.

Szólásszabadság

A világ irányítására törekvő háttérhatalom egyik alantas fogása az, hogy megpróbálja elvenni leigázottak szavait, megpróbálja átírni mondataikat, fogalmaikat új értelemmel tölti fel, megkísérli kijelölni a „szalonképes” közbeszéd határait. A gyarmatosítók célja az, hogy a gyarmatosítás tényéről se lehessen beszélni. Aki mégis megteszi, azt minden erővel megpróbálják a perifériára szorítani. A gondolatszabadság jegyében már a kilencvenes évek elején szellemileg, erkölcsileg diszkvalifikálni azokat, akik másként mertek gondolkodni például az államadósságról.

De nézzünk egy még érzékenyebb témát! Ha Csurka István a kilencvenes években New York - Tel Aviv - Budapest tengelyről, szálláscsinálókról, izraeli térhódításról, tervszerű izraeli betelepülésről írt, akkor megpróbálták antiszemitának, szélsőségesnek, összeesküvés-elméleteket bogozónak beállítani. Ehhez képest a nemrégiben Izrael állam elnöke, Simon Perez beszélt arról gazdasági vezetők – tehát a potenciális végrehajtók – előtt arról, hogy ma már nem kell fegyver a birodalomépítéshez, s hogy Izrael felvásárolja (többek között) Magyarországot. Erről a nyilatkozatról a main stream politika egyszerűen nem vett tudomást a szólásszabadság szentségének jegyében: egyszerűen nem viszonyult hozzá A balliberális, komprádor sajtó képviselői pedig megpróbálták bagatellizálni a jelentőségét. (Az itt és most körbe írt jelenség leírásának szemszögéből mellékes, hogy Csurka ma pont azokat támadja a leghevesebben – megbízásból? féltékenységből?- akik az általa megjelölt problémákat a magyar közéletben egyedüliként merik tematizálni és vállalják ebben az ügyben a politikai konfrontációt a háttérhatalom intézményeivel é magyarországi képviselőivel.)

S akkor még nem említettük a tabuk tabuját, a Holocaustot és az ún. holocaust-tagadás kriminalizálását. Amelynek a legmegveszekedettebb hívei sem tagadhatják, hogy ez nyílt diszkrimináció minden más, a történelem során a részbeni fizikai megsemmisítésig terjedő súlyos jogtalanságot elszenvedett néppel.

Mi lenne, ha beemelnénk a büntetőjogba a Trianon-tagadást, a Gulag-tagadást, a Recsk-tagadást és még sorolhatnám? Mi maradna akkor a történészek kutatói szabadságából? Azt már ne is említsük, hogy a Holocaust áldozatainak számában és az áldozatok elhalálozási módjának megítélésében a zsidó main stream holoucastkutatók adatai között is hatalmas különbségek vannak. Akkor voltaképpen mit is akarnak betiltani lassan már Magyarországon is? És hogyan akarják ezt összeegyeztetni a szólás- és gondolatszabadság alkotmányszinten rögzített alapelvével? Bizony a szólásszabadság határai is csak addig terjednek, ameddig az ne zavarja a háttérhatalom érdekköreit.

Demokrácia, emberi jogok

Hosszan sorolhatnánk, hogy az elmúlt húsz évben magát balliberálisnak hirdető kormányzatok uralma alatt hányszor sértették meg súlyosan az állami szervek az emberi jogokat. Míg egy polgárőr nem bilincselhet meg egy tetten ért biciklitolvajt a rendőrség kiérkezéséig, míg az egyszerű ember nem védheti meg a saját eszközeivel saját tulajdonát, addig a rendőrség pribékjei 2006. október 23-án azonosítójel nélkül következmények nélkül tombolhattak, törhettek szadista kéjjel csontokat, lövethettek ki szemeket és lovakkal taposhattak ártatlan, ünnepelni kívánó embereket.

De idézhetném Budaházy Györgynek és társainak esetét is, melyet a Magyar Guantanamo című film híven dokumentál. A hatalom képviselői, a „semleges állam” hirdetői politikai rendőrségként kezelik a rendfenntartó szerveket, s nyíltan diszkriminálják az állampolgárokat politikai hovatartozásuk szerint a demokrácia és az emberi jogok zászlaja alatt.

Egyenes beszédet az „újbeszél” helyett!

Mindezeket végiggondolva megállapítható, hogy a magyar politikai elit elsőrendű feladata lenne az egyenes beszédnek a visszaemelése jogaiba, s a lassan kialakult újbeszéllel való leszámolás.

Sajnos Kárpát medencében széttekintve nem sok olyan politikai szervezetet látunk, mely ne alkalmazkodna az orwelli körülményekhez, mely ne használná az „újbeszélt”, mely ne kerülné a lényegről való kommunikációt, mint macska a forró kását, mely ne igyekezne igazodni a politikai ízlésdiktátorok által meghatározott szabályokhoz, abban a reményben, hogy a háttérhatalom által megszabott szalonképességét megőrizze.

