Emlékszem valamikor régen egy pulóveres, szakállas fiatalemberre. Kiállt az akkori állampárt elé és bátran a szemükbe vágta 50 éves bűneiket. Nem kegyelmezett senkinek. Megverték, talán be is csukták. Az idő telt, a harcos fiatalember megőszült, levágta szakállát, s valljuk be, kicsit megöregedett, arcára barázdákat húzott a mindennapos politikai küzdelmek nehéz és embert próbáló munkája, s ma már divatos Armani öltönyben feszít. Egy nap arra ébredt, hogy most ő az állampárt elnöke, egy ország feje. Most eléje állnak fiatal, szakállas vagy szakálltalan, pulóveres, farmeros, (Uram bocsá’ mellényes) emberek és ugyan azt hányják a szemére, amit 20 évvel ezelőtt ő is mondott." Gárdista olvasónk harmadik, nyílt levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!


Jó egészséget miniszterelnök úr! Bocsásson meg, a bizalmaskodásért, de úgy érzem, így a harmadik levél kezdeténél, mintha már régóta leveleznénk. Visszaemlékszem, kisdiákként leveleztem egy német kislánnyal (természetesen kelet-német). A harmadik levél után már úgy tűnt, mintha régóta ismerném. Jó lehet, ő időnként válaszolt is a leveleimre. Sebaj, végül is az a fontos, hogy Ön biztos szereti hallani a nép hangját. Én pedig, ne vegye dicsekvésnek, úgy érzem onnan való vagyok. Többen, akik olvasták előző két levelemet, felemlítették, hogy miért olyan részletes és szájbarágós. Lehet hogy Önben is felmerült a kérdés. Elmagyarázom.

Ezeket a leveleket elsősorban Önnek, tehát egy politikusnak írom és tisztában vagyok, hogy hány oldalról érik Önt támadások és milyen stílusban. Üdítő kivétel szeretnék lenni. Tudom a politikus is egy munkakör, sőt hivatás. Viszont gondolom rá is vonatkoznak bizonyos munkaköri előírások. Ilyen például a munkavédelmi előírás. Bizony az élet más, könnyebb munkaterületein ezt nagyon komolyan veszik. Gondolom Önöknél ez még szigorúbb. Nos, belepillantva ezekbe az előírásokba, rögtön szembetűnik a munkaruházat. Higgye el, nem irigylem Önöket. Folyamatosan márkás öltönyökben, szmokingokban, feszengeni jobbnál jobb autókban – borzasztó lehet. De igazából a munkaruházat kiegészítői a vaskalap, a szemellenző és a füldugó lehet nagyon kellemetlen. Komolyan mondom, én nem bírnám, már másnap felmondanék. Természetesen, ezek mind a politikus védelmét szolgálják, a vaskalap (mélyen a fejbe húzva) például kitűnő védelmet nyújt a fizikai behatások, (almacsutka, tojás, stb.) ellen, sőt lepattannak róla a jajkiáltások és az építő kritikák is. A szemellenző pedig mindig csak előre enged nézni, ami teljesen rendjén való, mert egy politikus mindig csak előre néz, és csak a boldog jövendő lebeg a szeme előtt. A füldugó is igen hasznos és nélkülözhetetlen kellék, hiszen kiszűri a zavaró hangokat és biztosítja a teljes csendet (főleg tüntetések idején), ami kiváló bizonyítéka annak, hogy a politikus jól és mindenki megelégedésére végzi munkáját. Nos, ez a magyarázat a részletes és szájbarágós írásomra. Talán sikerül így a vaskalap alatt, a füldugó pórusain át, és a szemellenző szövetén keresztül megszólítanom az embert, és nem a politikust.

Valójában ezeréves történelmünkben (s még egy kicsivel több is) csak egyetlen példát találtam, amikor egy politikus, államférfi, király (a királyok általában ritkán politikusok és még ritkábban államférfiak, itt szerencsésen mind a három egyben volt) megszegve az akkori munkavédelmi előírásokat, tanácsadóit, minisztereit megkerülve, teljesen védtelenül, kiszolgáltatva keveredett a népe közé. Személyesen győződvén meg annak sorsáról, életéről. Végül is mire ment vele? Többek között teljesen demokráciaellenesen megrendszabályozta a pártütő pártvezéreket, a népet kirabló polgármestereket, és a magyarnak és úrnak látszó gazembereket, és szétválasztotta a dolgos, szorgalmas népeket a dologtalan, lógós, mindenre kapható szédelgőktől. Nem írt alá a némettel, a törökkel, a csehekkel hazug, saját magát megalázó, ország- és nemzetgyengítő szerződéseket. Nem árulta ki és el a magyar földet, hanem minden erejével és tudásával őrizte, védte és gazdagította. Nem szolgáltatta ki, hanem politikailag teljesen inkorrekt módon megvédte népét, a Szent Korona népét, tekintet nélkül nemzetiségére és származására. Ellenségektől körülvéve, nem oszlatta fel a hadsereget, hanem védte nemcsak saját országát, de a háta mögött pusmogó, sunnyogó, örökké cselszövő, méltatlan Európát is. És nem küldte el őket távoli vidékekre, más földrészekre, idegen politikai célok és érdekek támogatására, más népek leigázására, elnyomására. Viszont nem is akart görcsösen megfelelni senkinek, (a Magyarok Istenén kívül) nem irányította senki, nem állította a szőnyeg szélére, nem fenyegette meg senki. Önálló, független, szabad uralkodója volt egy büszke országnak. Végül is szűken elmondva ennyit ért az ő uralkodása, ma úgy mondanánk parlamenti ciklusa. „Ez valóban nem sok mai utódaihoz képest.” S természetesen, mára már nem fordulhatnak elő olyan dolgok, mint ötszáz évvel ezelőtt. Azonban, híre öt évszázad múltán is makulátlan, tiszteletet és csodálatot kelt a nagyvilágban. A Szent Korona egykori nemzetei egyenként is mind maguknak követelik személyét, holott művét azóta ők már szétszakították, feldarabolták, tönkretették. Történtek még utána is ilyen „elhajlások” de céljaiban és eredményeiben már meg sem közelíthették őt.

