Nagyon sokszor halljuk, hogy a zsidó érdekeltségű média „lenácizza”, „lefasisztázza” a különböző nemzeti radikális szerveződéseket, személyeket. Itt elsősorban a Jobbik Magyarországért Mozgalomra, és a hozzájuk szorosan kapcsolódó, manapság már Új Magyar Gárda elnevezésű formációra gondolnak. A gondolkodó emberek - s a nácizók is – tudják az igazságot ezekkel az állításokkal kapcsolatban. Tény a következő: a Jobbik és a Magyar Gárda nem hungarista, nem nemzetiszocialista párt és szerveződés. A fasisztázást és a nácizást (mely a német nemzetiszocialisták gúnyneve csupán) különösebben nem is érdemes említeni, hiszen nem Olaszországban vagy Németországban vagyunk. Mi lehet tehát az oka ennek az összemosásnak? Az ellenség részéről a szándék egyértelmű.  

Tudják, hogy a Hungarizmus a legkérlelhetetlenebb ideológiai ellensége a jelenleg regnáló zsidó-demokrata rendszernek, és ez az a mozgalom, melyet az idők során a leginkább besároztak, (elsősorban a holokauszt-dogmával) és ezért úgy gondolják, ha valakit „lenáciznak”, akkor aztán érvelniük is szükségtelen, hiszen egy „nácival” vitázni és beszélni sem érdemes. El kell keserítenem azonban hazánk tönkretevőit. Ugyanis az esztelen nácizás mára már teljesen kiüresedett fogalommá vált, (értsd: az a „náci”, akit a zsidók nem szeretnek) de kijelenthetjük azt is, hogy a Hungarizmus az ún. nemzet oldalon belül, tehát a nemzeti radikálisok körében már egyáltalán nem számít olyan szitokszónak, mint pár évvel ezelőtt. Ma már csak a nagyon karrieristák körében tartja magát az a hozzáállás, miszerint az elhatárolódás az egyedül üdvözítő megoldás azzal a hatalommal szemben, akik ellen állítólag éjjel-nappal harcolnak. Örvendetes tény, hogy a Hungarizmus egyre inkább kezd a helyére kerülni a nemzetben gondolkodó emberek körében. Lássuk tehát, hogy melyek a lényeges különbségek a Hungarizmus és a nemzeti radikalizmus között.

Ugyanis manapság gyakran hallani azokat a hangokat, melyek a nemzeti oldal egységességének a szükségességéről szólnak. Nem egyértelmű azonban, legalábbis megosztottságot szül közöttük is annak eldöntése, hogy a hungaristák beletartoznak-e ebbe a körbe. De ez nem is csoda, hiszen míg a hungaristák körében egységes ideológiai állásfoglalások vannak, addig ez nincs így a nemzeti radikálisoknál. De ez rögtön felvet egy kérdést, ideológia-e a nemzeti radikalizmus?

Ideológiai alapok

Rögvest az elején tisztáznunk kell, hogy melyek a kizárólagosságra törekvő ideológiák alapvető jellemzői, hiszen ez az alapja mindennek, ebből vezethetőek le a további okfejtések. Egy teljességigényű világnézeteknek elsődleges tulajdonsága, hogy nem elégszik meg a rivális ideológia háttérbe szorításával, annak teljes legyőzésére törekszik. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez mindig is így volt a világtörténelem folyamán. A totalitárius ideológiák közé sorolandó a Hungarizmus is, mely a történelem kihívásaira minden esetben nemzetérdekű válaszokat fogalmaz meg. Teszi ezt önérdek és haszon nélkül, mert a hungaristák számára a vezetés nem érdekhatalom, hanem szolgálat. De a totális rendszerek közé sorolható az egy tõrõl fakadó bolsevizmus és liberalizmus (még ha látszólag ez nem is egyértelmű). E három ideológián kívül még az ultradextro-konzervativizmus említhető még a teljességelvű kategóriában. Bár, kétségtelen, ez utóbbi kissé más megközelítést igényel, de ebbe most nem kívánok belefolyni. Mint bizonyára észrevette az olvasó, nem soroltam e világnézetek közé a nemzeti radikalizmust. Nem véletlen, hiszen az nem nevezhető ideológiának, sokkal inkább egy erős érzelmi töltetű világképnek. Napjainkban lett igazán felkapott e szókapcsolat, de megerősödése szemmel láthatóan 2006. szeptemberében következett be, amikor kirobbant az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése miatti botrány. Nem beszélhetünk addig egységességről, míg megtalálhatóak közöttük keresztények, pogányok, sámánhitűek, monarchisták, demokraták, és a sor hosszasan folytatható. A leghelyesebb meghatározás az, ha egyszerű gyűjtőfogalomként kezeljük a nemzeti radikalizmust, melyet nem egészében kell szemlélni, hanem külön-külön, az adott szervezet vagy személy munkásságát és megnyilvánulásait figyelembe véve.

