Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A hozzám, illetve a „a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket” vizsgáló albizottsághoz írott, de nem nekünk címzett levelét megkaptam.
Levelében az 50/2003 AB határozat egy félmondatára hivatkozással indokolja távolmaradását. Ahogy Ön is fogalmaz, ezt nem lehet félreérteni: a mondat egésze éppen az önkéntes részvétel kötelezettségét teszi egyértelművé, melyet mind az Alkotmány 21 § (3) bekezdése, mind a fenti alkotmánybírósági határozat egyértelműen rögzít. Sőt, az Alkotmánybíróság az idézett határozatában éppen arra tesz javaslatot az Országgyűlésnek, hogy a megjelenési kötelezettség elmulasztását is szankcionálja. Az Alkotmány világos rendelkezését és a hivatkozott határozatot ismerve két esetben juthat valaki arra a következtetésre, hogy az albizottság előtti megjelenés nem kötelező. Az egyik eset, ha az illető alapvető szövegértési nehézségekkel küzd, vagy ha tudatosan valótlanságokat állít.
Miniszterelnök Úr! Önre az előbbi nem jellemző.
Az albizottság eddig mintegy félszáz személyt hallgatott meg, köztük az Ön kormányának két miniszterét, egy államtitkárát, az Ön által a 2006 őszén történtek vizsgálatára felkért bizottság vezetőjét és egy tagját, valamint az Ön hivatali ideje alatt szolgálatot teljesítő két budapesti és két országos rendőrfőkapitányt. Valamennyien tisztában voltak azzal, hogy az albizottság előtti megjelenés alkotmányos kötelezettség. Beszédes, hogy csak Ön és Szilvásy György voltak azok, akik a nyílt alkotmánysértést is vállalták azért, hogy még formálisan se kelljen közreműködniük az igazság kiderítésében.
Levelében arra hivatkozik, hogy az albizottság „összetétele miatt elfogult, így politikai értelemben nyilvánvalóan illegitim”.
Az elfogultság vádja a parlamentáris demokrácia alapvető működési elveinek teljes félreértéséről tanúskodik. „A bizottsági tisztségviselők és tagok pártatlanságáról pedig általában azért nem lehet szó, mert leginkább a választásokon a Parlamentbe jutott pártok képviselői alkotják a parlamenti bizottságokat” – idézet az Ön által hivatkozott alkotmánybírósági határozatból. Nyilvánvaló, hogy egy pártok képviselőiből álló parlamenti albizottságtól a pártatlanság helyett az várható el, hogy a meghallgatottak számára korlátozás nélkül lehetőséget adjon álláspontjuk ismertetésére. E tekintetben az albizottságon Önnek nincs mit számon kérnie, mivel ez minden meghívott és meghallgatott személy számára biztosított volt.
A „politikailag illegitim” kifejezésnek különös kicsengést ad az, hogy e vádat éppen Ön fogalmazza meg. A fogalom helyes használata különösen elvárható attól, aki e kategória iskolapéldáját megteremtette. Másfél-két éven át folyamatosan hazudni, majd a választások után a kampányban tett ígéretek ellenkezőjét megvalósítani valóban politikailag illegitim cselekedet. Ön ezt tette, és éppen az Ön által vezetett kormány politikai illegitimitása volt az előidézője azoknak az eseményeknek, amelyeket az albizottság vizsgál.
A bizottság munkájában résztvevő pártok mindegyike egyértelművé tette a választási kampány során, hogy a 2006 őszén történtek parlamenti kivizsgálását indokoltnak tartja. E pártok prominens képviselői már 2006-ban felemelték szavukat a példátlan rendőri jogsértések ellen. E pártokra a magyar választópolgárok 80 százaléka szavazott, és a parlamenti mandátumok több mint 85 százalékának birtokosai. Politikailag illegitimnek tehát legfeljebb e parlamenti albizottság vizsgálatának elmaradását lehetne nevezni.