Nos, miniszterelnök úr, ezt most lefordítom, olyan szájbarágósan! Lehetne így is! Nem mutyizni a gazemberekkel, nem szövetkezni a régi, „nemes” ellenféllel, nem nácizni, fasisztázni, rasszistázni, terroristázni, szélsőségesezni, fenyegetőzni. Nem igazságokat elhallgatni, nem hazugságokat igazságként világgá kürtölni. Nem kaszinózni, nem üdülőzni, nem magyar földet eladni. Nem bebörtönözni az igazságért harcolókat, nem együtt ülni és vigyorogni a népet megnyomorítókkal. Nem külföldre menni bocsánatot kéregetni meg nem történt dolgokért, nem megalázkodni, nem magyarázkodni. Nem hozni gyalázatos és igazságtalan törvényeket a saját népe ellen, azután szemrebbenés nélkül hivatkozni rá. Biztosítani a szólás és gyülekezési szabadságot, az alapvető emberi jogokat, (nem csak némely kivételezett kisebbségnek). Nem beleszólni abba, hogy ki hogy öltözködik. És a többi, és a többi. Még tíz oldalt írhatnék tele! Természetesen nem lenne könnyű. Sajnos le kellene venni a munkavédelmi kiegészítőket legalább egy kis időre. Higgye el, meg lehet szokni. Aztán jó magyar módra bele a közepébe.

Mert bekövetkezik az, amire talán Ön sem merne gondolni. Sőt, már el is kezdődött miniszterelnök úr! Lám csak alig telt el a 100 nap. A Kossuth tér, visszatér! Újra felhangzott, hogy hazaárulók és takarodj. Viszont a szíves fölszólítás előtt már az Ön neve állt. Kissé korai nem gondolja? Megmondtuk előre: leszünk a Nemzet s az Önök lelkiismerete. Ez a forradalom hamar felemésztette önmagát. Ez a forradalom csak a hatalom átvételére volt elég és jó. Miniszterelnök úr mi nem is gondoltuk, hogy ön csak ekkora forradalmár! Persze forradalom előbb is volt. Tudja jól, hiszen Ön is ott volt. 2006 októberéről beszélek, mikor egy politikus bűnöző és köre a saját népe ellen indított háborút. Ez az elmebeteg ember és társai mindennap ott ülnek, Öntől kissé oldalra és a szemébe vigyorognak (vagy éppen összekacsintanak?). Minket pedig, Önnel együtt szemen köpnek és gyaláznak mindennap. Remélem sok öröme van benne és nem zavarja. Minket nagyon!

Mint mondtam, Ön előtt ott volt a lehetőség 2006-ban. Emlékszem valamikor régen egy pulóveres, szakállas fiatalemberre. Kiállt az akkori állampárt elé és bátran a szemükbe vágta 50 éves bűneiket. Nem kegyelmezett senkinek. Megverték, talán be is csukták. Az idő telt, a harcos fiatalember megőszült, levágta szakállát, s valljuk be, kicsit megöregedett, arcára barázdákat húzott a mindennapos politikai küzdelmek nehéz és embert próbáló munkája, s ma már divatos Armani öltönyben feszít. Egy nap arra ébredt, hogy most ő az állampárt elnöke, egy ország feje. Most eléje állnak fiatal, szakállas vagy szakálltalan, pulóveres, farmeros, (Uram bocsá’ mellényes) emberek és ugyan azt hányják a szemére, amit 20 évvel ezelőtt ő is mondott. Az egykori szakállas fiatalember pedig, valószínűleg kapott két óriási pofont és most mélyen bezárva dörömböl valahol, mai agyának egy rejtett és valószínűleg hangszigetelt zugában. De lehet, hogy már régen kiégett vagy belepusztult a rabságba. Miniszterelnök úr, mondom azt az igazságot, ami innen látszik.

