Friss: Szigetvári Viktor, az MSZP kampányfőnöke az Indexnek azt mondta, hogy a videón látható adatbázis valóban az övék, azonban állítása szerint abban csak legális forrásból szerzett adatokat kezelnek. Azt is elmondta, hogy Orbán Viktorról és más fideszes politikusokról is rendelkeznek a legálisan megvásárolható választói adatokkal, ahogy szerinte a Fidesz is megvette Mesterházy Attiláét és más MSZP-s politikusokét.
Szigetvári még a vasárnapi választás előtt részletes bemutatót ígért a saját rendszerük működéséről, és az abban kezelt információkról. Szerinte ez teljesen legális, nem lehet összehasonlítani a Kubatov Gábor fideszes pártigazgató által egy szerdán kikerült videóban említett fideszes adatbázissal.
Az Index úgy tudja, hogy az MSZP-ben külön vizsgálatot kezdtek, hogy kiderítsék, hogyan törhettek be a párt védett rendszerébe. A videón szereplő alakról Budai Bernadett, az MSZP szóvivője azt mondta az MTI-nek, hogy az abban szereplő férfi nem ismerős nekik, vélhetően egy fideszes statiszta.
Úgy látszik tehát, hogy a felvétel valódi.
(Index nyomán)
Korábban írtuk: Vona Gábor is említette mai sajtótájékoztatóján, de anélkül is teljesen biztosra vehető, hogy nem csak a Fidesz, az MSZP is rendelkezik olyan adatbázissal, amilyennel Kubatov dicsekedett egy fejtágító során. Ez pedig csodálatos módon le is lepleződött, mégpedig - mit ad Isten - éppen akkor, amikor áll a bál a Fidesz háza táján, ők pedig cáfolni nem tudnak, hamisítványt kiáltani nem mernek, hallgatnak másfél napja, az OVB meg feljelentést tesz ellenük.
Ezek fényében tehát nehéz megállapítani, hogy igazi adatbázist láthatunk-e az alábbi videón, vagy így próbálja megteni a Fidesz a helyzetet, minden esetre öles betűkkel hozza címlapon a hírt az MNO és a Hír TV is, előbbi ezzel a címmel: "Ocsmány lebukás: az MSZP-nek részletes adatbázisa van a választókról +Videó". Persze még véletlenül sem fogalmaznának úgy, hogy az MSZP-nek is részletes adatbázisa van... Egy biztos: a Fidesz adatbázisáról maga a kampányfőnök beszél, Kubatov hangja tisztán felismerhető a hangfelvételen, így kétség sem fér annak hitelességéhez. Bár nem akarjuk az MSZP-s bűnözőket egy percig sem mentegetni, de az alábbi szocis videót bárki összeüthette, ráadásul gyanús, hogy nagyon sok minden ki van takarva belőle, így például a böngésző címsávja is, az URL nem látszik. Gyakorlatilag egy kezelőfelület látható konkrét adatok nélkül a videón, a háttérben pedig egy állítólagos MSZP-s aktivista magyaráz nagyon készségesen a kamerának. Hiába a hangtorzítás, az jórészt visszaállítható, a hanghordozásból pedig könnyen felismerhető a beszélő az őt ismerők számára - így meglehetősen kétséges, hogy ilyen eszközökhöz folyamodna egy aktivista, akinek elsődleges célja, hogy biztonságban maradjon a botrány kirobbantása után.
Az MNO azt sulykolja szájbarágójában: bizony-bizony, a szocik nálunk sokkal gonoszabbak, mert még nagyobb az adatbázisuk - a kicsit is értelmes szavazó meg világosan látja: egyik kutya, másik eb.
A YouTube videómegosztóra felkerült videón egy férfi beszél egy számítógép képernyője előtt. A gépen az MSZP adatbázis-kezelőjének működését magyarázza valakinek. A magyarázatból kiderül: a szocialisták sokkal mélyebb és alaposabb adatbázist építettek ki az elmúlt közel tíz év alatt, mint amivel most a Fideszt vádolják - magyarázza a Fidesz lapja.
A férfi elárulja: 2002-ben használták először a rendszert, amelyet Ron Werber "hozott el” nekik, s szerinte ezzel nyerték meg akkor a választást. A beszélő elárulja: már 2001 óta arra kérte az aktivistákat a párt, hogy gyűjtsék a szimpatizánsokról, támogatókról az adatokat. A választást megelőző kopogtatócédula-gyűjtések során az ezen szereplő adatokat rögzítették, s a központ nyilvános és titkos adatbázisokból mindenkihez telefonszámot is rendelt, így azokat is el tudták érni, akik egyébként maguktól nem közölték a számukat.
A férfi szerint a választások napján ezekből az adatokból dolgozva el kellett menni mindenkihez, vagy fel kellett őket hívni, s ha szükséges volt, el kellett vinni az embereket szavazni.
Az adatok egészen a szavazókörig lebontva tartalmazzák a párt támogatóinak listáját, de nemre, korra és másfajta szűrésre is alkalmas a szoftver. Nem csupán az MSZP-szimpatizánsokat, hanem a politikai ellenfeleik, kiváltképp a Fidesz politikusait, szimpatizánsait és aktivistáit is nyilvántartja az MSZP. Ezek az adatok is választókerületi bontásban, utca, házszám hozzárendelésével is rendelkezésére állnak a pártnak, de ha mindez nem elég, a Fidesz-támogatók családtagjairól is listát vezet a párt.
A férfi elárulja még: az elmúlt nyolc év összes választásáról rendelkezésükre állnak a kopogtatócédula-adatok, s így össze tudják hasonlítani, mennyivel bővült vagy csökkent a támogatói körük.
Forrás: Kuruc Info
.
Kommentáld!