.

Nem éltünk a lehetÅ‘ségekkel, noha 1991-ben megkezdÅ‘dött - Jugoszlávia 
>szétesésével - a trianoni rendszer felbomlása. Nemzetünk atomjaira való 
>szétesése, a maradék magyarság millióinak totális tudati leépülése, vagy 
>ahogyan Balczó András fogalmaz, "zsidó gyarmattá" süllyedése következtében 
>az igazi tragédia 90 év távlatából valójában nem az, ami akkor történt, 
>hanem ami azóta, az, hogy 1945 óta még a megmaradt 93 ezer 
>négyzetkilométernyi csonka országot sem vagyunk képesek testben és lélekben 
>megtartani. 
> 
>Tengernyi irodalma van annak, mi történt Trianonban és miatta, de kevés 
>írásmű foglalkozik valódi okaival. Ezért elengedhetetlen a kilencven évvel 
>ezelÅ‘tt történtek miértjeire való válaszkeresésünk. 

A kiegyezéstÅ‘l Szarajevóig terjedÅ‘ idÅ‘szakra kell visszanyúlnunk. Ezeket az 
>évtizedeket a kommunista és liberális történészek haladó, "felfelé ívelÅ‘" 
>korszakként értékelik, materialistákként a történelemben csak a gazdasági, 
>kereskedelmi folyamatokat értékelve. A nemzeti elkötelezettségű 
>értelmiségiek azonban Szabó DezsÅ‘vel értenek egyet, aki "végzetes 
>évtizedek"-nek tekintette az "ólevendula illatú" Ferenc József-korszakot. A 
>liberalizmus, majd a népek, nemzetek közötti tényleges és végzetes 
>különbségeket lekicsinylÅ‘ vagy egyenesen letagadó, világpolgárságot hirdetÅ‘ 
>szemlélet magyarok millióit tette már akkor is agymosottá. Ha az ember ezen 
>évtizedek irodalmát tanulmányozza, méltán döbben meg és háborodik fel azon, 
>mennyire idegen szokások terjedtek el hazánkban már akkor is. A gazdasági és 
>kulturális élet irányítói között egyre kevesebb lett a magyar. A 
>törvényhozásban meddÅ‘ közjogi kérdésekrÅ‘l folyt a vita. A közszellem 
>elzsidósodott. A vallási élet is pangott, legaláb bis Prohászka Ottokár 
>fellépéséig. A század végén katolikus papok egy csoportja egyenesen 
>Judapestnek nevezte fÅ‘városunkat, amiért a galíciai zsidók új Jeruzsáleme 
>lett. Szekfű Gyula, a kor kitűnÅ‘ ismerÅ‘je, "Három nemzedék és ami utána 
>következik" című elemzésében nem véletlenül tekintette a magyarságra 
>károsnak, sÅ‘t veszedelmesnek a zsidóság világtörténelmileg páratlan 
>térfoglalását, amely legkézzelfoghatóbban a gazdasági, kereskedelmi életben 
>nyilvánult meg. "Egész Magyarország ipari és kereskedelmi élete egyetlen 
>szervezet láthatatlan, jól elrejtett akaratának volt alárendelve, a 
>Rotschild-érdekeltségnek." (Halla Aurél-Dobrovics Károly: Magyarország 
>története különös tekintettel iparra és kereskedelemre. Bp. 1936. Monopol 
>Könyvkiadó Vállalat. II. köt. 311. old.) Mi sem jellemzÅ‘bb a korra, mint 
>amit Bangha Béla jezsuita atya ír (Összegyűjtött munkái, 30. köt., 265. 
>old.): "plébános is csak az lehetett a fÅ‘városban, aki elÅ‘bb 
>végigkilincselte a nagyrészt zsidó városatyák la kásait s nem egyszer szinte 
>kézcsókra kellett görnyednie zsidó asszonyok elÅ‘tt, hogy katolikus plébános 
>lehessen". 

