A két típusú beállítottság az emberek politikájában is megmutatkozik. Mondhatni, hogy vannak baloldali és jobboldali politizálási viselkedésminták. Ebben a rövid eszmefuttatásban inkább a döntési mechanizmust, a gondolkodást, annak általánosságát szeretném bemutatni és nem feltétlenül azon címkézéseket alátámasztani, vagy éppen cáfolni, hogy pl. a jobboldali ember rasszista és antidemokrata. Természetesen ezeknek is van valóságalapjuk, hiszen a demokrácia, mint az egyenlőségbe vetett hit mélyen baloldali, ugyanúgy, mint a rasszok különbözőségének tagadása. Az már más kérdés, hogy a rasszizmusból fakadó sovinizmus lehet szintén baloldali.
A legelső írásomban értékrendszereket próbáltam tipizálni, de főleg az individuum szintjén, bár már akkor is utaltam arra, hogy a politika is hasonló értékrendszerek mentén fog alakulni.
A „törökkérdésnél” felmerült, hogy mi éri meg nekünk, magyaroknak, akár a történelmi hagyományaink, vallási értékeinkkel, hovatartozásunkkal szemben is, és itt tettenérhető egy baloldali és jobboldali típusú hozzáállás.
A jobboldali politikusnak mindig az igazságot kell szolgálnia mindennel szemben. Tehát következetesen a tények és történelmi érvek talaján maradva dönt és nem csak az alapján, hogy mi éri meg legjobban gazdaságilag. A baloldali típusú politikusnak elsődleges döntési szempontja materialisztikus és racionális alapokon áll. A jobboldali nem akarja kiszakítani a különböző hagyományok rendszeréből, elődei által lefektetett útjáról letéríteni az általa képviselt közösséget. Míg ezzel szemben a baloldali vezetőség sokkal fontosabbnak tartja az anyagi javak megszerzését hazájának, mint az erkölcsöt, vallást, történelmi hagyományokat. Sokszor természetesen a materiális célok elérése és a hagyományok követése egybeesik, azonban ha ez nem így van (lsd.: törökkérdés), akkor a törésvonal azonnal meg is jelenik, mintegy feloldhatatlan ellentét. A jobboldali beállítottságúak hivatkoznak történelemre, vallásra, hagyományra, míg a baloldali típusúak elsődleges szempontja a kereskedelem, gazdaság. A törökkérdésnél azonban érdekesség, hogy a vitázó felek mindegyikében igen jelentős mértékben van jelen a jobboldaliság is és inkább eltérő történelem és hagyomány értelmezésről van szó: ki is az igazi ellenség, és hogy nem is jelent veszélyt igazából az, amit a másik annak lát.
A baloldali politikus úgy viselkedik a politikában (a köz ügyeinek rendezésében), ahogy individuumként is. A saját attitűdjeit vetíti ki országának politikájára. Ahogyan önző a magánéletben is és nem képes a közösségért áldozni, úgy a politikában is így jár el: hiába a történelmi igazság mást diktál, hiába kellene kiállni más népek ügyéért is, felülírja ezt a pillanatnyi, országos önzés. A baloldali politikának csak földi céljai vannak. Ebből fakad a szekularizmus erőltetése, befejezése is. Ugyanis egy tradicionális államban az egyháznak van beleszólása a politikába is, és sokszor a gazdasági kérdéseket háttérbe szorítják más, vallási alapú megfontolásokkal, hovatovább hasonló vallású országokkal akkor is erőltetik az együttműködést, ha egyébként más, eltérő vallású, kultúrájú országokkal kifizetendőbb lenne.
A jobboldali politikának a célja nem pusztán anyagi jellegű kell, hogy legyen, hanem a szellemi fejlődést támogatandónak, a vallási élet és hagyományok követésének is erősnek kell lennie, és állami szinten törekszik az állampolgárokat hitre nevelni, a hittel rendelkezőket pedig egyéni vallási céljaik elérésében is segíteni (kereszténység esetében az üdvözölés). A jobboldali politika sokkal inkább képes hosszútávú egészben gondolkozni, hiszen irányvonalát nem az aktuális és folyamatosan változó gazdasági erővonalak követésére építi, hanem sokkal több (és magasabbrendű) szempont mozgatja, és teljesen más súllyal értékeli a közösséget valóban megtartó ágakat.
