.

Falusy Márton - HunHír.Hu

A tegnapi Magyar Hírlapban Bogár László ezekkel a szavakkal zárta kiváló publicisztikáját: „Mindenesetre az óriási többségű felhatalmazással kormányozni kezdő erő történelmi felelőssége, hogy a dolgokat végre a nevükön nevezze. Hisz valóban ’itt az idő’.” Ugyanennek a lapnak a mai számában Sinkovics Ferenc így fogalmazott: „Nem is tud mást tenni az új kormány, mint hogy egyenesen beszél, és következetesen cselekszik. Ez nem is választás kérdése, ez egyszerűen kényszer. Különben elvész minden. Nemcsak a hatalom lesz oda, de az ország is.” Bogár tanár úrnak és Sinkovics Ferenc főmunkatársnak is igaza van: a dolgok néven nevezése, az egyenes beszéd nem pusztán lehetőség, hanem kényszer.

Sajnálatos, hogy a leendő miniszterelnök, Orbán Viktor hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján nem érezte ennek a kényszernek a történelmi súlyát. Sajnálatos, hogy a rendszerváltás megbukott rendszerének rossz hagyományait követve a hazugságbeszéd elkoptatott műfaját elevenítette fel. Méghozzá úgy, hogy közben a rendszerváltás bukásáról beszélt. Hiába, a múltat végképp eltörölni nem lehet. Nem oly’ könnyű kikeveredni a hazugság zsákutcájából.

Április 26-án délelőtt Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott. „A nap is másként süt” – kezdte beszédét a leendő miniszterelnök, de a ragyogóbb fénynyalábok mégis hamis szavakra hullottak. Nagy baj ez. S hogy mennyire az, annak illusztrálására idézem az orbáni szöveg egyik rövid részletét.

„Megerősítette ez a választás Magyarország európai uniós elkötelezettségét is. Erről ritkábban esik szó, de szeretném, ha most itt fölidézhetném Önök előtt. Magyarországon volt olyan párt, amely kifejezetten Európai Unió-ellenes platformon indult a választáson. Ez a párt 12 százalékot kapott. 12 százalékot. Az összes többi szavazat az európai párti politikai erőkre esett, ebből 68 százalék a Fideszre. Ez jól mutatja, hogy bár a magyarok csalódottak az elmúlt néhány év európai uniós tagságával, csalódottak, mert a kormányuk nem tudott élni az ebből fakadó lehetőségekkel, /…/ mégis amikor eljött a döntés pillanata, akkor a magyar választópolgárok egy belpolitikai döntéssel egyúttal megerősítették Magyarország európai elkötelezettségét és európai uniós tagságát is.”

Nem tudom, ki mennyire figyelt fel a fenti szövegrészletre. Csak azért citáltam, mert az orbáni mondatokban több hazugság rétegződik egymásra, s ezért elemzésre kiválóan alkalmas. Fejtsük le hát a különböző hazugság-rétegeket, pontokba szedve.