Az elsÅ‘, Trianont elÅ‘idézÅ‘ belsÅ‘ okot legtalálóbban a nemzet gerinctörésének 
>nevezhetjük, amely a magyar szellem fokozatos feladásához vezetett, és 
>sokkal súlyosabb következményekkel járt az idegen országok 
>zsákmányszerzéseinél, hiszen egy nemzet számára csak az vész el, amirÅ‘l 
>önként lemond. 
> 
>A második, a külsÅ‘ ok a nemzetiségi és nagyhatalmi erÅ‘tényezÅ‘kben leledzik. 
>Tény, hogy a tizenkilencedik század végére viszonylag önállóvá váló, 
>kapcsolatait a franciákkal keresÅ‘ Románia a dákóromán elmélet jegyében a 
>Monarchia feldarabolására törekedett, Erdély elfoglalására. A szintén 
>aránylag önálló Szerbia még nagyobb veszélyt jelentett: Oroszországgal 
>kereste a kapcsolatot, hogy az északi és déli szlávokat egyesítse egy nagy 
>birodalomban, ami a Monarchia szétverésével volt megvalósítható. 
>Leigázásunkról szÅ‘tt korántsem oly délibábos terveiket leghathatósabban a 
>zsidó szervezetek és a szabadkÅ‘műves páholyok támogatták. Tény, hogy az 
>Alliance Israelitée Universelle már 1910-ben felhívásban fordult tagjaihoz, 
>hogy fogjanak össze Galícia és "Ausztria-Magyarország" elfoglalásáért. Ha 
>hazánk akkori statisztikai mutatóit megvizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy az e 
>felhívásban meghirdetett törekvés már az 1870-es években is létezett, és 
>hogy milyen sokat tettek megvalósulásáért , leginkább Kovács Alajos 
>tanulmánya adatolja (A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Bp. 1922.). 
>LegerÅ‘sebb fegyverük ehhez a szabadkÅ‘művesség lett. A magyar értelmiség, a 
>kereskedelmi, ipari- és sajtóélet igen sok vezetÅ‘ és vezetett tagja 
>valamilyen szinten vakolt a páholyokban, nemcsak Budapesten, hanem a vidéki 
>nagyvárosokban is. Sok naiv ember csatlakozott hozzá (például a Székelyföld 
>legjobb ismerÅ‘i közül Benedek Elek, Orbán Balázs és Szádeczky Kardoss 
>Lajos), mert '48-as, ellenzéki, hazafias hangokkal próbálták becserkészni a 
>közállapotokkal elégedetlenkedÅ‘ honfitársainkat. Igazi vezetÅ‘i azonban 
>többnyire gyökértelen, gyakran még a magyar nyelvet is csak törve beszélÅ‘ és 
>író zsidók voltak. Huszár Károly miniszterelnök1920-ban és Palatinus József 
>1938-ban közzétett statisztikája szerint 5000 szabadkÅ‘műves testvér 
>dolgozott hazánkban az említett, 1910-ben közzétett célért. VezetÅ‘ik nem is 
>rejtették véka alá valódi céljaikat, így például Weiszfeld (Vázsonyi) Vilmos 
>orsz ággyűlési képviselÅ‘ a századfordulón élesen bírálta a 
>történelemtankönyveket, amiért katonai erényeinket dicsÅ‘ítik, és javasolta, 
>hogy legyünk pacifisták. 

A harmadik ok a kifejtettekbÅ‘l egyértelműen következÅ‘ önfeladás volt. 
>KétségbeejtÅ‘en közönyöseknek bizonyultak - tisztelet néhány kivételnek - 
>politikusaink. A korabeli történelmi forrásokat, naplókat, 
>visszaemlékezéseket, a hivatalos diplomáciai okiratokat tanulmányozva 
>megállapítható, hogy világtörténelmileg páratlan közöny uralkodott politikai 
>életünkben. A pánszláv, pángermán, zsidó, szabadkÅ‘műves aknamunkáról mintha 
>a Parlament, a közélet tudomást sem vett volna. Ezt alaposan ki is 
>használták a Kárpátokon túl. Például egy brit újságíró, Seaton Watson 
>(álnevén Scotus Viator) szemrebbenés nélkül uszított: az elsÅ‘ világháború 
>elÅ‘tti évtizedben többször ellátogatott a Felvidékre, majd hazájában kiadott 
>könyveiben gyalázta Magyarországot, azt sulykolva olvasóiba, hogy elnyomjuk 
>a szlovákokat. Å persze tudta, hogy ez nem igaz, de a gyanútlan brit és 
>európai közvéleményt így akarta "megdolgozni", és bizony az antanthatalmak 
>elsÅ‘ világháború végi tárgyalásain Clemenceau, Llo yd George, Wilson 
>hallgattak rá. Nem volt viszont felelÅ‘s magyar reagálás, diplomáciai 
>ellenlépés - ha más nem, legalább az, hogy felvilágosító ellenkönyveket 
>írunk vagy irattatunk idegen nyelveken. Történészeink közül Szilágyi Sándor 
>már 1875-ben figyelmeztetett a román törekvésekkel kapcsolatban arra, hogy 
>ezek "nem tréfa dolgok", de hol, melyik vezetÅ‘ politikusunk hallgatott rá? 
>Az erdélyi románság honfoglalásának nem volt akadálya, így "hárommillió hold 
>földet vásárolt össze a magyar, székely és szász birtokállományból", miután 
>az erdélyi román bankok "olcsó kölcsöneikkel magukhoz csalták a magyar és 
>székely birtokosaikat: földjét irgalom nélkül elárvereztetik s román kézre 
>juttatják". (Kovalovszky Miklós-Solt Andor: Gróf Károlyi Sándor élete és 
>alkotásai. Bp. 1942. 51., 52. old. A román birtokfoglalást részletezi Tokaji 
>László könyve: Eladó ország. Kolozsvár, 1913.) Cseres Tibor pedig a 
>"Vízaknai csaták" című regényében leírja, hogy gróf Tisza István 1916-ban 
>sem akarta még komolyan venni a román fenyegetéseket. 