Megfigyelhető, hogy különböző politikai erők a kommunikációjukat is ehhez igazítják. A döntéseket a modern (és végtelenül baloldali) szemlélet szerint próbálják igazolni: csak és kizárólag gazdasági szempontok érvényesülnek, és ezek képezik a legitimáció tárgyát. Nyilván, hogy ez azzal függ össze, hogy a politikai vezetést a plebs, a sokaság választja, amelyet megszólítani csak a hasán keresztül lehet, ami jelenség nem új dolog, azonban az merőben új és deviáns, korunk sajátos őrültsége, hogy eme politikai gondolkozásra képtelen sokaság válassza meg a vezetőket. Ezzel a tétellel bizonyítható, hogy a politikai vezetés, akármennyire is legyen művelt és jó stratéga, kénytelen döntéseit a plebsnek tetsző módon alárendelnie, és így végül is népi, hasirányítású politizálás folyik a baloldali, liberális demokráciákban.
Ezzel szemben egy jobboldali berendezkedésű állam hierarchikusan épül fel. A szavazati jog csak keveseket érint (legjobb esetben nem is létezik), vagy a plebs által megválasztott testület hatásköre gyenge, határozatait felülírhatja egy felsőbb erő (Magyarország történelmi és jogi hagyományai alapján: felsőház, király). Sokkal inkább az ész politikuma győzedelmeskedik, még ha ez a sokaságnak hirtelen nem is tetszik. Nem hiába: a társadalom alján élők, a társadalom többségét kitevők azonnal akarnak jóllakni és nem két év múlva. Jelen korunkban pedig a plazmatv-hez és nyugati autómárkákhoz való hozzájutás a mérce, nem az, hogy erkölcsileg, vallásilag hogyan áll az országunk.
Különösen jobboldali államberendezkedés példájának mondhatjuk a rendi monarchiát, ami szokásjogra és hagyományokra épül, mely dolgok az idők kezdetéig nyúlnak vissza és legitimációjuk nem földi eredetű. A felkent király pedig esküt tesz Istennek (nem a népnek) és döntéseiben szerepet játszanak azok a szempontok is, amiket már felsoroltunk, és amik – történelmünk a legfőbb bizonyíték erre-, megtartották hazánkat.
A jobboldali politikus mikor elindul a ranglétrán, akkor elfogadja az adott szervezet, közösségnek a szabályait, hiszen azért lépett be. Az erőinek nagy részét az köti le, hogy ő tesz valamit a szervezetért, pártért (már korábban írtunk arról, hogy egy párt csak baloldali beállítottságú lehet a modern korban) és az egyéni előrejutása kevésbé érdekli. Azt nézi, hogy ő mit adhat a küzdelemhez és nem azt, hogy ő mit kaphat. Ennek nyomán elfogadja a hierarchiát és a ránézően esetlegesen kedvezőtlen döntéseket is. A jobboldali ember szerény, nem törtető és bírálatai is a leghűségesebb ellenzék benyomását keltik. Az egységet tartja legfontosabbnak. Ha feloldhatatlan ellentét alakulna ki, akkor vagy önként kilép, vagy elfogadja az eltávolításáról szóló döntést és máshol próbál tovább szolgálni.
