában azt jelenti, hogy mi változunk személy szerint is, és változik mindannyiunkon keresztül a világ.

 

Tehát, ami tegnap elképzelhetetlen, az nem azért elképzelhetetlen, mert másoknak nem jutott eszükbe, hanem azért, mert akkor még nincs ott a helye és az ideje annak, hogy valamit megtegyünk. Ami ma megtehető, az nem azért tehető meg, mert ma bátrabbak azok, akik tegnap még talán nem voltak elég bátrak, hogy ne mondjam, talán gyávák voltak. Azért értem azt a szerepet is, amit a Jobbik magára osztani szándékozik, vagyis hogy ő legyen az az ösztöke, legalábbis deklaráltan, általa is elfogadottan jó szándékoktól vezérelt kormány lába ikrájába vagy izmába, amely gyorsabb haladásra ösztönzi, de arra szeretném kérni, hogy a jövőben is próbálják meg azokat a határokat betartani, amelyek be nem tartása az őáltaluk is vallott, adott esetben jó szándékok szempontjából is több kárt okoz, mint amennyi hasznot.

 

Gaudi-Nagy Tamás úrnak kétségkívül talán nemzetközi jogi szempontból igaza van a tekintetben, hogy hogyan és miképpen lehet nemzetközi megállapodásokkal rögzített határokat módosítani, csak azt tudom mondani, hogy ebben a teremben elég sokan tudjuk ezt, hogy hogyan és miképpen lehet, mégiscsak ön beszélt erről egyedül, azért, mert ön gondolta egyedül azt, hogy ennek helye és ideje van. Én pedig éppen azt gondolom, hogy ezzel egy kicsit talán túlbillentünk azon a határon, amit ennek a napnak a számára kijelöltünk, nem túlságosan vészesen, nem tragikusan, csak azt szeretném kérni, hogy ezen az úton azért ne menjünk tovább, ha lehet.

 

És ez Zagyva képviselő úr hozzászólása kapcsán jutott először az eszembe, mert talán itt mutatkozik meg egy lényegbevágó különbség, ami reményeink szerint majd egyszer a jobbik irányba történő változás alatt fog eltűnni -, de most még ez fennáll, és erre szeretném felhívni a figyelmet és hangsúlyt helyezni -, hogy a látszólagos egyetértés mögött azért vannak alapvető különbségek a felfogásunkban és a gondolkodásunkban, akár még a Trianonhoz fűződő viszonyunkat illetően is. Nem lehet egyszerre a meg nem értés ódiuma nélkül ennek a törvénynek a támogatását kilátásba helyezni, és ezt a törvényt támogatólag megszavazni, és közben azt mondani vagy úgy tenni, mintha az általunk vezetett, egyébként alapvetően valóban a történelmi ismereteket tekintve talán tájékozatlannak mondható ifjak gyülekezetével Trianon napjain, Trianon emléknapjain vagy Trianon évfordulóin a szerb, a szlovák meg a román követség előtt tüntetni, mert a kettő nem ugyanarról szól. Mert, ha mi azt gondoljuk, hogy ezzel a törvénnyel rokon az utódállamok nemzetei, követségei előtti tiltakozó demonstráció, akkor, kérem tisztelettel, tévedünk, mert akkor éppen azt nem értettük meg ebből az előterjesztésből, ebből a javaslatból, ami pedig szó szerint benne van, hogy ugyanazon tényekből kiindulva, különböző megközelítésekben különböző következtetésekre lehet jutni. És akkor tesszük magunknak meg a jövőnek is a legjobbat és a legtöbbet, ha ezzel megbarátkozunk Budapesten, Pozsonyban, Bukarestben és Belgrádban, és ilyen értelemben a kölcsönös megértés és a kölcsönös tisztelet alapján próbálunk egymáshoz közelítve valami közös álláspontot elfoglalni, amelyben a Kárpát-medencében valaha a Szent István-i állam fennhatósága alatt élő népek újra megtalálják a harmonikus együttműködés lehetőségeit. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

 

Tehát én lebeszélném Zagyva képviselőtársamat arról, hogy most június 4-én is szervezzen ezen nagykövetségek előtt tiltakozó demonstrációt, mert hiszen nem várható el a szerbektől, a románoktól és a szlovákoktól, hogy ők ne tekintsék azt a napot, ami nekünk tragédia, nemzeti céljaik megvalósulása napjának. És miután nem várható el, ezért talán mással kéne próbálkozni.

