Üzent* az Olt, Maros, Szamos,
> Minden hullámuk vértől zavaros,
> Halljátok, ott túl a Tiszán,
> Mit zúg a szél a Hargitán?
> Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
> Erdély hegyein sűrű fellegek?
>
> Ez itt magyar föld és az is marad,
> Tiporják bár most idegen hadak,
> Csaba mondája új erőre kél,
> Segít a vihar és segít a szél,
> Segít a tűz, a víz, a csillagok,
> S mi nem leszünk mások, csak magyarok!
>
> Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
> Halott vitézek lelke jár velünk.
> Előttünk száll az ős Turul-madár,
> Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
> Ember lakol, ki ellenünk szegül,
> A székely állja, rendületlenül!
>
> Üzenik a gyergyói havasok:
> Megvannak még a régi fokosok!
> Elő velük, jertek, segítsetek!
> Székely anya küld egy üzenetet:
> Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
> Rablóhordák
> szívják a vérünket!
>
> Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
> E végső harcban: egyedül leszünk!
> És a honszerző hősök hantja vár,
> Ha odavész az ősmagyar határ!
> És ha rablóknak kedvez a világ,
> Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
>
> Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
> Székelyföld nem terem több kenyeret,
> Elhervad minden illatos virág,
> Mérget terem minden gyümölcsfaág.
> Vizek háta nem ringat csónakot,
> Székely anya nem szül több magzatot!
>
> Vadon, puszta lesz az egész vidék,
> S végezetül, ha ez sem lesz elég,
> A föld megindul, a mennybolt leszakad,
> De Erdély földje csak magyar marad!
>
> Kárpáti Piroska
> (tanítónő; a románok e verséért 1920-ban
> felakasztották)
Kommentáld!