Ön levelében egy Vadai Ágnes által megnyert perre hivatkozik, mely Ön szerint bizonyítja a Fidesz és a rendbontók közt fennállt kapcsolatot. Én egy másik perre emlékeztetném, melyet Orbán Viktor nyert meg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal szemben. A minisztérium azért perelte be a Fidesz elnökét, mert 2007. február 26-án a TV2 Tények című műsorának nyilatkozva azt a véleményét fogalmazta meg, hogy „Magyarországon 2006. október 23-án a rendőrség politikai nyomásra és utasításra hajtott végre saját polgáraival szemben brutális rendőri akciókat”. Az Ön logikája mentén haladva az ítélet egyértelműen bizonyítja, hogy a rendőrség az Önök utasítására alkalmazott példátlan erőszakot a békés polgárokkal szemben is. Az igazság azonban az, hogy a bíróság ezekben az esetekben nem az állítás valóságtartalmát vizsgálja, hanem a véleménynyilvánítás szabadságát részesíti védelemben. Azt a véleménynyilvánítási szabadságot, melynek része a gyülekezési jog is, melyet Magyarországon az Ön miniszterelnöksége idején a rendőrség nem csak nem biztosított, hanem - az erőszak nyílt alkalmazásától sem visszariadva - korlátozott.
Ön levelében azt állította a Fidesz politikusairól, hogy „a bajkeverőket, randalírozókat mentették.” Ez az állítása sem felel meg a valóságnak. Egy nappal az MTV székházának ostroma, és két nappal az Ön évekig tartó, választási győzelmet eredményező hazugság-politikájának lelepleződése után az Országgyűlés az ellenzéki pártok szinte egyöntetű támogatásával fogadta el „Az erőszak ellen a békességért” című politikai nyilatkozatot (P/956.). A Navracsics Tibor és Semjén Zsolt, valamint az akkori kormánykoalíció frakcióvezetői által aláírt ötpárti nyilatkozat szerint „mi, a parlamenti pártok képviselői ezért arra szólítjuk fel hazánk polgárait, hogy politikai vitáikat az erőszak eszközét egyértelműen elutasítva, a más nézetek képviselőivel szembeni toleranciával, az ország nyugalmának és rendjének megőrzése mellett folytassák le”. „Az ország rendjéért és a polgárok biztonságáért érzett felelősségünktől vezérelve ezért fölszólítjuk mindazokat, akik az elmúlt órákban a békés és demokratikus tüntetéseket rendbontással zavarták meg, mások testi épségét szándékosan veszélyeztették, vagyonában kért tettek, hogy haladéktalanul hagyjanak fel ezekkel a cselekedetekkel és tartózkodjanak a további jogsértésektől.” A félreérthetetlenül világos szavak nem csak az Ön által megfogalmazott vádak alaptalanságát bizonyítják, hanem azt is, hogy az Ön valósághoz való viszonya továbbra is rendkívül sajátos.
Az alaptalan vádak helyett őszinte válaszokra lenne szükség. Politikai pártállástól függetlenül a 2006 szeptemberében és októberében történteket szinte valamennyi választópolgár a rendszerváltozás óta eltelt időszak legemlékezetesebb eseményei között tartja számon. Ekkor Ön nemcsak a helyzet előidézője, hanem az ország első számú politikai vezetője is volt, ezért mindenki joggal vár választ arra, hogy milyen utasításokat adott Ön a rendőrségnek? Miért részesítette politikai védelemben az ártatlan polgárokkal szemben soha korábban nem tapasztalt tömeges és példátlan brutalitással fellépő rendőri állomány vezetőit? Hogyan fordulhatott elő, hogy több mint másfél évtizeddel a rendszerváltozás után ártatlanul őrizetbe vett személyeket, köztük magatehetetlen nőket és fiatalokat kínozzanak meg börtönökben? Hogyan maradhatott következmények nélkül az egész országban kizárólag Önt lenyűgöző és Önben hálát ébresztő rendőri fellépés?
Ön sajnálatát fejezi ki a „sérült civilek és a munkájukat végző sérült rendőrök” iránt. Mi is sajnáljuk mindazokat, akiket a jogszerűség talaján állva bármilyen sérelem ért. Ezért fogadtuk el a rendőri brutalitások elszenvedőinek kártérítéséről szóló országgyűlési határozatot, és ezért fogja kezdeményezni az albizottság a jogszerű eljárásuk során megsérült rendőrök kártérítését is.
Önnek azonban nem sajnálkoznia kell, hanem bocsánatot kérnie!
Ön bátorságot mutatott akkor, amikor rendőrök százai védték, de gyávának bizonyult, amikor egy országgyűlési albizottság előtt kellene választ adnia a mindenkit érdeklő kérdésekre!
Miniszterelnök Úr!
Ön egy dologban következetes csupán. Sem akkor, 2006-ban, és azóta sem tartja magára nézve kötelezőnek az ország alkotmányos rendjét.
Budapest, 2010. szeptember 30.
Gulyás Gergely
gondola
Kommentáld!