1./ A leendő miniszterelnök szerint „volt olyan párt”, amely EU-ellenes platformon állt. Nyilvánvalóan a Jobbikra gondolt. Ez a párt azonban nem „volt”, hanem „van”, s vélhetően „lesz” is. Fura elszólás a Jobbik múlt idejű emlegetése. Hazug beszéd ez. Napok óta rebesgetik, hogy a Fidesz kész forgatókönyvvel rendelkezik a Jobbik „fölszámolására”. Mintha az orbáni elszólás is ezt a gyanút erősítené. Ez is része lenne tán az ország európai elkötelezettségének?
2./ Orbán szerint az EU-ellenes, „volt” párt 12 százalékot kapott. Ez is hazugság. A hivatalos adatok szerint az új erő a listás szavazatok 16,67 százalékát kapta meg, azaz 855.436 voksot. A leendő miniszterelnök tehát felülírja a számtan alapvető szabályait, azaz „választás-tagadó”.
3./ Orbán Viktor szerint az összes többi, tehát 88 százaléknyi szavazat „európai párti politikai erőkre esett”, vagyis a narancsosokra, az MSZP-re és az LMP-re. A Fidesz elnöke szerint tehát a választóvonal a Fidesz-MSZP-LMP hármas és a Jobbik között húzódik, ami azt is jelenti, hogy a Fidesztől a Jobbik áll a legtávolabb, s nem például az MSZP. Köszönjük a nyílt vallomást.
A számolással azonban most is bajban van Orbán Viktor: szerinte a szavazatok 68 százaléka a Fideszre „esett”. Bődületes hazugságra sütött másként a nap. A választások első fordulójában 5.132.531 állampolgár élt szavazati jogával. Közülük 2.706.292 polgár voksolt a Fidesz listájára, s közel harminc ezren többen egyéni jelöltjeikre. A hivatalos adatok szerint tehát a Fidesz a listás szavazatok 52,73 százalékát kapta meg. Nem pedig 68 százalékát. Oly’ világos ez, mint az állítólag másként sütő nap.
4./ Orbán szerint a választópolgárok nemcsak belpolitikai ügyben döntöttek, hanem egyben az ország EU-tagságát és európai elkötelezettségét is megerősítették. Ez az állítás szintén nem igaz. A Fidesz választási programja ugyanis nem taglalja külön fejezetben az EU-val kapcsolatos kérdéseket, hazánk és az EU viszonyát. A választópolgárok a legutóbbi választáson egyetlen kérdésről döntöttek: elzavarják, avagy sem a regnáló kormányt. Elzavarták. Ennyi volt a választás üzenete és nem több.
5./ S végül szóljunk arról is, ami az idézett orbáni szöveg talán leghamisabb állítása: a leendő miniszterelnök szerint a Jobbik EU-ellenes, s nem „európai párti politikai erő”.

A Jobbik választási programjának egyik fejezete ezt a címet viseli: „Magyarok Európában”. Alatta az alcím: „Európai uniós program”. A Jobbik szerint Európa nem azonos a megvalósult Unióval. Ez az állítás igaz, cáfolni is fölösleges.

A Jobbik alapvetően két kritikát fogalmaz meg az EU-val szemben: antidemokratikusnak tartja annak intézményrendszerét, s elutasítja az un. Lisszaboni Szerződést, amelyről mellesleg a magyar választópolgárok nem szavazhattak, mert nem kaptak erre lehetőséget az antidemokratikus hazai politikai elittől. A magyar állampolgárokra tehát – leszámítva a leköszönő Országgyűlés tagjait – a Lisszaboni Szerződés nem vonatkozik, hiszen őket meg sem kérdezték. Ezzel az egyszerű ténnyel bizonyára Orbán Viktor is tisztában van.

Most nézzük, mi is szerepel a Jobbik programjában. Európa-párti az új erő, vagy sem?

„Az európai államok és nemzetek közös együttműködésének elkötelezett hívei vagyunk, de egy valós értékek nélküli, globális szuperállamhoz nem kívánunk asszisztálni.”

A Jobbik tehát – szemben az orbáni hazugsággal – az európai együttműködés elkötelezett híve, csupán a szuperállami törekvést utasítja el. Ebből következően a Jobbik európai párt, miközben természetesen a nemzeti érdekek érvényesítését tartja szem előtt. Erről ezt olvassuk a programban:

„Ha a nemzet és az Unió érdeke között kell választanunk, mi nem fogunk félni a hazánk és a nemzetünk mellett dönteni.”

Tegyük hozzá: térségünkben például a csehek, a lengyelek is hasonló elvet vallanak. Mégsem nevezte eleddig őket senki EU-ellenesnek, nem-európainak. Ami pedig az EU intézményrendszerét illeti, ebben a kérdésben is elég világosan fogalmaz a Jobbik programja:

„Az EU intézményrendszere nagyban antidemokratikus. Ennek legjellemzőbb példája, hogy jogszabályt kizárólag a nem választott testületként működő Bizottság kezdeményezhet, a megválasztott képviselőkből álló Európai Parlament nem.”

Erről a felvetésről is szívesen meghallgatnám egyszer a leendő miniszterelnök véleményét. Kár, hogy ő csak általánosságokban beszél, a konkrétumokat pedig mindig messze elkerüli. Ez is a régi, bukott rendszer öröksége.

Összegezve a fentieket: a Jobbik nem EU-ellenes, csupán az unió jelenlegi antidemokratikus rendszerét, s főként a nemzeti érdekkel ellentétes szuperállami törekvéseket veti el. Ugyanakkor az új erő - tudomásul véve a mai helyzetet – a tagságból származó jelenlegi előnyöket is szeretné kihasználni, például úgy, hogy „az uniós pénzek az ország érdekében is a hazai gazdasági szereplőkön keresztül hasznosuljanak”. Talán ezzel a szerény óhajjal is baj van?

