Információink szerint november 23-án jött ki a nyomdából egy kis példányszámú, leplezőnek szánt dokumentumkönyv, A Magyar Gárda kivéreztetése. A volt gárdisták által álnéven írt alkotásról először mi számolhatunk be.

Talpas álnév alatt nyomták ki a 298 oldalas könyv mindössze száz példányát. Két volt gárdista írta a könyv gerincét, de ők nem akarják vállalni a nevüket: nem bújkálnak, személyes interjúra is hajlandóak, de nem írnák magukra, hogy ők felelősek ezért. Munkájukban segítették őket a szervezet magas rangú tagjai (ha valóban értelmezhetőek a rendfokozatok egy ilyen rövid életű, hányattatott sorsú mozgalomban), vezérkari tiszt és századparancsnok is. A cikk végén a birtokunkba jutott két fejezet (a feloszlatás körüli jogi huzavona és az utószó, a szerzők bemutatkozása) nyers szövege megtekinthető.

A Magyar Gárda szándékos leépítésével mi is foglalkoztunk, és gyakorlatilag nyílt titok, hogy nem csupán a konszolidált politikai elit, de még a radikális párt számára is inkább nyűg már, mint jó reklámfogás a gárdázás. A belső visszaélések és aggályok jelentős része is nyilvánosságot nyert, a sorozatos botrányok hangja pedig elnyomta a hagyományőrzés és katasztrófavédelmi önkéntességének sovány híreit.

A Gárda agonizálása már hónapokkal ezelőtt kezdődött, még a Jobbik választási eredménye előtt. A könyv fejezetről fejezetre járja be a zászlóbontástól a szakadás(ok)ig tartó időszakot, egészen a mostani kavalkádig, mikor egyszerre akarják csendőrökké tenni, de a polgárőrségbe is olvasztani a tagokat.

A helyesírási hibákkal és nem is éppen hibátlan szerkesztéssel rendelkező könyv éppen tökéletlenségében lesz hiteles: a radikális jobboldal (vagy akár újközép) jellemző árulásvádja mellett a konspirációs mániája is ismert. Nyilvánvalóan könnyű volna elütni a vádakat azzal, hogy csak a gárda szétverése a cél, de azt biztosan nem egy saját zsebből néhány példányban kiadott amatőr könyvvel próbálnák megvalósítani. Egyébként pedig a szerzők számára nincs is erre szükség: Dósa eltávolítása éppen ennek kezdete volt a Jobbik részéről, mely nehezen viselte, hogy nincsen elegendő fennhatósága a szervezet fölött. Az őt követő kapitány, Kiss is ennek áldozatává vált, akit egyébként a csapat szétveréséért felelősnek tartanak.

A könyv fülszövege éppen Kiss Róbert idézetét tartalmazza: „Csakhogy a választások után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Gárdát létrehívó Jobbik nem akarja irányítani azt, sem stratégiai, sem semmilyen szinten. Csak el akarja lehetetleníteni, jelentéktelenné akarja tenni, miután felhasználta a Gárda erejét, a párt elérte célját és bekerült a Parlamentbe. [Vona Gábornak] A szemére vetettem, hogy hazudott a párt szimpatizánsainak és a gárdistáknak, amikor arról beszélt, hogy neki szívügye a Magyar Gárda. Az igazság az, hogy kihasználta a gárdát politikai célokra, ahogy tette ezt a Jobbik vezérkara is." Kisst egy érdekes módon felbukkant rejtett kamerás videó buktatta le, mikor – nevéhez hűen – egy tizenéves lánnyal csókolózott a házas kapitány. Eztán mondatták le, de most a Csendőrséget vagy éppen Templomőrséget vezeti (ki tudja már követni a sok gittegylet nevét?).

A könyv másik érdekes felvetése, hogy a Jobbik nem is kívánta megvédeni a feloszlatástól a Magyar Gárda Egyesületet. Kérdésünkre a szerzők azt is megerősítették, hogy véleményük szerint a gárda széthullása miatt Vona Gábor mellett Gaudi-Nagy Tamást terheli a felelősség. Belső levelezésekkel és egyébként nem túl fajsúlyos ombudsmani, minisztériumi tájékoztatásokkal vezet végig a könyv az úton, amely egy újabb szomorú nagyon magyar történet.

A szerzők egyike 2007 októberétől 2010-es kizárásáig, másikuk 2008 elejétől a 2010. április 30-i megszűnésig volt gárdista. Tollukat nem a bosszúvágy, csak a csalódottság vezette, mikor papírra vetették, hogy milyen ellentmondásokat, tisztességtelenségeket és ügyetlenséget tapasztaltak. Semmiképpen sem kedves olvasmány azoknak, akik jelenleg is lelkes, tapsikoló gárdistaként vesznek még mindig részt az egyre kevésbé látványos, inkább hörgőkórussá alakuló színjátékban, és a jobbikosok sem szívesen forgatnák, mivel a szerzők egyértelművé teszik csalódottságukat és kiábrándultságukat.

Az interjúban azt mondták a szerzők, hogy a gárdán belüli erkölcsiség az átlagon felüli, az intelligencia viszont alatta van. Hogy összekeverik-e az erkölcsösséget a tettrekészséggel, segíteni akarással, nem tudjuk, de ez megmagyarázná a lelkes, tenniakaró, mégis tehetetlen emberekkel való bábként való játszadozás okát. Aki egy közösség tagja s lelkesen reménykedik, gyakorlatilag éppúgy a hite által vezérelt, mint egy vallásos ember. Mély fájdalom összetörni látni ezt a fékevesztett, szilaj hitet a valóság kemény talaján.

Érdekes-e A Magyar Gárda kivéreztetése? Annak, aki nem követte a gárda tündöklését és kétségtelen bukását, egyáltalán nem. Annak, aki követte, és pontosan tudta, mi történik, szintén nem újdonság, de megerősítés. Azoknak lenne fontos, akiknek az életük része, akik az identitásukat egy valamilyen cél által vezetett szervezet színeiben igyekeztek megtalálni. Akár egy mentőövnek is tekinthető, melyért bátran nyúlhatnának azok is, akik most irányítják akár a Jobbik pártot is. Ez már a nagyok játszótere, és a hibákból tanulni kell.

A könyvet önköltségi áron (mely a kis példányszám mián 3000 forinthoz közeli összeg lehet), interneten keresztül készülnek értékesíteni, de néhány fejezetet hajlandóak voltak közlésre átadni a Bombahírnek. (Ezek közül kettő a cikk végén megtekinthető.)

Talpas azt mondta, ők nem látják a szétszakadt gárda jövőjében a lehetőséget. Sosem lehet tudni, Talpas! Talán más néven, más zászló alatt, talán nem katonás játszadozás keretében, talán nem azon az oldalon, ahol várod, de talán éppen azoktól, akik most ezt önös érdekből elszúrták, megszülethet valami, ami pontosan azt is cselekszi, amit lobogójára tűz. Addig is azonban nem árt ésszel élni, és a különlegességünket, egyéniségünket nem azzal bizonyítani, hogy eszközzé válunk.