Ha forradalom lett volna az csak is arról szólt, hogy most Önök kerültek a húsos fazék mellé (noha előtte sem voltak túl messze tőle). Eddig tartott a forradalmuk? Folytatják minden szinten azt a megalázkodó és megalázó politikát, amit elődei folytattak. Milyen forradalom volt miniszterelnök úr? Milyen forradalom volt, mikor az előző népnyúzó kormányok politikai foglyai, az igazi forradalmárok még mindig a börtönben vannak? Sőt folyamatosan készülnek ellenük a koncepciós eljárások forgatókönyvei, hivatalos személyek, komoly bizonyítékokat hamisítanak meg és írnak át állami megrendelésre. Milyen forradalom az, mikor Táncsics börtönét nem kinyitják, hanem még három lakatot tesznek rá? Milyen forradalom az, amikor Pallavicini őrnagy Felsőpetényben, még tíz harckocsit állít a Bíboros Úr börtöne elé, nehogy el tudjon szökni? Milyen forradalom az, mikor azokat üldözik, verik, alázzák meg mindennap, akik végig segítettek, helytálltak, véreztek érte. Milyen forradalom az, amikor az állítólagos „forradalmárok” együtt mutyiznak és örömködnek az Ország Házában azokkal, akik ellen kitört a forradalom. Milyen forradalom az, amikor a győztes forradalom vezetője mély, hódolatteljes kézcsókot nyom a népnyúzó, szemkilövető, emberiség ellenes- és háborús bűnöket elkövető párt vezetőjének kezére? Milyen forradalom az, amikor azt az erőt, ami kérés nélkül is segítette a forradalmat, azaz Önök mellé állt, megtagadják, folyamatosan megalázzák, becsületében sértegetik, összeállva az egykori ellenséggel.

Ezt a forradalmat 2006-ban Ön, előbb is simán megnyerhette volna, ha a jelenlévő majd’ egymillió embernek az élére áll. Neve, az elmúlt századok nagy magyar állam férfiaihoz hasonlóan piros betűvel került volna be a történelemkönyvekbe, és megmenekült volna a Nemzet a következő négy évtől. De Ön, az Armani öltönyben feszítő, konszolidált úriember, ismét jól felpofozta (lásd fentebb) a szakállas, pulóveres fiatalembert (aki biztosan mindenáron maradt volna), hátravágta agyának legrejtettebb zugába és beleugrott páncélozott kocsijába, faképnél hagyva az Ön hívására odasereglett embertömeget és elmenekült. Ezt miniszterelnök úr, a világon mindenhol gyávaságnak hívják. Ennyit a forradalomról, és ennyit Önről, mint forradalmárról. Innen, jelen pillanatban, a mi szemszögünkből úgy néz ki a dolog, mintha két acsarkodó kutya (egyfelől a „forradalmi” párt, másfelől a régi állampárt) vicsorogva, morogva veszekedne a koncért, és mikor józan emberek rájuk szólnak, szétválasztanák őket akkor feledve ellentéteiket mindketten belemarnak. Ez az igazság, ami ideátról látszik és van!

Nézze miniszterelnök úr, én nem vagyok újságíró, még csak íróember sem. De talán, ahhoz, hogy az igazat leírjuk, nem kellenek lírai szóvirágok, csak a betűket kell helyes sorrendben egymás után rakni. Elődjének, és annak elődjének soha nem írtam volna ilyen levelet. Önből azonban még így is, most is kinézem (Mert, ahogy már többen is megjegyezték, nagyon naiv vagyok.) a változni tudó embert, politikust. Meg kellene keresnie a szakállas, pulóveres fiatalembert és elbeszélgetni vele. Hátha még is él még valahol! Nyilván ez a változás nem lesz gyors és könnyű. Sokan fognak akadályokat gördíteni Ön elé. Fenyegetni és támadni fogják. De mi, A NÉP Ön mellett leszünk, és ezt látni, érezni is fogja! Gondoljon az Ön réges-régi elődjére, (lásd fentebb) akire akkoriban hárult az Ország vezetése! Neki sem volt könnyebb! Próbálja meg!

Ha nem, hát azt is lehet, de akkor pokol lesz az életünk és nem lesz az a vaskalap, ami megmenti Önt a tojásoktól, nem lesz az a füldugó, amin át ne hallatszana be a jogfosztottak és üldözöttek jajszavai, a lövések és a gázgránátok robbanása, a ton-fa és a vipera csontrepesztő, hússzaggató hangja. Nem lesz az a szemellenző, ami eltakarja a kilőtt szemeket, a véres testeket, a rémült embereket. Sőt, még egy kiegészítőt is be kell majd szereznie, hogy ne marja a torkát a paprikagáz, és ne kelljen a CR gáztól minden sarkon elájulnia.

Önön múlik, mi készen állunk!

Szebb jövőt!

Hódos László
gárdista

MNG Budapest

hunhír