- Volt eligazítás? Egyáltalán honnan tudtad meg?

Az teljes EU és EP egy nagy bürokrácia. Amikor az ember megérkezik, egy csomó olyan információ van, amit az embernek magának kell megszerezni, de van, amit másoktól tud meg, akik régebben itt vannak. Így szereztem erről tudomást, szinte véletlenül.

- Minek alapján választottad ki a csoportok tagjait?

A legelső csoport meghívása egy felszólalásomra történő reagálással kapcsolatos. A kezdet kezdetén azon vettem észre magam, hogy az egyik felszólalásomban 2006. október 23-ájának véres hétfőjéről beszéltem. Arról a tragédiáról, ami a magyar embereket érte, az ’56-os forradalom 50. évfordulójának megemlékezését követően. Azt láttam, hogy egy német képviselőtársam látványosan röhög – nincs más kifejezés rá - a történeten. Ez a videofelvételen is látszott. Ez engem rendkívül megdöbbentett.

Szerettem volna, mert szükségesnek láttam, hogy az én honfitársaim nagyon udvariasan és civilizáltan, ennek a hölgynek felhívják a figyelmét arra, hogy a magyar népnek ez mekkora tragédia volt, hogy min mentünk keresztül 2006 őszén, és ezen nem illik kacagni. Ez nem egy nevetséges történet.

Azt gondoltam, ha őt ezért többen levélben megkeresik, akkor egészen más hozzáállása lesz a magyar ügyhöz. Leszoknak ezek, a jóval szerencsésebb helyzetben lévő nyugati képviselőtársak, hogy felületesen ítélkezzenek Magyarországgal kapcsolatban.

Ezért közzétettem egy felhívást. Akik kinyomozzák, hogy ki ez a képviselő, a háromszáz valahányból, és szigorúan, de nagyon civilizáltan idegen nyelven írnak neki egy levelet, amiben elmagyarázzák, hogy mi történt 2006 őszén, és megkérik, hogy máskor ilyenen ne nevessen, azok közül választom ki a meghívottakat, 35-40 főt.

            - A második csoport tagjai a nemzeti jogvédők voltak?

Igen. A nemzeti jogvédős kollégák, akiket nagyon-nagyon szeretek, akikkel folyamatosan együtt harcoltam, és együtt dolgozunk. Úgy éreztem, hogy fontos, hogy ők is megismerjék az európai uniós munkát. Fontos, hogy együtt legyünk. Kint létük alatt végig dolgoztattam őket, amiért lelkiismeret furdalásom van.

A harmadik csoportnál már igyekeztem úgy összeállítani a programot, hogy legyen azért egy lélegzetvételnyi szabadidő is. A nemzeti jogvédős kollégákat összehoztam határon túli, elvesztett területek magyarjainak a képviselőivel, és érdekvédelmi szervezetekkel. Kibéreltem a szállodában egy különtermet, ahol folyamatosan együtt dolgoztunk.

- A harmadik csoport ismét pályázati úton került Brüsszelbe

Amikor meghallgattam Barroso úrnak a beszédét, minden hajam szála az égnek állt. Egyértelműen kirajzolódott, hogy itt bizony egy európai egyesült államokat építenek, és el akarják venni az egyes nemzetek önrendelkezési jogát, önállóságát. Vagyis abszolút embertelen rendszer épül. A munkavállalással kapcsolatban azt mondják, hogy akinek nincs munkája Magyarországon, az szedje a sátorfáját és menjen Írországba vagy Angliába.

Azt, hogy az embereknek gyökereik vannak, családjuk, egyházhoz, közösséghez tartoznak, barátaik vannak, és nemzethez tartoznak nem utolsó sorban, fel sem merült. Ez egyszerűen embertelen, az emberekkel kapcsolatban.

Ez volt az egyik értékrendbeli dolog, amitől rádöbbentem, itt, ez a cél, a gyökerek feltépése, és embertelenné tevése az embereknek egyfelől. A másik: az államnak, a versenynek, a másik embernek a minden áron való legyőzésének erőltetése, ami kifejezetten embertelen.

Barroso azt mondta: Az a baj, hogy a kisvállalkozások Európában azért nem olyan sikeresek, mert nem használják ki az egységes piac adta lehetőségeket, és a kisvállalkozások mindig csak a saját országhatáraikon belül akarnak működni. Milyen nagy baj, miért nincs bennük kezdeményezőkészség.

Lelki szemeim előtt láttam magam előtt azt a kis papír-írószer boltot, egy magyar családot, aki itt veszi meg az iskola felszereléseket, vagy az ABC üzletet, ahol vásárolni szoktunk, vagy a piacon azt a kofát, akitől megvesszük a zöldséget, a gyümölcsöt. És Barroso úr azt kérdezi tőlük, hogy miért nem csinálnak egy multinacionális  hatalmas, versenyképes vállalkozást?!