A komprádor-pártokkal nem érdemes foglalkozni. Felvidéken és Erdélyben az RMDSZ és az MKP miután egyetlen aduászát kijátszotta a semmire, hitelesítette a Nyugat felé az integrálódni kívánó Kis-antant államokat, most rájött, hogy mégiscsak jó lenne az autonómia valamire és hogy a szlovákok illetőleg a románok mégsem olyan hálásak a korábbi politikai támogatásért. E szervezetek, még abban az ezesetben, ha vezetőik Szőcs Géza klasszikussá vált megfogalmazásával élve „megdöbbennének és megjavulnának”, akkor sem lennének alkalmasak státusukból kifolyólag, arra hogy a lényegről, a globalizmus emberellenességéről és a háttérhatalom machinációiról beszéljenek. Szempillantást alatt rájuk sütnék a szélsőségesség bélyegét, s még akár be is tilthatnák őket a bármiféle magyar érdekérvényesítéssel szemben eleve ellenséges trianoni utódállamok. De persze ettől távol vagyunk.

Az RMDSZ számolgatja az újabb kormányzati szerepvállalásért kapott ezüstpénzeket, a miniszteri, államtitkári, főigazgatói tisztségeket, miközben húzza-halasztja, hogy tavaly szeptemberi vállalásának megfelelően aláírassa székelyföldi önkormányzati képviselőivel és polgármestereivel a Székelyföldi Memorandumot, nehogy végre konszenzuális előrelépés történjen a székely területi autonómia kérdésében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot pedig hitegeti ezügyben, igyekszik egyszerre megőrizni a Tőkés László közelségéből, tárgyalópartneri státuszából óhatatlanul rávetődő erkölcsi hitelességet és az autonómia-küzdelem de facto feladásával egyenértékű kormányzati pozícióját. Az MPP el van foglalva belső problémáival és elnökének pozíció-megőrzési igyekezetéből fakadó antidemokratikus, alapszabály és törvényellenes eljárásmódjának „lekezelésével”. A Délvidéken az VMSZ nagyjából ugyanazt a politikát űzi, mint az MKP és az RMDSZ.

Belsőmagyarországon a magukat baloldalinak hazudó politikai erők, a kormányzó MSZP és a széteső félben levő SZDSZ a gyarmatosító háttérhatalom közvetlen képviseletét jelentik a magyar államéletben. A KDNP Fidesz-nyúlvánnyá vált, az MDF immáron teljesen feladta önmagát, s amint azt az SZDSZ irányába való nyitás híven tükrözi, a szó legszorosabb értelmében bármire képes, csakhogy játékos maradhasson következő parlamentben. S ott van a Fidesz, sokak reménysége. A Fidesz elnöke – optimista olvasatban - abban reménykedik, hogy a kormányzati pozíció megszerzésével meglesz a kellő mozgástere ahhoz, hogy az újbeszél sablonjairól le nem mondva, a nyíltan ellenünkre törő erők által megszabott „szalonképességet” megőrizve pozitív változást tud elérni a nemzet számára létfontosságú területen. Mindeközben viszont olyan eszközökhöz is nyúl, melyek ellen, ha a józan ész nem is tiltakozik, de a józan erkölcs igen. Összemosni a Jobbikot az MSZP-SZDSZ-es bagázzsal, azzal rágalmazni a nemzeti pártot, hogy törvényen kívül helyezi magát és erőszakra uszít, ez bizony színtiszta machiavellizmus.

S végül ott van a Jobbik, mely nemcsak nevén nevezi a gyereket, nemcsak megnevezi a problémákat, de valós megoldásokat is kínál. Még a Fidesz szellemi holdudvarában is elismerik egyesek, hogy a Jobbik az a párt, mely visszahozta a politikába az egyenes beszédet. A Jobbik az egyetlen politikai szervezet, melynek esetében a szavak és a tettek egy irányba mutatnak Nem véletlen, hogy nagy erők mozdulnak e párt ellen, de az sem véletlen, hogy e párt lakossági fórumai a legnépszerűbbek. Hiába a fideszes és az mszp-s suttogó propaganda, az orosz kapcsolat rémhíre, a Balónézás, a Jobbik „mezei” előadóira – s nemcsak a vezetőire – nagyságrenddel többen kíváncsiak, mint a szalonképes main stream pártok második vonalbeli exponenseire. Hogy e pozitív előjeleknek megfelelő lesz-e az urnák előtt artikulált választói akarat, még nem tudni. De ha a nemzeti párt minden szavazókörbe tud delegáltat küldeni, akkor nem eshet meg az vele, mint a MIÉP-pel 2002ben, hogy szavazatainak egy részét érdekelt hiányában a jelenlevők érvénytelenítik. S akár sikerül első vagy második erővé válni, akár nem, ahogy a MIÉP szókimondása, nemzeti ügyekben való együttműködése a kormánnyal jótékony hatással volt a magyar sorsalakulásra 1998 és 2002 között, úgy az újbeszélt elutasító, a lényegre fókuszáló, megvásárolhatatlan Jobbik puszta parlamenti jelenléte is új korszakot jelent majd a magyar parlamentarizmusban.

Borbély Zsolt Attila

(A cikk megjelent a Kapu c. folyóiratban - a szerk.)

.