Ezzel szemben áll a Hungarista Mozgalom, ahol - mint egy teljességelvű világnézetet vallók közössége – az ideológiával tisztában lenni elvárt, s abból engedni nem szabad. Teljesen jól körül határolhatóak az eszmei irányvonalak, az erkölcsi, szellemi, és az anyagi alapok, mely három pilléren nyugszik a Hungarizmus. Kereszténység, nacionalizmus, szocializmus. A Szálasi Ferenc által meghirdetett Hungarizmus az ezeréves Magyarország területén élő népek korszerű nemzeti, gazdasági és szociális életrendjét jelölte ki, amely életrend és életösszhang alkotó tényezői az időtől és külső körülményektől teljesen független, állandó jellegű elemei a Hungarista Magyar Birodalom életrendjének.

A nemzeti radikális és a hungarista szervezetek

Miután áttekintettük, a lényegre szorítkozván, hogy melyek a lényeges ideológiai (már ugye amennyiben beszélhetünk a nemzeti radikalizmusnál ideológiáról) különbséget, nézzük, hogy mely szervezetek képviselik ezeket. Először is lássuk, hogy szerintünk ki tartozik a nemzet oldalhoz, és ki nem. Világosan le szeretnénk szögezni, hogy hogyan viszonyulunk a különböző nemzeti radikális csoportokhoz, szervezetekhez, s hogy milyen feladatokat látunk magunknak a nemzeti ellenállás berkein belül. Annál is inkább, mert különböző hírek terjengenek róla, így hát tiszta vizet szeretnénk önteni a pohárba. Mi azokat a személyeket, közösségeket, csoportokat és szervezeteket ismerjük el a nemzeti oldalhoz tartozónak, melyek nemzetben gondolkodnak, elutasítják a jelenleg regnáló rendszert, s harcolnak ellene. Ki-ki a maga módján, akár különböző módszerekkel is. Mi nem ismerünk jobboldali és baloldali erőket, mi nemzetben gondolkodó, illetve nemzetellenes erőket ismerünk. Akik az előbbibe tartoznak, azokkal szükségképpen (még ha árnyalatnyi, sőt, nagyobb véleménykülönbségek is vannak) egy oldalon állunk. A történelem majd eldönti, hogy a jövőben milyen viszonyban leszünk velük, a döntés az ő kezükben van.

Mi, Magyarország boldogulását a Hungarizmus megvalósulásában, annak gyakorlatba való átültetésében látjuk. Ideológiánkat feladni nem akarjuk és nem fogjuk, mert meg vagyunk róla győződve, hogy a kiutat és a valódi változást a Hungarizmus jelenti. Ebből következően az együttműködés csak úgy jöhet létre bármely szervezettel, ha az tiszteletben tartja világnézetünket. Pozitívum, hogy az utóbbi időben egyre több hazafias gondolkodású szervezet keresi a kapcsolatot a hungaristákkal.

A nemzeti radikális erők alapvetően két részre bonthatóak. Az egyik fele a parlamentarizmus útját választotta, – mely véleményünk szerint az ellenség által kijelölt küzdőtér – ez a Jobbik. Hozzá szorosan köthető a Magyar Gárda, a kettő szervezet egymástól nem elválasztható, de már nem teljesen helyénvaló, ha egyként említjük őket. Rengeteg apró szervezetecske csapódik még hozzájuk, melyek neveit felsorolni sem érdemes, mint ahogy az az álláspontunk, hogy a nemzeti oldalon lévő szervezet jó háromnegyed része úgy felesleges, ahogy van. Hiszen mindegyik ugyanazt mondja, alapvető különbség nincs. Inkább arról beszélhetünk, hogy különböző „kiskirályok” szeretnének a saját „szemétdombjukon” kapirgálni.

A nemzeti radikálisok másik fő irányvonala viszont nem a parlamentarizmus útján kívánt haladni – véleményünk szerint ezt helyesen is látták. E vonulatnak a fő szerveződése a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), melyet Zagyva Gyula vezet, tiszteletbeli elnöke pedig Toroczkai László. Ehhez a vonalhoz köthető egyébként Budaházy György is, aki jelenleg (több társával egyetemben) az elnyomó rezsim börtönében raboskodik. Feltételezések szerint ők állnak a Magyarok Nyilai mögött. Az információk nem egyértelműek, ezért itt, e helyütt ezzel nem kívánok foglalkozni. De szintén ehhez az irányhoz sorolható a tavaly megalakult Betyársereg is, mely Toroczkai és Tyirityán nevéhez köthető. Megemlítendő, hogy az Örző Magyar Gárda Mozgalom – mely annak idején elvetette, hogy a Jobbik „párthadserege” legyen – szintén ehhez az irányvonalhoz tartozik. A Jobbik látványos térnyerése azonban ezeket a szervezeteket is - az Őrző Magyar Gárda kivételével - a szegedi vezetőségi megbeszélés során átállította a parlamentalizmus útjára, Budaházy számára ma is gyűjtik a jelölő szelvényeket.