Mintha nem tudnák felfogni, hogy van olyan, hogy emberléptékű vállalkozás, hogy vannak, akik nem akarják az életüket egy ilyen hatalmas versenyben leélni, hanem van családja, emberi közössége, barátai, hobbyja, s nem mindenáron hatalmas profitot termelő multinacionális céget akar.

Látva azt, hogy milyen szörnyűséges irányba megy ez a felfogás, egy ösztönös segély kiáltásra gondoltam. Még aznap jeleztem a TV-stúdiónak, hogy igénybe veszem, mivel itt erre lehetősége van a képviselőknek. Ott „Osama Bin Laden”- módra üzenetet intéztem az emberekhez. Gyorsan azon lendülettel azt kértem, hogy adjanak ötleteket, hogy hogyan lehet megfékezni ezt a szörnyű folyamatot. Egyben bejelentettem, hogy 25 embert szeretnék meghívni a legjobb ötletadók közül. Írjanak pályázatot, az elképzeléseikről. Nagyon sok, pályázat érkezett, és igen nehéz volt eldönteni a munkatársaimmal, hogy ki legyen ez a 25 személy. Végül ebből lett 40 fő.

- Az EP ehhez milyen támogatást biztosít?

Nagyon komoly támogatást. Én szeretem az átláthatóságot. A képviselőtársaim biztosan megharagszanak, hogy én erről beszélek, mert erről nem szoktak beszélni. De az embereknek joguk van erről tudni.

25 fős csoport szükséges ahhoz, hogy ezt a támogatást megadják, és mindenképpen látogatást kell tennünk az Európa Parlamentbe.

330 eurót adnak, amivel gyakorlatilag nem kell elszámolni. Az ember úgy kezeli, ahogy akarja. Széles a skála. Van, aki autóbusszal utaztat, turistaszállóban, étkezés nélkül helyezi el a vendégeit, úgy gazdálkodik a 330 euró/fővel, ahogy akar. Van olyan, aki úgy gondolja, hogy elég jövedelme van ahhoz, és azt szeretné, hogy a vendégei szép körülmények között legyenek. Jól érezzék magukat, legyen számukra ez a 3 nap emlékezetes. Én úgy gondolom, hogy a szeretetemet úgy is ki tudom fejezni, hogy éreztetem a vendégeimmel, hogy ők, fontosak. Szép szállodában laknak, a város legszebb részében, repülőgépen jönnek, mennek, szeretettel vannak körülvéve, finom és szép a vacsora. Szeretném, hogy érezzék azt, hogy fontosak. A magyar emberekkel ez az egyik legnagyobb tragédia, hogy folyamatosan azt érzik, hogy nem vagytok fontosak, nem számítotok.

Idegenvezető is vagyok, még fiatal egyetemistaként, sőt tanársegédként is idegenvezetőként dolgoztam, amit nagyon-nagyon szerettem. Most is előnyét látom annak a rutinnak, amit akkor megszereztem. Itt, a reggeliző helységben a riport közben is szemmel tartom a 40 fős csoportom. Bár a munkatársaim sokat segítenek, én mégis úgy érzem, hogy nekem, politikusként ez ajándék, hogy együtt lehetek az emberekkel. Közvetlen kapcsolatot tarthatok velük.

- A politikusokat ritkán szeretik az emberek, rossz véleménnyel vannak róluk

Mindenütt szidják a politikusokat a világon. Kérdés miért utálták meg ennyire őket az emberek. Általában az a válasz, hogy a politika és a politikusok teljesen eltávolodtak az emberektől. Köszönő viszonyban sincsenek egymással, és a politikusok személyükben is olyan életmódot élnek, hogy nincs tapasztalatuk az emberi sorsokról.

Azt én rendkívül fontosnak tartom, hogy például én itt beszélgetek az ország minden részéből a legkülönbözőbb hivatásokból jövő olyan emberekkel, akik még nem is voltak külföldön, nem is repültek, és egészen más tapasztalatuk van, mint nekem, a szerencsésnek, aki kivételezett környezetbe született, él, és dolgozik. Az ilyen politikusnak kötelessége, hogy tapasztalatokat szerezzen arról, hogy azok az emberek, akiket képvisel, hogyan élnek.

- Sajátosan, szokatlanul alakítod a képviselői tevékenységed, egyéni úton jársz.

Mivel alapállásom, hogy azért vagyok képviselő, hogy képviseljem az embereket, kidolgoztam egy olyan módszert a politizálásra, ami bearanyozza az életemet is, és így is szeretném megvalósítani.

Mikor milyen témáról van szó az EP-ben, azokhoz, az érintett emberekhez fordulok, akiket érint.

