Bár az Isten nem áldott meg sem jó hallással, sem jó hanggal, gyermekkoromig visszaemlékezve mondhatom: a Himnuszt minden ünnepi rendezvényen énekeltem, hangozzék fel az lemezről, vagy élő zenekarral, kórussal. Úgy vagyunk nemzeti imánkkal, mint a Miatyánk-kal, az ember nem meghallgatja, hanem együtt mondja, énekli - mondta napirend előtti felszólalásában Balczó Zoltán.

November 19-én, péntek délután a Parlament kupolacsarnokában nem énekeltem a Himnuszt a székely viseletbe öltözött szentegyházi gyermekkórussal, mert a meghatottságtól nem voltam rá képes. Az esemény, amelyen részt vettem rendkívüli volt: a Székely Nemzeti Tanács 270 képviselőjének ünnepélyes eskütétele a Szent Korona előtt. Az eskütételt ünnepi – de egyben határozatokat is hozó – gyűlés követte a Felsőházi teremben.

Az egyes székek képviseletében felszólalók megerősítették, kiegészítették az előzetesen megfogalmazott határozatokat. Izsák Balázs elnök mindenki számára világossá tette a Székely Nemzeti Tanács létének egyetlen célját: a székelyföldi területi autonómia kivívását, nevezzék bár azt más terminológiával regionális önkormányzatnak. A követelés jogosságának alátámasztására sorra idézte a nemzetközi jogi normákat, megállapodásokat, ajánlásokat. A határozatok érthető módon a magyar kormány irányába fogalmaznak meg kéréseket, a védhatalom szó helyett a „gondoskodó állam” kifejezést használva annak a szerepnek a betöltésére, amelyet a saját anyaországgal is rendelkező „klasszikus kisebbségek” védelmében az anyaország betölthet. „Meg kell nyerni Magyarország támogatását, ezért vagyunk itt, hogy innen meghallják a hangunkat.” – mondta az elnök. Nem konfrontációt várnak el, hanem együttműködést az államok között a térség feszültségeinek oldására, de egyben határozott kiállást az őshonos kisebbségek jogai mellett – különös tekintettel az Európai Unió soros elnöksége által biztosított lehetőségre.

A Székely Nemzeti Tanács nincs egyedül a területi autonómia követelésével – ezt jelezte Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének jelenléte és felszólalása. Az igazi legitimációt az autonómia kérdésében az a székelyföldi népszavazás adja, amelyen 220 ezren vettek részt és 99% mondott igent.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke – aki házigazdaként, helyet adva ennek az eseménynek elévülhetetlen érdemeket szerzett – beszéde kezdetén üdvözölte az arra külön méltónak tartottakat. Nem üdvözölhette a jelen lévők között Schmitt Pál köztársasági elnököt, akinek alkotmányos feladata a nemzet egységének kifejezése, s ezt személyes megjelenés helyett egy levéllel oldotta meg. A külföldön tartózkodó Orbán Viktortól is elvárható lett volna egy írásbeli üzenet. Nem volt jelen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a határon túli magyarságért is felelős külügyminiszter, a Nemzeti erőforrás minisztere és folytathatnám a sort. Mennyi nemzeti jelző, és senki sincs jelen! A kormány kinyilvánította a határainkon kívül élő magyar közösségek autonómia törekvéseinek támogatását – de amikor az elvet a gyakorlatban kellene vállalni, akkor tüntetőleg távol marad. Ezt a távollétet határozat kellett, hogy megelőzze: „Ki képviseli a kormányt a Székely Nemzeti Tanácsnak a Parlamentben tartandó történelmi ülésén?” A döntés: senki. Ha ilyen – akárcsak informális – döntés nem született, akkor legalább ennyire elfogadhatatlan, hogy a felsoroltak közül senki sem jelent meg. Arra lennék most kíváncsi, született-e döntés, s ha igen milyen, abban a kérdésben, hogy ki képviselje a kormányt december 1-jén, Erdély elcsatolásának évfordulóján, Románia nemzeti ünnepén a Budapesten tartandó megemlékezéseken.

Az ünnepi ülésen elhangzott: az Ország háza végre a Nemzet házává vált. Egy napig a Parlament főhomlokzatán két zászló lobogott: a magyar nemzeti és a székely zászló.

Tisztelt Képviselőtársaim!

Nagyon sok tennivalónk van még addig, hogy nyugodt szívvel jelenthessük ki: Igen, az Országház véglegesen a Magyar Nemzet Házává vált.

Balczó Zoltán