>Politikusainkat nem érdekelte továbbá az sem, hogy Párizsban már 1903-ban a 
>Francia Nagypáholy nemzetközi konferenciát tartott arról, miként lehetne 
>Ausztria-Magyarországot feldarabolni, akár háború kirobbantásával is. E 
>céljuk megvalósítása érdekében 1917. június 27-e és 30-a között ismét 
>összeültek Párizsban, és itt már a részletekben is megállapodtak. Csak az 
>alkalmas pillanatra vártak még. Mivel az antanthatalmak katonai ereje 
>1917-re már katasztrofálisan megcsappant, hazánk feldarabolására sem a 
>pánszláv törekvések, sem az azokat kísérÅ‘ nemzetiségi villongások, sem maga 
>a szabadkÅ‘művesség nem volt önmagában elegendÅ‘, ezért népünk 
>bolsevizáltatására tettek kísérletet. Ami meg is történt 1919-ben: a 133 
>napos, ízig-vérig talmudista patkánylázadásnak a trianoni döntés mértékének 
>megállapításában való kulcsszerepe aligha kétséges. Enélkül is 
>megcsonkítottak volna ugyan bennünket, de nem ennyire. 
> 
>Szabó DezsÅ‘ elhíresült mondatával ragadható meg az önfeladás lényege: "A 
>magyar az állatvilág legképtelenebb fajtája." Miért? Válaszolt is rá: 
>"Gyalázatosan rosszak propagandisztikus képességeink." 
> 
>Éppen erre való tekintettel kénytelen vagyok arra a végkövetkeztetésre 
>jutni, hogy 1920 óta nem a Trianont elÅ‘idézÅ‘k változtak meg - ó, nem, Å‘k 
>örökifjak, akár Párizsban, Moszkvában, Washingtonban vagy Tel-Avivban élnek 
>-, hanem mi. Akkor még áldozatok voltunk, saját balekségünk és idegen 
>étvágyak áldozatai, most viszont már bűnösök vagyunk. 1920-ban - minden 
>belsÅ‘ és külsÅ‘ megtöretés ellenére - még hivatkozhattunk arra, milyen galád 
>volt velünk Clemenceau, Lloyd George, Wilson, de ma már nem. Eltelt 90 év. 
>1938 és 1941 között visszavettünk ugyan elrablott területeinkbÅ‘l egy 
>keveset, de azóta mi történt? 

Nem éltünk a lehetÅ‘ségekkel, noha 1991-ben megkezdÅ‘dött - Jugoszlávia 
>szétesésével - a trianoni rendszer felbomlása. Nemzetünk atomjaira való 
>szétesése, a maradék magyarság millióinak totális tudati leépülése, vagy 
>ahogyan Balczó András fogalmaz, "zsidó gyarmattá" süllyedése következtében 
>az igazi tragédia 90 év távlatából valójában nem az, ami akkor történt, 
>hanem ami azóta, az, hogy 1945 óta még a megmaradt 93 ezer 
>négyzetkilométernyi csonka országot sem vagyunk képesek testben és lélekben 
>megtartani. 

.........................................",,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,