A mai Kossuth téren megtartott tüntetés után sikerült feltennünk néhány kérdést Budaházy Bernadettnek, a hazafi feleségének. Alább a Kuruc.info gyors-interjúját olvashatják:
– Tulajdonképp mit szerettetek volna üzeni a mai tüntetéssel?
– Azt szerettük volna üzenni, hogy Budaházy György immáron 15 hónapja börtönben van, és – állítólag – közben történt egy forradalom. A forradalmárok pedig börtönben vannak, Gyuri mellett két másik hazafi is. Ha forradalom volt, akkor a Gyurcsány-érában elindított perek miatt a Budaházyra kirótt 500 ezres büntetést miért terhelik rá a házunkra most, amikor már „új ország” van?
– Szerinted azok, akiknek a tüntetés üzenetét címeztétek, meghallották, értették, szívükre vették az üzenetet?
– Igen, értették. Én úgy érzem, hogy hosszú idő óta az első tüntetés volt, amikor megmozdultak az emberek. Nem voltak 10 ezren, de jóval többen voltak az eddigiekhez képest, több százan (1500-2000 fő) jöttek el ma a Kossuth térre. Amúgy kevesen vannak, akik ma rászánják az idejüket, hogy kijöjjenek a tüntetésre, de ez a mai egy áttörés volt, Gaudi-Nagy Tamás szerint is.
– Mi a véleményed, fog tenni a Fidesz-kormány lépéseket annak az ügyében, hogy Gyurit végre hazaengedjék?
– Jó kérdés, erre nem tudok érdemben reagálni, hiszen nincs kapcsolatom a Fidesszel.
– Csak azért kérdem, mert Orbán nemrégiben a személyi változtatásokról szólva megjegyezte, hogy emiatt éri őket a legtöbbet támadás. Ha jól tudom, Gyuri ügyeit rendszeresen tárgyalják olyan bírók, akik személyes érintettségüknél fogva nem szabadna foglalkozzanak az ügyével. Akkor hol vannak a személyi változások?
– Én azt gondolom, amíg a bíróságokon és az ügyészségeken nem lesznek tényleges változások, addig a mi ügyükben sem lesz változás. A Gyuri ügyében is pártállami múlttal rendelkező bírók és ügyészek járnak el. A most csütörtöki tárgyalásán is olyan bírónő jár el, aki személyes haragban, perben van dr. Gaudi-Nagy Tamással, Gyuri ügyvédjével. És hát ők (két bírónőről van szó) tartják bent előzetesben Gyurit.
...és a gyerekek
– Azokkal a tüntetőkkel, akikkel tudtál pár szót váltani, hogy érzékelted, nekik mi a meglátásuk?
– Mindannyian felháborodásuknak adtak hangot – köztük olyanok is, akik vállalták azt, hogy fideszesek –, hogy Gyuri még mindig börtönben van.
– A tüntetés indított el intézkedési folyamatokat Budaházy kiszabadítása irányába?
– Igen, Morvai Krisztina honlapjáról letölthető az a petíció, amiben követeljük a politikai foglyok szabadon bocsátását. Ez a dokumentum továbbra is letölthető és aláírható, eddig már több ezren írták alá. Továbbá: amint azt dr. Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő a tüntetésen bejelentette, Budaházyt jelölik az Európai Tanács által meghirdetett emberi jogok díjára.
– Bár tudom, hogy a helyzet nem ad sok okot örömre, de a mai tüntetést vizsgálva, azért érzel némi biztatást, hogy nem vagy egyedül?
– Természetesen, akik eljönnek egy ilyen megmozdulásra, azok mind támogatnak. Nagyon sokan jöttek oda hozzám, hogy biztassanak, nagyon kedvesek voltak. Éreztem a szeretetüket. A válaszom a kérdésedre tehát: igen, mindenképp igen.
– Szerinted milyen haszna lehet egy ilyen tüntetésnek?
– Talán az, hogy a médián és a világhálón keresztül eljut a történet azokhoz, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak eljönni, és elgondolkodnak azon, hogy itt van ez a Budaházy György, aki ellen 12 eljárást indítottak 2002 óta, ez a terror-buli a 13-ik, akkor rájönnek arra, hogy lehet, hogy holnap belőlük lesz „terrorista”, csak azért, mert rossz időben léptek ki a házuk ajtaján.
– Pár szót, ha mondanál Gyuri állapotáról. Hogy van, hogy bírja?
– Én most egy kicsit úgy éreztem, hogy emiatt, hogy a laptopot elvették tőle, mintha egy kicsit leengedett volna. Szó szerint azt mondta, hogy olyan piti szintre süllyedtek le, hogy már nem tudnak mivel kicseszni vele, ezért ilyenekkel próbálkoznak. Sérül a védelemhez való joga, mert így meg sem ismerheti az ellene felhozott vádakat. Azért is jó egy-egy ilyen tüntetés, mert Gyurinak nagyon sokat számít az, hogy tudja: nincs egyedül, nem felejtették el.
– Köszönöm az interjút és sok erőt, kitartást kívánok neked, családodnak és Gyurinak!
– Köszönöm szépen, az ő nevében is.
(Florian Geyer, Kuruc.info)
Kommentáld!