A baloldali ember ezzel szemben saját érdekeit nézve csatlakozik a szervezethez, kiszámítja, hogy ő mit nyerhet, hova juthat el reálisan a ranglétrán és ezért fog küzdeni elsődlegesen. Ehhez az önző küzdelemhez szövetségeket fog keresni: hasonló beállítottságú emberekkel leosztják előre maguk között a pozíciókat, álhírekkel és félinformációkkal fellázadnak vezetőik ellen és beindítják a bomlás folyamatát. Különösen súlyos esetekben még el is hiszik saját hazugságaikat, hiszen ezzel igazolják tettüket. Fontos jel lehet a kezdetektől való követelőzésük és a mindenféle jogukra való hivatkozás. Mindenről tudni akarnak, mindenbe bele akarnak szólni – túlértékelik magukat. A feloldhatatlan ellentét nyomán kialakuló szakítás után is folytatják tovább a harcot, immáron az egész közösség ellen, tűzön-vízen át. Örökellenségei lesznek a szervezetnek.
Jobboldali politikai felfogásban nincs helye a döntéshozatalban idegeneknek, ami megjelölés nemcsak faji, hanem nemi és származásbeli is. Az igazi jobboldaliság elitista és vallja: a döntéshozatalra születni kell, és bizonyos tulajdonságok birtokában kell lenni, amire garancia volt régen az előkelő származás, hiszen idők kezdetétől ilyen tulajdonságokkal rendelkezők dönthettek csak, vettek részt a közügyek intézésben.
Nők is így kizárva – szerencsére ez megmaradt még valami tradicionalista beidegződésnek hála a jelenlegi, modern rendszerünkben is: a női politikusok száma igen kevés, pedig elvi és jogi lehetőség már megvan rá. Amelyik mégis politikára adja a fejét, az a tökéletes példája, hogy miért is ne legyenek a nők politikusok. És itt nem feltétlenül arról van szó, hogy nő nem szólhat bele államügyekbe, vagy ha beleszól, az csak rossz lehet, hanem azt is vegyük észre, hogy a családanya és a politikusi szerep összeegyezhetetlen és az Istentől kapott küldetésüket tagadják meg a politikusi pályával. Egyébként, egyes területeken és csak ezeken a területeken, fontos lehet a nők szerepe: szociális, családügyi kérdések. A női államvezetés egy jobboldali ember számára elfogadhatatlan és visszataszító. A nők a lelkiség, az érzékiség megtestesítői, erre valóak, mint ahogy a férfi sem tud egészségesen, csak egyedül felnevelni egy gyermeket, de sokkal inkább alkalmasabb a vezetőségi feladatokra (ha valóban férfi, és nem elnőisedett férfi). Ez a világ rendje, amit természetesen a baloldaliak nem fogadtak el és mindenféle nőmozgalmakat alakítottak. A téma kifejtésére hely hiányában és csak mellékesen kapcsolódás okán nincs lehetőségünk, de ajánlani tudunk irodalmat.
A baloldaliak természetellenesen befogadóak. Vallják, hogy pusztán tanulással elsajátítható a vezetés, a közügyekkel való foglalatosság képessége. Nem fogadják el, hogy a génekben kell lennie ezen tulajdonságnak és valakik egyszerűen erre születtek. Bárkiből lehet miniszterelnök, köztársasági elnök, bárki szavazhat. A királyság intézményétől ezért idegenkednek: felkent király, aki hatalmát Istentől kapja és ráadásul származási alapon lett király? Számukra ez maga a borzalom.
Mint már utaltunk rá, a jobboldaliak rendszerben, kategóriákban gondolkoznak, és ezen rendszerek alapján teszik meg döntéseiket is. Például nem támogatnak olyan, elviekkel szembemenő jelenséget, ami egyébként felszínes hasonlóságot mutat az ő céljaikkal. Ilyen például a szeparatizmus és függetlenségnek a kérdése - ami témával a következő írásomban fogok foglalkozni. A baloldaliak felületesebben szemlélődve, a tényeket saját ízlésük szerint tálalva inkább elfogadtatják rövidtávú céljaik érdekében az ideológiájukkal egyébként szembemenő jelenségeket is. Mondhatni elvtelenek, de igenis van benne elv és logika: az lesz igaz szerintük, amit ők azzá tesznek, így mindent az adott érdekeik szerint akarnak látni.
(Barcsa Gábor - Szent Korona Rádió)
Kommentáld!