Végezetül nézzük meg, hogyan gondolkodik az EU-ról, hazánk tagságáról a magyar közvélemény. Erről ugyanis a konkrétumokat mindig messze elkerülő Orbán Viktor mélyen hallgat. Márpedig a hallgatás a hazugság egyik – meglehet, kifinomult – formája.
Az alábbiakban az Eurobarometer tavaly őszi, EB72 számú jelentésére támaszkodom. Helyszűke miatt csupán a felmérés három kérdésére fókuszálok.
Az első kérdés: az EU jövőjét illetően Ön teljes mértékben optimista, avagy teljes mértékben pesszimista?
A válaszok EU-átlagban a következők voltak: teljes mértékben optimista 66 %; teljes mértékben pesszimista 27 %. Magyarországon az európai átlagtól eltérő eredmény született: a megkérdezettek 52 %-a tökéletesen optimista, 42 %-a pedig totálisan pesszimista.
A második kérdés: Ön szerint az EU-tagság jó vagy rossz az országnak?
Az EU-átlag ebben a kérdésben a következő volt: 53 % szerint jó; 15 % szerint rossz; 28 % szerint se nem jó, se nem rossz. A hazai helyzet ebben a kérdésben is eltér az EU-átlagtól: uniós tagságunk a megkérdezettek 34 %-a szerint jó; 22 %-a szerint rossz; 42 %-a szerint pedig se nem jó, se nem rossz.
S végül a harmadik, bizonyára a legfontosabb kérdés: mindent összevéve Ön szerint előnyös volt-e országa csatlakozása az EU-hoz?
Az EU-átlag a következő: 57 % igen; 31 % nem; 12 % nem tudja. A magyar polgárok ezzel szemben így vélekedtek: 38 % igen; 52 % nem; 10 % nem tudja.
A fenti adatsorok is egyértelműen bizonyítják: a magyar társadalom jelentős hányada nem lelkesedik az Unió jelenlegi rendszeréért. Mondhat bármit Orbán Viktor: a magyarok mindössze 38 százaléka vallotta azt, hogy az uniós csatlakozás előnyös volt országunk számára. Ezt az eredményt fölösleges kozmetikázni. Inkább beszélni kellene róla, nem pedig az elmúlt évek szocialista kormányaira mutogatni.
Persze a cselekvés sem maradhat el. Nem az EU-elkötelezettséget kellene újra és újra, rituálisan hangoztatni, hanem végre a nemzeti érdekekről is beszélni kellene. Mert mégiscsak az utóbbi az elsődleges. Érdekes, erről elfelejtett szólni hétfő délelőtt Orbán Viktor. Pedig – mint mondá – vasárnap óta a nap is másként süt. Tényleg?

Írásom elején egyetértően idéztem Sinkovics Ferenc szavait: az új kormány nem tehet mást, mint hogy „őszintén beszél, és következetesen cselekszik”. Orbán Viktor hétfőn sajnálatos módon hamisan beszélt – például a voksok megoszlásáról, a Jobbik szerepéről. A hamis beszédet pedig a történelem tanúsága szerint általában hamis cselekedetek követik.

Igaza van Bogár tanár úrnak: a rendszerváltás hazug rendszere végleg megbukott. Legalábbis a lelkekben. S az a nagy kérdés – amint ezt szintén Bogár tanár úr fogalmazta meg sok-sok korábbi írásában -, hogy az új kormány a bukott rendszer utolsó, tehát szintén elzavarandó kormánya lesz-e, avagy az új, a nemzeti érdekeket megalkuvás nélkül képviselő rendszer első kormánya. Orbán hétfői beszéde hamis, lehangoló volt. A bukott rendszer nyelvén beszélt. Nem hiszem, hogy az ország 52,73 százaléka a régi hazugságok folytatására szavazott volna. Nem is beszélve a polgárok kétharmadáról. Bár itt az idő, a jövő még mintha nem kezdődött volna el. De azért ne csüggedjünk, várjunk türelemmel. Reménykedjünk, hogy előbb-utóbb tényleg másként fog sütni a nap. Ahhoz persze a hamis beszédet is száműzni kellene – végérvényesen.

.