 

Éppen ezért nem érdemes ezer és egy elvégzetlen munkánkat még előttünk tudva olyan, ma teljes mértékben irreális, soha semmilyen értelemben nem valószínűsíthető célokat kitűzni, amelyek a jelenlegi határok megváltoztatásáról szólnak. Mindazok, akik ezt teszik most, és akarják esetleg a jövőben tenni, a legteljesebb jó szándéktól vezettetve is, azt gondolom, hátráltatják azt a munkát, amit viszont el kell végeznünk a nemzet határok fölötti újraegyesítése érdekében, amelyben, úgy tűnik, szinte konszenzus van e Ház falai között.

 

És hogy pozitív módon fejezzem be a válaszokat, az összefoglalómat, ez a leginkább reményt keltő ebben a mai vitában, hogy ennek senki nem mondott ellent. Tegnap, tegnapelőtt, az elmúlt nyolc évben, az elmúlt húsz évben, az elmúlt hatvan évben nagyon sokat tettek ellene azok is, akik ma nem szóltak ellene. Én most igyekszem nagyon őszintén kifejezni azon reményemet, hogy ezt a változás esélyének és jelének látom. Tehát remélem azt, hogy itt nem csupán egy taktikai megfontolásról van szó, nem csupán arról van szó, hogy itt és most jobb üzletnek tűnik ennek a törvénynek meg a törvény szellemének a támogatása mellett felszólalni, mint ahogy ott és akkor pillanatnyilag jobb üzletnek tűnt az úgynevezett státustörvény, a határon túli magyarok jogállását rendező törvény megszavazása mellett állást foglalni, majd utána rá néhány hónapra 23 millió románozni, és azóta sem föloldani ezt a konfliktust, azóta sem levonni sem a személyes, sem az erkölcsi, sem az elvi konzekvenciákat.

 

 

 

(13.30)

 

 

 

Tehát mindezzel együtt azt remélem, hogy ez most itt egy valóságos változás kiindulópontja, amelynek reményeim szerint lesz folytatása. Miután a legjobb a külpolitika a jó belpolitika, szokták mondani, ezt átfordítva nyugodtan alkalmazhatjuk a nemzetpolitikára is: a legjobb nemzetpolitika a jó belpolitika, a jó gazdaságpolitika, a jó oktatáspolitika, a jó kultúrpolitika, a jó szociálpolitika, a jó mezőgazdasági politika, és így tovább, hadd ne soroljam végig. A közös munkánk, ami a következő négy esztendőben ránk vár, ilyen értelemben mind a nemzetpolitika keretei közé illeszkedik.

 

Várom tisztelt képviselőtársaim jövőbeni támogatását is ehhez. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

 

 

 

ELNÖK: Köszönöm, Kövér László képviselő úr.

 

Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

 

 

 

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Orbán Viktor, Fidesz, Semjén Zsolt, Kereszténydemokrata Néppárt, Kövér László, Németh Zsolt, Kósa Lajos, Fidesz, képviselők önálló indítványát a T/29. sorszámon, a bizottsági ajánlást pedig a T/29/9. sorszámon megismerhették.

 

Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy a részletes vitában a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Az első vitaszakaszban a honosítás, a második vitaszakaszban pedig a visszahonosítás jogintézményét érintő módosító javaslatok megvitatására kerüljön sor. Erre figyelemmel az első szakaszban az 1., 2., 3., 4., 9., 10. pontok, a második szakaszban pedig az 5., 6., 7., 8. és 11. pontok szerepelnek.

 

Tisztelt Országgyűlés! Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.) Köszönöm szépen, látható többség.

 

Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványt elfogadta.

 

Tájékoztatom önöket, hogy a vitában a felszólalási időkeret vitaszakaszonként hat perc.

 

Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1., 2., 3., 4., 9., 10. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni - igen.

 

Megadom a szót Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak, Jobbik.

 

 

 

 

.