Az 1886. december 26-án a tolnai Murgán született vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök huszadik századi nemzetpolitikusaink egyik elfeledtetett, kiemelkedő alakja, aki Marschalkó Lajos szerint „jövőbe látó próféta, népének utolsó táltosa, holnapba tekintő magyar államférfi” volt, akinek szellemében indult 1918-ban (a Magyar Országos Véderő Egyesület megalakításával) minden két világháború közötti nemzeti mozgalom.

Alig lehetett és lehet róla hallani, vagy ha mégis, többnyire megbélyegző jelzők kíséretében. Tragikusan rövid pályáját leghívebben három mű tárgyalja mindmáig (gróf Révay József: Gömbös Gyula élete és politikája, Marschalkó Lajos: Gömbös Gyula, a fajvédő vezér, Carlile Alymer Macartney: Október tizenötödike). Mindhárom egy átmeneti kor átmeneti embereként értékeli, magasba törő, ámde – korai halála és környezete meg nem értése miatt – szárnyaszegett politikusként, egyedülálló részletességgel bemutatva az embert és a politikust, így aligha nyújthatnánk róla újat, ezért most Erdélyi József egyik, mára csaknem teljesen elfeledett, emlékének ajánlott, mindenkor megszívlelendő igazságot tolmácsoló versével (A Vezérhez, 1934) rójuk le iránta érzett tiszteletünket:

Az Élet vize jobb felől forr,
a Halál vize bal felől:
Válassz, ember: ifjít az egyik,
a másik vénít és megöl.
Válassz, magyar, az ifjúságból,
vagy a vénségből szabadon:
Tündérország legyen-e földed,
vagy lángoló, sivár vadon.

Vak, béna vagy? Halálraítélt?
A Hazugság bitóra vitt?
Igyál az igazság vizéből,
hadd nyíljanak ki szemeid,
hadd nőjenek ki tagjaid,
s állj talpra, légy ép és egész,
nemzet, aki nem múltba réved,
nem hátra, de előre néz!

Találd meg jobbik magadat
s a véredből való vezért,
kövesd azt, ki egységet hirdet
és tűz eléd nagy, hősi célt.
Támadj fel az árulás ellen,
mely szétszaggatta szép hazád,
és mindent elseprő rohamra
uszítja romboló hadát!

Rajtad az ellenség, a sárkány,
gyalázza ősi lelkedet,
és rabszolgává aljasít,
míg szabadsággal hiteget.
A gyűlölet magyar s magyar közt
hízlalja undok tetemét,
Állj, mint egy ember, Isten hőse,
és vágd le valahány fejét!

Mint egy vörös tűzkarika,
úgy jön lobogva ellened,
légy te kék tűz, menj neki bátran,
mutasd meg, hogy van Istened:
oltsd el a világ veszedelmét,
hadd lásson példát a világ,
hadd lássa benned Európa,
mint hajdan, védő paizsát!

Kit elvádoltak s elítéltek:
álljon minden nemzet előtt
Fehér Vitézként a magyarság,
s minden nép ünnepelje őt,
kinek ragyogó igazsága
homályba vonja a napot,
és sebei úgy tündökölnek,
mint a Hold és a csillagok!

Amerre a Duna folyik,
a bérces Kárpátok alatt,
neked köszönhetik a békét,
aki legyőzted magadat:
veretlen fegyvereidet
a béke vágya tette le:
de a tiéd az Isten kardja,
az igazság szent fegyvere!...

Mint pásztor, aki megtalálta
az Isten kardját, úgy jövök
hozzád, Vezér, neked ajánlom:
csodát tehetsz, ha felkötöd.
Az igazság magyar s magyar közt
megváltja ezt a nemzetet,
s e karddal őt új, diadalmas
honfoglalásra vezeted!...

...Az Élet vize jobb felől forr,
a Halál vize bal felől,
válassz, magyar: ifjít az egyik,
a másik vénít és megöl.
Igyál az ifjúság vizéből:
hétszerte szebb, ifjabb leszel
s új éggel, új földdel köszönt rád,
új világ és új évezer!...

„Az Élet vize jobb felől forr, a Halál vize bal felől”. Történelmünk pártoskodások miatti keserű tanulságaiból kiindulva, a nemzeti érdekek egyetemességére hivatkozva – ráadásul Szabó Dezsőt idézve („aki ma jobboldali vagy baloldali, az nem magyar”), vele kérdezve, „mi hát az a különbség, mely az egyiket jobboldallá, a másikat baloldallá címkézi” –, első olvasatra talán megkérdőjelezhetőnek tűnik ez, ámde ha – a „bal felől” állók eddigi szerepléseinek a verssor hitelességét alátámasztandó részletezésén túl – csak arra gondolunk, mi mindent jelent mindennapi anyanyelvünkben a bal és a jobb, aligha kérdőjelezhetjük meg, ugyanis egyik sem feltétlenül csak pártot, mozgalmat, hanem magához az Istenhez s a Hazához való viszonyulásunkat jelenti, és ennek megfelelően választott sorsunkat, híven Himnuszunkhoz („Balsors akit régen tép, /Hozz rá víg esztendőt”).

Mindenkor megszívlelendő igazság. 

fj. Tompó László - Hunhír.info