A hungarista oldalon jelenleg két szervezet található; a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és a Pax Hungarica Mozgalom (PHM). E két szervezet a tavalyi év márciusában közös együttműködési nyilatkozatot is tett.

Mindkét szervezet természetesen elveti a parlamentarizmusnak még a lehetőségét is, mert ahogyan Szálasi Ferenc mondta egykor, az teljességgel helytálló ma is;

„Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében. Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: a népmozgalom”

A fenti szervezetek működése

Miután röviden és tömören vázoltuk, hogy azok az irányvonalakat, melyek a nemzeti oldalon megtalálhatóak, vizsgáljuk meg, hogy ezek hogyan viszonyulnak a rendszerhez, céljaikat miképpen kívánják megvalósítani. A Jobbik – mint azt már fentebb is említettük, - a Parlamentbe kíván jutni, a tavaly júniusi EP választás eredménye óta egyfajta hurráoptimizmus van jelen a nemzeti oldalon, ami teljesen elhibázott és káros. Az nehezen vitaható, hogy a Jobbik bejut-e az országgyűlésbe, az viszont erősen kétséges, hogy ott mihez kezd. A hungaristák álláspontja szerint a rendszer belülről nem változtatható, a rendszer maga a hiba. Ha pedig a Jobbik a hatalom közelébe kerülne, az a párt már nem az lenne, amely még most. Jó példa erre Nick Griffin esete, (akinek pártja ráadásul még csak a hatalom közelébe sem került, csak mandátumot szerzett az EP-ben) akiről korábban így írtunk:

„A brit nemzetiek elnöke büszkélkedve meséli el, hogy sikerült egy antiszemita és rasszista pártot (merthogy az ő pártja kezdetben ilyen volt) ezen nézeteitől megfosztani és ezáltal konszolidálni. Ne felejtsük el, hogy ezektől a tanoktól a magyar nemzeti radikálisok is mentesek. A Jobbik már megjelenése óta hangoztatja, hogy a zsidókérdés történelmi kérdés, mellyel történészeknek kell foglalkozniuk, és nem politikusoknak. Annak az eldöntését, hogy ez mennyire van így, döntse el mindenki maga. Az etnikai megkülönböztetés kapcsán Balczó Zoltán nem átallott úgy fogalmazni pár hete a Duna Tv-ben, hogy ő és pártja nem rasszisták, hiszen nem faji alapon közelítik meg a cigánysággal kapcsolatos problémákat. Tehát ebből kifolyólag a Jobbik a fajok közötti egyenlőséget vallja. Bár szívesen megkérdezném a már említett párt képviselőitől, hogy szerintük van-e egyenlőség olyan népek között akik száz éve már repültek, illetve olyanok között akik ma még a kereket sem ismernék, ha az előbbiek nem mutatják meg ezt nekik. Sajnos erre nincs lehetőségem.”

Ettől függetlenül a fent említett párt vezetőségének elhatárolódásait az egyszerű tagsággal nem azonosítjuk feltétlenül, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy nagyrészt egyszerű, becsületes és tisztességes magyar emberekről van szó, akik az utolsó lehetőséget látják a Jobbikban, s kiábrándultak már a jelenlegi politikai gazemberek garnitúrájából, és persze elegük van a féktelenül tomboló cigányterrorból is. Viszont azt változatlanul tartjuk, hogy aki elmegy szavazni, az ennek a zsidó rendszernek a fenntartását szolgálja. Akár tud róla, akár nem.

A nemzeti radikális tábornak a másik meghatározó része, az ún. „Toroczkai-Budaházy” kettős, a HVIM, a Hunnia (mely nem teljesen azonos a HVIM-el) az elmúlt években az utcai harcokban (nemzeti ünnepek alkalmával, különböző tüntetések után) látta elérhetőnek azt a célt, hogy a rendszert megváltoztassa, esetleg megdöntse. Úgy tűnik azonban, hogy beláthatták, ez nem vezethet eredményre. Toroczkai újabb kezdeményezése, a Betyársereg már egy sokkal átgondoltabb koncepcióra enged következtetni. Bár az információk még meglehetősen hiányosak, várjuk ki, hogy mi lesz belőle. Mindenesetre értelme biztos, hogy több van, ellentétben a hasztalan utcai harcokkal, az olyan harcokkal, amikor csak azért mentek ki az utcára, hogy balhé legyen (nem mind ilyen, például a buzi-felvonulás 2008-as megakadályozása teljesen helyénvaló volt, a cél reális volt, ezért sikerült is elérni).