Amikor a méhészek helyzetéről volt szó az EP-ben, végig gondoltam, honnan tudnám a legjobban, mi jó a méhészeknek, a méheknek, a környezetnek. Egyszerű: több, mint hatezer méhész él Magyarországon, őket kell megkérdezni. Legjobban az érintettek tudják azt, hogy mi a helyzet most, mi az, ami jó, amin változtatni kell, és milyen irányban. A világhálón keresztül felvettem a kapcsolatot méhészekkel, érdekvédelmi szervezeteikkel, és elmondtam, miről van szó. Nagyon csodálkoztak, mert a rendszerváltás óta senki nem kérdezte meg őket. Bizalmat szavaztak. Azt kértem, hogy pártállástól függetlenül írják meg a javaslataikat, és én azt fogom képviselni. A munkatársaimmal a sok-sok összejött üzenetből összegeztük, milyen is a magyar méhészet helyzete, min kellene változtatni. Erről szóltak a felszólalásaim, erről szóltak a módosító indítványaim, és ez annyira szép élmény volt, hogy azt hittem erről a szól a politizálás.

Ez a mostani csoport is egy forrás arra, hogy milyen helyzetben vannak a gazdák. A csoportban volt gazda, vállalkozó, volt székelyember, tanár, elméleti szakember, diák, nyugdíjas. Úgy érzem, hogy ebben a politikusi identitásban ez nagyon fontos.         

Szeretném, hogy legyenek társaim, partnereim folyamatosan, akár a Mezőgazdasági Bizottságban, különböző gazdák, a tejágazatban, a baromfiágazatban érintettek.

Az Emberjogi Bizottságban is úgy szeretném képviselni az érdekeinket, hogy az érintettek csoportjaival veszem fel a kapcsolatot. Akár bántalmazott nőkkel kapcsolatos, akár demokratikus alapjogokkal kapcsolatos kérdésről van szó.

Mikor miről van szó, azokat kell képviselnem.

 - A 3 csoport kapcsán milyen tapasztalatokat szereztél?

Zavarban vagyok, mert azt látom, hogy az emberek rendkívül meghatódnak azon, hogy én gyakorlatilag első pillanattól az utolsóig a csoportommal vagyok. A legtöbb képviselő egyáltalán nem találkozik a látogatócsoportokkal, vagy csak egy-egy órára az EP-ben. Az, hogy velük vagyok, nekem is nagyon megható, mert látom az emberek érzéseit. A rácsodálkozásukat, hogy EP-politikusként velük és értük vagyok.

Tapasztalatom szerint a politikus fogalma valahol nagyon félreértelmeződött. Az idők során negatív lett. Mintha az emberek lennének a politikusért, és nem fordítva. Holott nekem az a hivatásom, hogy az embereket szolgáljam alázattal, és képviseljem a választóimat. Ahhoz, hogy megfelelően képviseljem őket, találkoznom kell velük.

Az a természetes, hogy együtt vagyunk és beszélgetünk. Ez nem valami kegy, ez nekem is jó, és ajándék, mert ebből táplálkozom.

- A jövőt illetően milyen terveid születtek?

Nagyon-nagyon sok jó dolog megfogalmazódott bennem. Például ennek a társaságnak mindenképpen együtt kell maradnia. Egy internetes fórumon állandóan cserélni az ötleteket. Nagyon elszánt vagyok Réka ötletét illetően.

Elképzelése szerint be kellene mutatni az EU valóságát az emberek számára. Tudatosítani, hogy mennyire rossz irányba megy a jövő. Kamera segítségével megkérdezni az embereket, a kisgazdákat, a kisvállalkozókat, hogy nekik mit hozott az EU. Hogy élnek? Mik a problémáik? Mik a nehézségeik, örömeik? Ebből látványos dokumentumfilmet készíteni, és azt játékkal és nyereménnyel összekötve minél többekkel megosztani. Azt tervezzük, hogy ez a társaság együtt az ország különböző részeire elmegy, pontosan azért, hogy megismerjük, hogyan élnek. Ella például a beregi, az ottani emberek sorsával akar minket megismertetni. Az elkészült kisfilmeket feltennék a világhálóra, így megosztanánk a világban élő magyarokkal, hogy legyen fogalmuk arról, hogy élnek ebben az országban. Arról, hogy mit jelent számukra az EU. Korántsem olyan fenékig tejfel, mint ahogy elképzelték, hogy nyugat-európai viszonyok lesznek.

Együtt kell maradni, közösen tapasztalatokat szerezni, az emberekkel szolidárisnak lenni, és a hazánk sorsát egyrészt követni, másrészt pedig valamilyen szinten formálni is.

Szeretném, hogy együtt maradó „konzultatív” testületté váljon a csoport. A tapasztalatokat, ajánlásokat én beépítem majd a felszólalásaimba, a szavazataimba, a javaslataimba. A politikusi munkámba. Ezt tartom a legfontosabbnak. Emellett igen fontosak azok a barátságok, amik a látogatás során megszülettek.

Köszönöm a beszélgetést.

Orbán Éva