A hungarista szervezetek szerint viszont a rendszer nem változtatható meg belülről, és nem is dönthető meg az utcáról. Legtökéletesebben Hubay Kálmán szavaival tudom összefoglalni azt, amit gondolunk a rendszerről:

„Vegyék végre tudomásul: Mi semmi ellen sem tiltakozunk, amit a rendszer csinál. Vegyék végre tudomásul: Mi semmit sem helyeslünk, amit a rendszer csinál. Mi mindent megértünk, amit a rendszer csinál és semmit sem értünk meg, amit a rendszer csinál. Mert mi egy egészen külön világ vagyunk. Új út, új cél, új politika, új rendfelfogás, új célkitűzés, új módszer, új rendszer, új világ. A vádak lepattannak rólunk, a dicséretek közömbösen hagynak, az esetleges kedvezésekből nem kérünk, a támadásoktól nem félünk. Lakat alatt is erősebbek vagyunk, mint ők az összes paragrafusaikkal és megtorló készségükkel. Mert mi vagyunk az erő, a jövő, a fiatalság, a HUNGARISTA ÁLLAM. Ránk - ha nem tudnák a rendszer urai, még annál is különb megpróbáltatások várnak, mint amit ők eddig kiagyaltak számunkra. Nem tudnak ők kitalálni annyi megpróbáltatást, amennyire mi el ne lennénk készülve. Mert számunkra nem fontos a nyugalom, nem fontos a biztonság és nem fontos az élet. Ezért vagyunk és ezért maradunk. És ezért győz rajtunk túl a hungarista eszme.”

A hungaristák szerint a rendszer összeomlása előbb-utóbb elkerülhetetlen, s erre készülni kell. Az MNA elsősorban katonailag képzi tagjait, sőt, nyilvános táborokat tart, melyre jelentkezhetnek kívülállók is, - az ilyen táborok miatt vinnyogott nemrégiben a zsidó média egyébként – készülnek az összeomlás utáni időkre. A PHM profilja jórészt nemzetfelvilágosító munka, erőteljes propaganda tevékenység, erkölcsi-szellemi nevelés, (ez természetesen az MNA-nál is megvan) előadások, köztéri rendezvények, melyek kapcsolódhatnak egy-egy történelmi dátumhoz, mikor leróják tiszteletüket a Hőskorszak nagyjai előtt, de lehet tüntetés is. Például tavaly áprilisban az Igazság menetével a rendszer ideológiai alapkövét (holokauszt) vették célba, hatalmas média visszhanggal. Jelenleg az Új Honfoglalás terven dolgoznak.

Nagyon fontos egy kérdésre válaszolnunk még. Gyakran vágják a fejünkhöz, hogy miért utasítjuk el a parlamentizmusban való részvételt, hiszen annak idején Hitler és az NSDAP is választások útján vette magához a hatalmat, de a Nyilaskeresztes Párt is elindult 1939-ben a választásokon (amelynek körülményeit ismerjük, tudjuk, hogy egyenlő feltételek mellett valószínűleg kormányra került volna). A válasz nagyon egyszerű, ugyanis a körülmények azóta merőben megváltoztak. Lényegi különbség van az 1945 előtti, és az azt követő időszakban Európában (most beszéljünk csak a liberális demokráciákról, hiszen a bolsevizmus idején szó sem volt választásokról). 1945 előtt nem úgy volt felépítve a rendszer, ahogyan ma, hiába voltak szavazások. Akkor még indulhattak a választásokon autokrata és demokrata pártok egyaránt. Hiszen Hitler és az NSDAP sohasem mondta, hogy ők demokraták lennének, mégis indulhattak. 1945 után már tanultak a történtekből, (nem a holokauszt) és nem akarták újra ugyanazt a hibát elkövetni. Tehát ma már csak azok a pártok indulhatnak a választásokon, akik elfogadják a demokrácia kereteit. Hovatovább, csakis az ilyen pártokat jegyzik be. Tehát már itt megbukna a dolog, hogy nem jegyeznének be egy hungarista pártot. Logikus a következtetés, hogy az egyetlen út a népi ellenállás útja, mely semmilyen szállal nem kötődik ehhez a rendszerhez. Pont ezért életképes. Valódi, mélyreható változás és rendszerváltás – s ezt lelkük mélyén a nemzeti radikális nemzettestvéreink is érzik, érezniük kell – csak a Hungarizmus megerősödéssel jöhet el. És jönni is fog.